Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.08.22. 17:16

Utoljára szerkesztve: 18 óra 40 perckor

 

***KÁSLER ÁRPÁD ŐRIZETBE VÉTELE, KIENGEDÉSE, ÉS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA***

 

Kásler Árpádot 2013. augusztus 21.-én hajnali fél 6 előtt civil ruhás nyomozók őrizetbe vették, és egy megkülönböztetés nélküli gépjárművel a budapesti Gyorskocsi utcai fogdába szállították eredeti szándék szerint 72 óra időtartamra, de tizenkét óra elteltével, 17 óra 25 perckor kiengedték. Az eset után sajtótájékoztatót tartott a Hír Tv, és az ECHO TV munkatársai előtt:

 

A Haza Nem Eladó Mozgalom Vezetője Kásler Árpád sajtótájékoztatója szabadulása után

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=XdPTU7YVTuA

 

Általam kiemelendőnek tekintett részletek a sajtótájékoztatóból (beszél Kásler Árpád):

01:10 - 2:10

Üdvözlöm Önöket itt, a jó levegőn. 17 óra 25 perckor szabadlábra helyeztek. Érdekes módon történt az előállításom: a demonstráció befejezése után az egyenruhába öltözött rendőrök félrehívtak, az egyik kollegámnak kérték volna a személyigazolványát, ami a gépkocsijában volt, mondták, hogy elkísérnek a gépkocsiig, majd amikor 3 -4 utcával arréb értünk, egy megkülönböztetés nélküli gépkocsiból nyomozók szálltak ki, és szó szerint elraboltak az utcáról, akár még így is fogalmazhatom, én így éltem ezt meg. Behoztak, nem közölték, hogy milyen okból... Bevittek a IV. kerületi rendőrkapitányságra, ott... Hát egy ilyen, nem is tudom minek nevezhető, ilyen "előzetes fogdába" tartottak, majd valamikor hajnalba áthoztak ide a Gyorskocsi utcába.

04:03 - 04:20

Itt az intézkedő rendőrtisztek, akik felvették a vallomásomat, ők közölték velem, hogy ők tudják, hogy koncepciós eljárás áldozata vagyok, de nekik a parancsot teljesíteniük kell - mostmár csak azt kellene megtudni, hogy ki adta ezt a parancsot, de nekem vannak sejtéseim.

04:20 - 5:46

Egy olyan cellába helyeztek el, ami alkalmatlan volt emberi tartózkodásra, nyüzsgött benne a poloska [a rovar], többször panaszt tettem ez ellen, volt amikor egy alkalommal, egy adott pillanatban 6-8 poloska volt a párnahuzatomon. Én panasszal éltem ezzel. Azok a rendőrök és fogdaőrök, akik ismertek, tudják, hogy ki vagyok, vagy legalább néhány mondatot váltottunk, azok nagyon nagy tisztelettel és alázattal viselkedtek irántam, viszont hogyha ilyen műszakváltás volt, és újoncok, vagy akik nem ismertek..., azok emberhez nem méltó módon viselkedtek, és én ebből arra tudok következtetni, hogy nagy valószínűséggel a legtöbb fogvatartottal így viselkednek, hiszen mikor azt mondtam, hogy ez a cella alkalmatlan emberi tartózkodásra ennyi poloskával, amikor becsukták az ajtót, röhögtek hárman, hogy "halljátok? nem örül a poloskáinknak". Tehát ez megengedhetetlen, nem beszélve arról, hogy ezek a cellák közegészségügyileg szerintem alkalmatlanok emberi tartózkodásra, annyira koszosak, és büdösek, majd a többszöri panaszom után áthelyeztek egy olyan cellába, ahol nem voltak poloskák, de nagy valószínűséggel azért, mert az annyira büdös volt, hogy még a poloska sem bírta elviselni - ott az emberi fekáliától és a vizeletig a falakon, a cigarettacsikkekig ott minden volt.

5:50 - 06:42

Még annyit megemlítenék, hogy ezen vallomásomban én kiejelntettem, hogy politikai fogolynak tartom magam, egy koncepciós eljárás áldozata vagyok, és mindaddig amíg szabadlábra nem helyeznek sem vizet, sem élelmet nem fogadok el, nem is fogadtam el, nem is tisztálkodtam - mostmár 19.-e óta ugyanebbe az alsóba vagyok zokniba, és nadrágba, én is már kezdtem felvenni a cellának a szagát -, valamint kértem a lehetőségét annak, hogy vegyem fel a kapcsolatot az Orosz Nagykövetséggel, hogy tudjam értesíteni Oroszország elnökét a magyar helyzetről, mert megengedhetetlen ami Magyarországon zajlik, hiszen ami a Rákosi-diktatúrában zajlott, ott csak leseperték a padlást, itt elviszik a padlást, és ha ez ellen valaki felemeli a szavát, akkor azt az Orbán-diktatúrában megpróbálják kiiktatni.

06:42 - 07:55

Nagy a valószínűsége annak, hogy ilyen hamar kiengedtek az a vallomásomban leírtak alapján, és az emberek kiállása alapján, hiszen a facebook-on azt hallom, hogy szinte felrobbant a facebook, hogy az emberek már tüntetéseket szerveztek szerte az országban - és ez nagyon-nagyon jól esik, hogy nem hagytak cserben, kiálltak, és azt tudom ígérni, hogy én sem fogom őket cserbenhagyni, ugyanúgy, ahogy eddig nem hagytam cserben... És ha eddig nem lett volna elég okom, és indokom arra nézve, hogy kiálljak az igazságért, akkor most rásegítettek, hiszen megalázónak tartottam mindazt, hogy levetkőztettek, elvették a cipőfűzőmet, el a nadrágszíjamat, megbilincseltek, és pórázon vezettek, mint egy köztörvényes-, és közveszélyes bűnözőt. Nem én vagyok a bűnöző. Ma Orbán Viktor egyvalakitől retteg politikailag Magyarországon; az nem Gyurcsány Ferenc, és nem Bajnai Gordon, és nem Mesterházy Attila, hanem Kásler Árpád, úgyhogy tisztelt miniszterelnök úr, tessék felkötni a gatyaszárát a 2014-es választásokra, mert "új fiú költözött a kerületbe", kihívom Önt.

 

Na itt azért álljunk meg, több pillanatra is!

1: "tüntetéseket szerveztek szerte az országban - és ez nagyon-nagyon jól esik, hogy nem hagytak cserben" - érdekes, mert a honlapján telefonos kommunikáció által a mozgalom tagjai azt írták: "Kérünk mindenkit, hogy ezzel kapcsolatban senki ne tervezzen semmilyen egyéni akciót további kérésig…" Most akkor mégis inkább szeretett volna bentmaradni? Bár az, hogy tényleg emiatt engedték-e ki, kérdés. Másrészt állítását nem tudom ellenőrizni, lévén nincs facebook-om.

2: "És ha eddig nem lett volna elég okom, és indokom arra nézve, hogy kiálljak az igazságért, akkor most rásegítettek" - ezt azért jó érzés olvasni, de Kásler eddig is tett ilyen kinyilatkoztatásokat, emlékeztek? Az első bejegyzésben én is leírtam, ezért is tetszett nagyon. Hogy aztán mennyire kell Árpádnak a száját komolyan venni, vagy utólag megállapítható lesz-e az, amit Orbán Viktor a wikileaks kiszivárogtatásai szerint nem nyilvánosan már ki is jelentett, hogy ne azt vegyék alapul más, akár külföldi hivatali személyek, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit tesz - nem nekünk címezte. Merthát hogy is hangzott el március 9.-én? Hogy nem készül a parlamentbe, és nem akar a pártoskodásban résztvenni? Annyit el tudok képzelni, ha mindenképpen védeni akarom Árpádot (de nem védeni akarom, csak vizsgálom az összes lehetséges magyarázatot - a legfényesebb magyarázattól a legmocskosabbig, és azért a legfényesebbekre koncetrálok, mert a legmocskosabbakat mindenki gőzerővel fújja, a tisztákat viszont hajlamosak vagyunk nem számba venni) -, hogy ahogy augusztus 19.-én mondta, a körülményekre és a lehetőségekre tekintettel kell leni, és sajnos a társadalom igényeihez kell igazodni, és mivel visszaesett a mozgalom támogatottásga, ami a megjelentek látszámában is megnyilvánult (tized, vagy huszad annyian voltunk, mint négy hónappal ezelőtt), kis embertömeggel akármit nem tud elérni, és mégis az illúzióvilágbeli harcot választotta, hátha ki tud majd törni belőle, ha eléggé odateszi magát benne. Dehát ez csak a lehető legfényesebb lehetőség, és vagy Kásler adott szavában, vagy elérhető eredményességében nem vagyok képes teljesen hinni, vagy is-is.

3: "Ma Orbán Viktor egyvalakitől retteg politikailag Magyarországon; az nem Gyurcsány Ferenc, és nem Bajnai Gordon, és nem Mesterházy Attila, hanem Kásler Árpád" - Hehh, azért az oké, hogy biztosan sokat nyom most a latban, de nem hiszem el, hogy ő sem hallott másokról, akik már az ő kezdeményezése előtt vagy közben is tettek le azért "félelemkeltő" dolgokat az asztalra... De most persze nem az általa említettek neveire gondolok, tőlük tényleg semmi félnivalója nem lehet Orbánnak, ebben a többarcú egypártrendszerben... Ez az egyik olyan kulcsmegnyilatkozása tehát Káslernek, ami kifejezetten nem tetszik, és taszításra ösztökél tőle. De egyelőre nem ez lesz az, amiért otthagyom a kezdeményezését. Kitartok további tapasztalati, vagy átgondolt tények megszerzéséig. Azért csak úgy nem fogom egyik napról a másikra elfelejteni Káslert, ha más nem, akkor azért, mert megtéveszt másokat (ez csak egy lehetőség - egyelőre, nekem), és akkor ezeket a másokat illik tájékoztatni, elgondolkodtatni, amennyire lehet...

8:48 - 9:12

Párbeszéd a HírTv riporterével:

Kásler: "...a 2014-es választásokon A Haza Nem Eladó Mozgalom megméretteti magát."

 

Nem hallom pontosan mit kéredez a HírTv riportere, de elhangzik a miniszterelnök szó, gondolom megkérdezi, hogy Kásler az szeretne-e lenni.

Kásler: "Hát azért ennyire ne szaladjunk előre, lehet, hogy nem lesz ministerelnök sem."

 

Megint egy kérdés a riportertől, amit nem hallok tisztán.

Kásler: "Majd kellő időben tájákoztatjuk a közvéleményt erről..."

12:37 - 13:27

Azt mondja [írja, a Kásler Árpádnál lévő dokumentum]: "A nyomozó hatóság Kásler Árpádot 2013. augusztus 21. napján hozott határozatával előállítása idejétől kezdődő időponttal őrizetbe vette. A határozat indoklása szerint Kásler Árpáddal szemben a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, előzetes letartóztatása a BE 129. § 2) bekezdésének b, és d pontjaira figyelemmel valószínűsíthető. A határozat ellen Kásler Árpád indoklás nélküli panaszt jelentett be. A panasz alapos. A BE 126. § 2 per második bekezdése alapján az őrizetbe vétel szabadságvesztéssel bűntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja különösen tettenérés esetén rendelhető el, feltéve, hogy a terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető."

