Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2012.02.23. 17:29

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Ajánló! - Elolvastam Bereznay András: Kibulizott ország c. írását, amiben részletesen végigvezeti, hogy milyen múltja, és önleleplező bizonyítékai vannak a magyar poltikai életnek a "rendszerváltás" óta magára nézve abban, hogy valójában nem is történt rendszerváltás, csupán az addigi (egyarcú) egypártrendszert egy többarcú egypártrendszer váltotta föl, magát többpártrendszernek feltüntetve - tettetett, hazug módon.

Az interneten sok helyen olvasható is, hogy az emberek a rendszerváltást átnevezve "gengszterváltás"-nak becézik, azonban mivelhogy a köztudatot még mindig nem érte el szervesen ez a gondolatmenet (nem hogy annak valóságtartalma), nincs benne a köztudatban, annál is érdemesebb most arra ez az írás, hogy terjedjen, így szeretném mindenkinek ajánlani a mihamarabbi elolvasását!

Kicsit ugyan hosszadalmas, akár egy kisebb, 50 oldalas könyvvel is felérne, de akinek van türelme, és ideje hozzá, olvassa el, mert remek módon járja körül az elmúlt több, mint húsz évünk politikai eseményeit, és jól szemlélteti a lépten-nyomon mindig csak "kilógó lólábak" sorozatának körülményeit, hátterét, és adja meg egyértelmű magyarázatát.
Aki nincs ma már annyira kómás állapotban, hogy ezen tények mellett csak úgy elsétáljon, elengedje a füle mellett, és szembenézne a valósággal, az megtalálhatja a "cikk" teljes változatát a http://kibulizottorszag.net/ weboldalon!

Egyébiránt, mivel a szerző 2007-ben jelentette meg gondolatait, az újabb fejleményekkel kapcsolatban most én szeretném folytatni a "önleleplezési vonatkozások" sorát a 2010-es választások egyik furcsaságát illetően.



Bár mostmár van valami új alkotmányunk is, és az nem tudom, hogy erről miként rendelkezik, de nem tudom ki tudott róla, hogy a (régi?) alkotmányos kereteink szerint addig nem lehet(ett?) (volna) új választásokat indítani, amíg az addigi kormány nem számolt el, vagy nem számoltatták el minden kérdéses ügyével kapcsolatban. Bárki(!) bármit csináljon, addig nem lehet leváltani(!), amíg minden bűnével, korrupció( gyanú)s ügyeivel, az országnak okozott kártékony tevékenységével el nem számol, melyre nem volt felhatalmazva.

Nos, ehhez képest meg lehet nézni, hogy a csúnya MSZP-vel szemben hogy odaállt az "új" nemzeti erő pompájában a FIDESZ (ahogy áll ma is - a csalóka pompázatban...), hogy ők majd elszámoltatnak mindenkit, aki a 2006-os eseményekért felelős. Valami viszont nincs rendben a pártnak ezzel a programjával..., feltűnik? Ilyen ügyből eleve nem lehetne pártprogramot csinálni, mert ez nem a pártok egyéni döntéskörébe tartozó ügy-kategória, nem lehetőség a pártok számára, hanem alkotmányos eljárásnak kellene lennie még a választások előtt az addigi kormány elszámoltatása!
Tehát itt már valami megint bűzlik. Miért lovagolja meg ezt a helyzetet a FIDESZ, ha annyira az ország érdekeit nézi, és miért nem inkább az alkotmányra hivatkozva, még a választások előtt számoltat el minden érintettet, ezáltal így is elég jó pontokat szerezve magának? Helyette miért kerít ebből saját pártpolitikai ürügyet a saját pártjára tett szavazatok megszerzéséhez, és az alkotmányos rendet miért hagyja ki ebből, miért nem emel szót mellette? Egyben elodázási lehetőséget is nyújtva ezzel az MSZP-nek.

S minthogy tudjuk: pompa, díszlet, köntös, látszólagos arculat az van, nagy szavak vannak (már megint, mint mindig), fenn áll a kérdés, hogy miért maradnak el mégis valahogy mindig minden párt részéről a tettek is - még ebben a kiemelten szükségszerű ügyben is, amelynek rendezését nem is feltétlenül egy-egy párttól függően kellene várnunk.

Amit pedig ebből ki akartam hozni, már talán mondani/kérdezni sem kell: valóban lett elszámoltatás? Vagy lesz? Hihető ennek reális esélye a jelek szerint? Mert szerintem minden jel ennek ellenkezőjére mutat.
Ahogy nem most hallok erről sem először, de kellemes csalódás volt, hogy ismét hallottam a napokban egy rádiós beszélgetésben - függetlenül attól, hogy nem én hallgattam a rádiót - elhangzani a következőt: Orbán Viktor azért nem számoltat el, mert akkor önmagát is el kéne számoltatnia.
Tudniillik ugyanis, hogy ő is érintett a 2006-os események mocskaiban (és persze nem csak abban), ezért nemhogy alkotmányos rend szerint, de még pártprogramként sem túl valószínű, hogy valaha is lesz elszámoltatása mindezeknek. Az ő részéről/részükről legalábbis biztosan nem, mert ők csak a kis színjátékaikat folytatják ebben a több arcú, több látszat-szerepű, de valahogy mégiscsak a már szokásos, egyetlen egy irányvonalon futó politikai gépezetben...

Ne felejtsétek el elolvasni a Kibulizott ország-ot!



Szólj hozzá!

Címkék: politika előzetes reklám történelem fénykép minden 2012 emlékezés kiemelt közfelfogás MSZP FIDESZ önleleplezés üzenetértés kettős-beszéd jelen-tendencia

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr576249647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása