Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2012.04.02. 08:27

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Frissítve: 2012-Ápr-3

PirosPirula néhány héttel ezelőtt belevágott egy érdekes, új projektbe. Heti felbontásban, rendszeresen megjelenő videók készítésére vállalkozott, amelyekben a mai modern világ tömegmanipulációs eszközeiről, és az ebben való előrehaladottsági szintről készít rövid ismeretterjesztő videókat.

Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei - a sorozat összefoglaló címe, ha jól értettem. Bár a sorozatot konkrétan nem nevezte így meg, de mivel az első rész ezzel kezdődik, és "(Intro)" van utána írva, feltételezem az első rész ezekszerint csak a Bevezető része annak a sorozatnak, amelynek az egészére értendő címe az "Intro" elé lett beírva. Ezt csak azért írtam le, hogy nagyjából képben legyünk, hogy milyen projektről is lehet itt szó.

Első ránézésre meghiszem, hogy furcsának tűnhet, ahogyan "a televíziót mindenféle koholmányokkal támadja", és "előszeretettel csinál elefántot a bolhából", ez azonban csak látszat a mi, mai modern korba beleszokott agyunkkal érzékelve, ami annyira bele van bonyolódva ebbe a mai módiba, ebbe a rendszerbe, hogy észre sem veszi, hogy pontosan min is megy keresztül. Amit furcsálnunk kéne, azt is természetesnek vesszük, hiszen ebbe születtünk bele, és onantól nekünk mindegy, hogy pontosan mibe is születtünk bele. Egyszerűen gondolkozás nélkül elfogadjuk, és kész...



Szerencsére (igazából Természetesen!) akadnak azért olyan kritikus hangok a világban, amelyek (akik) képesek átlátni a "Mátrixon", és erőfeszítéseket is tesznek azért, hogy másokkal is megismertessék a valóságot - legalábbis azon a szinten, amit ők látnak belőle. Ez a szint lehet, hogy nem a végső igazság szintje, vagy meg sem közelíti azt, annyi mindenesetre bizonyos, hogy egy, az átlag feletti szintről beszélhetünk.

Kicsivel több, mint fél éve követem nyomon PirosPirula blogját, de ez idő alatt az összes bejegyzést be is pótoltam, amelyekről megismerése előtt "lemaradtam". Ez alatt a fél év alatt sikerült kialakulnia bennem egy képnek PirosPiruláról, ami arra engedett vezetni engem, hogy egy megbecslő hangvételű bejegyzést mindenképp írhassak a róla, akár most is, látván az új projektjét - még ha nem is mindenben olyan tökéletes, mint "lennie kellene".

Sok mindenben egyetértek vele, bár én sok mindent nem úgy tálalnék, mint ő. Már-már persze kezd az az érzésem lenni, hogy amennyire képes odatenni magát a videók hang-, és képvilági összehangolásának, tehát a vágásoknak szintjén, az már akár felérhetne egy újabb, jól leplezett, de egyébként tudatos manipulációval is, de minekután én követem a blogját, és visszaolvastam az összes bejegyzést, amit valaha írt, az én megítélésem szerint ő nem manipulál, vagy legalábbis nem az a szándéka, hogy manipuláljon, legfeljebb csak eröltetett a kifejezés módja. Még ha sikerül is elérnie, a szándéka nem a manipuláció lenne, hanem a dolgokra való ráébresztés. Amiben egyébként nagyon hatásos, de ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy szándékos félrevezetés okán-e, vagy csak szimplán ébresztési próbálkozás miatt vágja össze a videóit úgy, ahogy. Persze az eröltetés mögött az sem kizárt meglapuló tényezőként, hogy ő maga is talán valamennyire elveti időnként a sulykot, de így annak önmaga is támadási felületet szerző áldozatává válik. Szóval tudnám kritikával illetni őt, és az alábbi videóit is, de összességében szerintem jó az amit csinál, hiteles a világlátása, akkor is, ha az egyeseknek nagyon meredeknek is tűnik. Egyike ő azoknak a keveseknek, akik alapvetően tényleg elmondhatják magukról, hogy "átlátják a kusza kód mögött a mátrixot" - idézet a blogjáról. Lehet attól még egyet nem érteni vele különböző dolgokban (vagy bármiben, persze, ez mindenkinek az egyéni dolga), nekem sem passzol minden, de lényegi részében nagyon is egyetértek a világ dolgaiban turkáló meglátásaival.

(Mint az tudható, majd egyszer szeretném részletesen végigelemezni az 'Az Üzenet' című filmjét is itt a blogomon, akkor majd talán részletesebben is ki fogok tudni térni arra, hogy egészpontosan mi a véleményem PirosPiruláról, és a tevékenységeiről...)

Alább pedig megtekinthető az eddigi 5 rész, ráadásul a youtube-on az egyes videók alá írt kommentjeimet ezek alatt is megtekinthetitek (természetesen csak a jelenlegi állást tekintve, a jövőbeni kommenteket nem biztos, hogy ide fogom szerkeszteni...).

 


Első rész: Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei (Intro)

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=QLbpOma4p9M



Második rész: Az emberek programozása (TV, sportok, filmek...)

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=zq2k6Gl-MSA



Harmadik rész: Telehipnózis

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=_Q3ritTY4JM

 

Ezt kommenteltem a videó alá:

"A tv-bemondó egyenesen a kamerába néz, bele a néző szemébe, ami megintcsak hipnózis technika." Nézd PirosPirula. Tudom, hogy te csak összeválogatsz különböző anyagokat, de ezt a részt szerintem kihagyhattad volna, tekintve, hogy bár az igaz, hogy rengeteg technikát alkalmaznak a tévé nézőkre/hallgatókra befolyásolólag, de amikor az ismerőseimmel beszélgetek, ők is a szemembe néznek. Ez így önmagában semmit sem tesz, ezért elég vicces (és kár), hogy a hipnózisos érvelés ennyivel ki is fújt... :)

ChemtrailsBudapest

 


Negyedik rész: Szubliminális üzenetek

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=k5bGRbCiU4c



Ötödik rész: Szex, szex, szex és szex

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=U8-UeJIL4Mw

 

Ezeket kommenteltem a videó alá (a szürkék az előzmények, a pirosak az én kommentjeim, válaszaim!):

Azért én ezt a videót egy kicsit furcsának találom. Nem mondom, hogy minden hülyeség ami benne van, pl. az elején azaz izé(nevezzük sárkánynak) ott nekem is feltűnt az orra, meg a torta is amit cipelt még mielőtt kiírták. De volt olyan kép ahol ránagyítás után is keresni kellett a feliratot. És ha valamit keresni kell szemmel, azt kétlem hogy a tudatalattink megtalálná. Pl. a Batmanes kép, ahol többszöri újrajátszás után se láttam meg az eredeti képen a SEX et. De azért volt pár meghökkentő kép.

Atomspektrofotometer

 

Akkor már a videót is megnézhetted volna többször újra! :) "Érzékszerveinken keresztül egyfolytában óriási mennyiségű információ zúdul ránk. Ennek csak egy töredéke éri el a tudatunkat. A tudatalattink viszont MINDET befogadja." Az már más kérdés, hogy a tudatalattink hogyan dolgozza fel a 'SEX' szó vonalait (merthogy szóként nem értelmezi, az biztos), de további idézet a videóból: "a tudatalattinkon keresztül befolyásolhatják későbbi hangulatunkat, döntéseinket, cselekedeteinket"... Stb.

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: Atomspektrofotometer

 

Az is lehetséges, hogy a tudatalattinkon keresztül mélyen belül eltárolódik a memóriánkban, és onnan akár fel is törhet a tudatos szintre. Fogalmunk sem lesz róla, hogy honnan, de valahogy egyszercsak tudatosan beugrik a SEX szó grafikus képe, maga a szó előttünk, és onnantól kezdve akár el is kalandoztathatja az elménket, holott nem mi magunk akartunk tudatosan erre gondolni, csak úgy jött. Felszökött. Előfordul ilyesmi, pl. később is eszedbe jut egy zene, amit nem is figyeltél, amikor szólt.

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: ChemtrailsBudapest

 

Szerk. 1: 6 újabb komment ide!

 

És akkor mi van ha a tudatalattim mindent befogad? Igen lehet hogy befogad...egy képet. Képek ezrével találkozol nap mint nap.
Mint mondtam, nem minden hülyeség ami a videóban van de igenis van pár kép ami megkérdőjelezhető. Az ilyen kitakarom a felét és fejre fordítom, és kiad valamit abban ne haragudj de én nem hiszek. Ennyi erővel szinte minden képről be lehetne bizonyítani hasonlókat, amin van egy felhőfoszlány, vagy hasonló. De mint írtam ezek nem is hasonítanak rá.(ja és 2 szer megnéztem)

Atomspektrofotometer válasz a következőre: ChemtrailsBudapest

 

"Az ilyen kitakarom a felét és fejre fordítom, és kiad valamit abban ne haragudj de én nem hiszek." Szerintem ez sem hülyeség. Pl.: van előtted az asztalon egy lap fejjel lefelé fordítva, és egy embert ábrázol. Tudatosan fejjel lefelé is felismered, és meg tudod különböztetni az egyes részeit egymástól. S ha teszem azt, a feje alatt a teste helyett valami más lenne rajzolva, akkor is felismernéd a fejét. A tudatalattid is így van vele. Lehet, hogy máshogy folytatódik, de felismeri. Na? Szeinted?

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: Atomspektrofotometer

 

Egyetlen kérdés áll fent bennem még mindig, hogy miért ? Mire jó ez nekik ? Elhiszem, látom mi zajlik a szemünk előtt. De miért ? Ki és mit nyer azon hogy szexmániásra torzítja az emberek agyát ?

Gigasz13

 

Például azt, hogy az erkölcstelen, zavart, és tartásukat vesztett, nyugton maradni nem bíró, egoista TÖMEGEK, akik nem bírnak felülkerekedni a vágyaikon, nem tudnak uralkodni a testükön, és a viselkedésükön, azok sokkal irányíthatóbbakká, és megvezethetőbbekké válnak, mint azok, akiknek van önkontrolljuk, és sokkal tudatosabban döntenek mindenről? Tehát a bölcsebb emberekkel szemben ezek a megfékezhetetlen szexmániára ösztönzött birkák sokkal védtelenebbek, és szolgalelkűbbek az Új világrendhez?

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: Gigasz13

 

baszki, hát még mindig nem értitek, hogy az ilyen apró momentumok amik igazán elárulják az egészet? nézd már meg az oroszlánkirályosat, szerinted komolyan lehetséges, hogy ez 1. véletlen legyen 2. ne manipulatív szándékkal volna???

quickikee válasz a következőre: nettas1000

 

"nézd már meg az oroszlánkirályosat, szerinted komolyan lehetséges, hogy ez 1. véletlen legyen 2. ne manipulatív szándékkal volna???"

Ami a véletleneket, meg a LEGÚJABB meséket illeti, ezt nézzétek meg (amikor a csaj kifújja a szájából a füstöt, nézzétek mi jelenik meg a füstben!):

youtube.com/watch?v=KsRqxftN8Yk#t=5m16s

Bele lehet tekerni a mesébe, hogy ez alapból mennyire észrevehető...

Meg persze a karakterek is érdekesek (nem önmagában csak a rajzstílus), volna mi mindent elemezni rajta.

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: quickikee

 

Innentől vége az 1-es számú szerkesztésnek...

 

Egy kicsit vicces ez a videó is "Az üzenet (vodafone reklám)". Elgondolkodtam, hogy akkor most ki manipulál kit?!

Victor Legolas

 

Nézz meg egy Zeitgeist-et! Ahhoz képest Az Üzenet sehol sem jár az lelki áthangolásban, és a profi érzelmi befolyásolásban képi-, és hanghatások használatával. Az szuggerál, mint állat. PirosPirula meglátásai háttérzenétől függetlenül szerintem jórészt helytállóak voltak ott, az aláfestés inkább szolgált aláfestésként, vagy legfeljebb eröltetésként, de igazi manipulációként csak a gyengébb idegzetűek számára. Alapból (értsd: pirula szándéka szerint) szerintem nem manipuláció képpen használta.

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: Victor Legolas

 

nyilván az embereket a korai szexre nevelik a sok lady gaga meg hasonló klipeken keresztül de azért én ezt már túlzásnak tartom...túl sok dolgot képzeltek bele

lanpexxx

 

Attól függ, mit nézünk. Például a SEX formájú feliratba (legyen az torz, de leplezetlen, vagy tisztán kivehető, csak rejtett) beleképzelni egy SEX szót nem nagy ördöngősség. Viszont az, hogy reklámok (és más munkák) tömkelegében használnak (egyre leplezetlenebbül, tessék csak nyitott szemmel járni a világban!) sokszor nem csak kiélezett szexuális viselkedéseket, és utalásokat, de előnyt élveznek bennük bizonyos formák, és elrendezések is, amo azért több, mint gyanús. Nézz csak alaposabban körül!

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: lanpexxx

 

szerintem az emberek nem erzert paraznalkodnak ... egyszeruen nem birnak magukal enyi.