folyt.:
13:29 - 14:40

"A büntető törvénykönyv a közérdekű üzem működése megzavarásának csoportosan elkövetett bűntettét 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A bűncselekmény megalapozott gyanúját Kásler Árpád ténybeli beismerő vallomásán* felül - tehát én semmit nem tagadtam, mindent elmondtam úgy, ahogy történt -, rendőri jelentések, tanúvallomások, valamint a Budapesti Közlekedési Központ által szolgáltatott adatok támasztják alá. A törvény a kényszerintézkedést megalapozó általános okon felül azonban különös okokat is szabályoz. Amennyiben ezek közül legalább egy nem áll fenn, az általános ok megléte ellenére sincs helye előzetes letartóztatás elrendelésének. A nyomozóhatóság álláspontjával szemben az ügy adatai alapján az őrizetbevétel elrendelésekor semmilyen körülmény nem alapozta meg a törvényben szabályozott, különös letartóztatási okok fennáltát, azaz annak veszélyét, hogy Kásler Árpád a hatóság elől megszökne, vagy elrejtőzne, továbbá, hogy a jövőben szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el**. Erre figyelemmel a panasznak helyt adva a törvénysértő határozat hatályon kívül helyezéséről, és a terhelt szabadon bocsátásáról döntöttem."

 

*Nem a tettet ismerte el bűntettnek, félreértés ne essék.
**Na csak nehogy erre a hülyeségre hivatkozva akarják majd mószerolni legközelebb.

17:19 - 18:36

Az Echo Tv riportere: "Még egy utolsó mondatot engedjen meg! Úgy tudom, hogy arról volt szó, ha a petíciójukat nem veszi át Áder János, és nem járnak sikerrel, akkor további 50 városban terveznek ülő-demonstrációt. Ezt tartják-e még?"

Kásler: "Ez nem így volt, pontosabban úgy szólt a... Arról volt szó, hogy átadtuk a petíciót Áder János küldöttjének, a köztársasági elnök úr küldöttjének, viszont nem kaptunk ott helyben egy olyan kielégítő válasz, ami lényegében időpontot, egyéb cselekményeket nem kellett volna, hogy tartalmazzon***, mindössze annyit kértünk, hogy adjanak garanciát arra nézve, hogy a köztársasági elnök úr fogadni fog bennünket - azt, hogy majd mikor, hogyan, milyen helyszínen, arra vártunk volna -, ennyit kértünk mindössze, és ezt nem adták meg, erre nincs lehetőség, a szokásos sablon-szöveg, hogy majd írásban válaszolnak, de ezt számtalanszor eljátszottuk, ilyen esetekért nem lehet embereket 100km-ekről, kifosztott embereket felhurcolni Budapestre, és majd kapunk 4 hónap múlva egy semmitmondó választ. Ezért kényszerültünk egy figyelemfelkeltő megmozdulásra, és én nagyon örülök, hogy ezt megtettük, semmit nem bánok, és ha kell, máskor is meg fogjuk tenni."

 

***Még mondjuk egy héten belül sem? Mert akkor ez rosszabb lett volna az április 22.-i próbálkozásánál is. Az, hogy ott azonnal nem kérik, az érthető, de hogy a garanciát ezen elő-garancia nélkül várták? Úgy kicsit kevesebb lett volna akkor az esély, hogy bármi választ kapjunk, mint egyébként sem. :P

Kásler még hozzátette (egy HírTv-s kérdésre válaszul):

19:08 - 21:17

Én nem azt állítom, hogy azért nem történt bűncselekmény, merthogy a rendőrök állták el a gépjárművek útját - ami egyébként így volt -, hanem azért, hogy mi csak éltünk a gyülekezési jogunkkal, a törvényben foglalt módon, ugyanis nem állt mód arra, hogy 72 órával előtte ezt bejelentsük, viszont ott a helyszínen közültük a Teve utca rendőrkapitányság kollegáival, ők nem ellenkeztek, és biztosították nekünk a helyszínt. Innentől kezdve mi a bejelentési kötelezettségünknek eleget tettünk, ez ellen senki nem tiltakozott, a rendőrség a teljes védelmet és kíséretet biztosította, a forgalmat leállította... Egyszerűen döbbenet... Milyen bűncselekményről beszélünk akkor? Ki követett el bűncselekményt? A rendőrség, az országos rendőrkapitányság, vagy én? Én megmondom ki követett el bűncselekményt: a gazdasági-, és politikai maffia, ennek áldozatául esett több ezer magyar állampolgár, és többszázezer magyar állampolgár elmenekült az országból. Őket [a maffia embereit] kell törvényszék elé állítani! Emlékeznek még a Postabank botrányra? 75 milliárd sikkasztás, 10 év után 3 millió forint bírsággal távozott. Az, hogy leül egy ember - vagy akárhány ember -, leül a vasúti sínre... vagy a villamos síneire, akkor 2 évtől 8 évig terjedő börtönbüntetést kell kiróni rá?! És azok, akik 75 milliárdot elszikkasztottak, és százmilliárdokat [pénzt]... És tízezreket és százezreket [embereket] földön futóvá tesznek, öngyilkosságba kergetnek, azok meg szabadlábon futkosnak? Én a múltkor már felvetettem a tagjaim között és az emberek között, hogy jöjjünk el a legközelebbi börtönhöz, és dörgessünk a kapun, hogy engedjenek be, mert mindaddig, amíg kint az utcán szabadlábon köztörvényes bűnözők szaladgálnak, és a parlamentben tevékenykednek, akkor lehet, hogy nagyobb biztonságban vagyunk bent a börtönben, csak poloska [a rovar] ne legyen...

21:20 - 21:57

Ennyi. Megyek most, lefürdök, haza megyek a családomhoz, és elégetem a ruháimat, mert szerintem teli vagyok poloskával... Egy pillanat, álljanak már meg, hadd mutassak valamit, há' hoztam emléket! Kettőt is [poloskát] . Hogy tetszik? Tehát a... Ma Magyarországon, az Orbán-diktatúrában ilyet lehet állami költségvetésen...

22:15 - 22:36

...sunyi módon elcsaltak, félrecsaltak, és elraboltak egy különös egy..., tehát... megkülönböztetés nélküli gépjárművel - hiszen én nem akartam elmenekülni, hát ott álttam az emberek között, lett volna, volt rá 4 órájuk, hogy elvezessenek!

 

Az a bajom egyébként most szerte a kommenteket olvasgatva, hogy egy csomóan Kásler követői közül azt hiszik, hogy amit most látnak, az új dolog, pedig sok hasonló eset történt már hazánkban, akár csak az elmúlt néhány évet is nézve, és nem kellene, hogy ez meglepő legyen. Pl. az, hogy őrizetbe vették. Hú, tényleg? Húha, aztahétszázát! Mik vannak! Ráadásul olyan körülmények között, ahogy elmondta? Hát ilyet még nem látott a világ! Vagy de...? Ez Magyarország, kérlek titeket szépen! Ezt nem én "fedeztem fel", leginkább is Posta Imre munkássága miatt tudok róla - hogy csak egyet említsek az így is több közül -, de jó lenne már szembesülni a lakossági naivsággal annak minden egyes menyilvánuló területén. Nem baj, látnak most újak is ilyet, többen szembesülnek vele, de ahogy Káslernek sem kéne egyedüli megoldóembernek éreznie magát (vesd össze: "Ma Orbán Viktor egyvalakitől retteg politikailag Magyarországon; az nem Gyurcsány Ferenc, és nem Bajnai Gordon, és nem Mesterházy Attila, hanem Kásler Árpád" - Kásler Árpád), úgy a követőinek sem kéne azt hinniük, hogy ez csak velük, csak miattuk, csak most történik meg először. Nem Kásler miatt van "ekkora cirkusz", ez hazánkban bevett gyakorlat. Akárcsak, ahogy Kásler nyíilatkozta a cellájával kapcsolatban: "ebből arra tudok következtetni, hogy nagy valószínűséggel a legtöbb fogvatartottal így viselkednek"...

 

***KÖZBEN POSTA IMRE OLDALÁN***

 

Regisztráltam a sokáig félve távolnézegetett "tűz közelébe", Posta Imre weboldalára, és most ott osztom aktívan az eszemet:
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=4960&c_start=50

Néhány eddig született, értékesnek mondható komment, amit szívesen megosztanék veletek még az elkövetkezők előtt (lássátok alább).