Walcso

 

Valóban nem bírnak magukkal, de pontosan azért, mert folyamatos vágykeltésnek vannak kitéve. Régen ezen a téren azért még nem volt ilyen a morál, sőt..., tehát ez nem alapvető emberi tulajdonság. Persze, az ember vágyakozik, de alapból még képes bírni magával. Viszont a folyamatos vágykeltéssel, és gerjesztéssel mindjárt fordul a kocka. Nem is kell a tudatalattit ecsetelni. Csak nézz meg egy (bele)valóvilág-ot... A "példamutatás" segít abban, hogy ösztöneinket rettentő állatias szintre engedjük.

ChemtrailsBudapest válasz a következőre: Walcso

 

"Eez nagyooon beteeg!" Vagy lehetséges, hogy a nem eléggé kritikus gondolkodás következtében íródott hülye "beszólások"(/hozzászólások) helyett végül győzedelmeskednek az érvek? Aki ebből a kommentből az első idézőjeles, három szavas résszel ért egyet, annak azért ajánlom PirosPirula jó érvekkel(!) ellátott bejegyzését:

Pedomaci, a médiafelelős
pirospirula.blogspot.com/2011/08/pedomaci-mediafelelos.html

Nem cinikusságból, szúrkálódva mondom, hanem komolyan: Győzzön a kritikus gondolkodás! :)

ChemtrailsBudapest

 

A hetente megjelenő, további videókat keressétek a PirosPirulaProjekt youtube csatornáján!



2 komment

Címkék: reklám videó egészség minden termék 2012 ehh kiemelt közfelfogás 18+ pirospirula komment-bejegyzés üzenetértés lényeges-apróság tudatzavarás kettős-beszéd tevékenykedés jelen-tendencia

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr236249641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cath 2012.04.04. 10:58:26

hát nem tudom, akit nem lehet manipulálni azzal mi van? A tévét sok ember nem nézi, tudatosan. Szerintem az se jó, mert képben kell lenni, hogy aktuálisan mit akarnak lenyomni a torkunkon... de van rajta egy kikapcsoló gomb :)- az egyik részben be is idéznek egy ilyen mondatot valakitől. A "hipnózis" dolog is érdekes, elég sok szakirodalmat olvastam a témában, és 10-15 perc után már alfába kapcsol az agy, DE csak akkor ha érdektelen, unalmas a műsor. Tehát ha nem kíséred a figyelmeddel (azaz egy középkori várakat bemutató dokfilm alatt is végig éber maradsz :) ha az téged ÉRDEKEL. vagyis hipnotizálni is azok a műsorok tudnak, amiket "unalomból" néznek az emberek... de ki az aki unalomból tévézik és olyat néz ami nem is érdekli.... ? Ugye erre lehet azt mondani, hogy az meg is érdemli... A gyerekeknél meg egyértelműen szülői felelősség. Sok szülővel beszéltem, szerencsére egyre több, akik olyan mesét sem engednek megnézni a gyereküknek, amit ők maguk nem ismernek, illetve korlátozzák időben is hogy mennyit lehet tévézni. Nem mellesleg érdekes az a felmérés is miszerint a gyerekek CSAK AKKOR választják a tévét ha nincs érdekesebb játék vagy elfoglaltság. És ez már a korunk szégyene, hogy a szappanreklámok is érdekesebbek mint a gyerek játékai, vagy a család közösségi élete...

teGergő 2012.04.04. 12:27:26

A hipnózist én is támadtam :D, mondjuk arra nem tudnék megesküdni, hogy az emberek legjava mennyire marad éber egy film nézése közben. Mindenesetre amit írtál, annyiból az is igaz lehet, hogy talán ennyire még nem zombik az emberek, én meg például általában egy percre sem hagyok fel a gondolkozással, amikor tévét nézek. :D Az észrevehető, hogy sokszor valóban érzelmileg akarnak ránk hatni bizonyos élethelyzetek bemutatásakor, és sokszor ahelyett, hogy eszesebbek lennének a szereplők, tök hülye döntéseket hoznak mindenfélékre hivatkozva, sokszor a helytelen, naív megérzéseiknek köszönhetően - bár ebbe most nem akarok belemenni, mert nem tudom olyan jól leírni pszichológiailag, meg tudomisénhogyan az egészet, ahogy az jó lenne... Tehát az egy dolog, hogy egy csomó mindent benyelnek az emberek maguktól is, és akár a tévé által megformlt valósághoz igazgatják magukat tudatlanul is, de hogy ki mennyire kerül egyfajta transz állapotba tévénézés közben, az szerintem teljesen emberfüggő, és nem feltétlenül gyakori dolog. Persze kitudja... :)


süti beállítások módosítása