 

#60 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 21. 19:47:59

Sziasztok!

Első kommentem lévén egy kis bemutatkozással kezdek, és utána rátérek a tárgyra. Lassan 4 éve vagyok olvasója a honlapnak, és azelőtt is hallottam már Imre tevékenységéről. Néhányótok ismerheti már a 3 éves ChemtrailsBudapest elnevezésű youtube csatornámat (https://www.youtu...lsBudapest). Másfél éve blogot is írok Kritikai Gondolkodás néven. Ma még alig 20 éves fiatal vagyok, de az átlag fiatalnál úgy érzem sokkal több rálátásom van a dolgokra, és jellememmel ellentétben azon vagyok, hogy minél inkább megnyíljak az emberek előtt, felvállaljam puszta létezésemet, gondolkodásmódomat, és hogy ezzel részben az információs-háborúval, részben tettekkel segítsek az eltévelyedett embereknek feleszmélni.

Kásler Árpád tevékenységét február óta követem nyomon, március 9.-én, árpilis 21-22.-én, és aug 19-20.-án kint voltam felmérni a helyzetet, illetve megpróbáltam hozzátenni a magamét a dolgok alakulásához. Persze sokat nem érek, dehát a sok kicsi sokra megy (ha nem vagyok egyedül a tevékenységemmel), ezen az elven, mint csepp a tengerben próbálok ráhatni a dolgokra (hogyan is tudnék másképpen?)...

Az elmúlt 2 nap eseményeiről nem szeretnék most bővebben beszámolni, és elmondani a véleményemet, ezzel a későbbiekben készülök, sok videóanyag és hozzá kapcsolható kritika megfogalmazásával. A blogomon (http://kritikaigo...ol.hu/read) vannak kint előzetes anyagok.

Amiért most írok, az az a fingfűrészelés lenne, hogy a következőre reagálhassak:

"4 perccel a tüntetés kezdete után már minden érintett BKV jármű új útvonaláról közleményt voltak képesek kiadni? Ez nem semmi teljesítmény! Inkább hihetetlen! Pedig ott van az időpnt a honlapjukon! 16 óra 19 perc"

Az Astoria fizikai lezárását azt hiszem kb. 15:20-kor, több, mint egy órával a tényleges akció előtt jelentette be Kásler a Sándor-palotától nem messze. Nem tudom, hogy mennyire vannak felkészülve akkor, amikor nincs titkosszolgálati akció előkészítve (most csak elméleti példával élve), de ha teszem azt 10 perc alatt könnyűszerrel sikerülhet Kásler kommunikációját a rendőrségnek meghallania, továbbadnia a BKK-nak (akik egy autóval vonultak is a tömeg mögött, szóval még talán a rendőrség sem kell közvetítőnek), akkor 1 órájuk állt rendelkezésre, ami szerintem azért elég lehet arra, hogy előre legyártott sémákból összeválogassanak egyet, ami a tereléseket illeti (bizonyára vannak bevált, vagy egyéb ötletszerű terelési útvonalaik, és ha nem alszanak "munka" ("állás";) közben, akkor 1 óra elég erre). Persze nem látok a színfalak mögé, így ez nem kijelentés akart lenni.

Üdvözlettel: "teGergő"

 

#63 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 21. 21:47:33

Azt mondjuk nem mondanám, hogy nem időhúzás az, amit Kásler is csinál, sokan előre borítékolhattuk, hogy abból az április 21.-i kiáltványból sem lesz semmi, ki sem kellett volna várni a semmit, amit végül jól megjósolhatóan meg is kaptunk. És most is, aug. 20.-án is nagyjából ez történt. Amit viszont pozitívan lehet elkönyvelni ebben, hogy módszeresen láttathatja ez a semmikapás Kásler 5 éves, szerintem keményen odatett munkájára mindazon gyakran "birkanyáj"nak nevezett alvó lakosságnak, akik még mindig hisznek az államban, meg a társadalmi rendszer berendezkedésének szentségében, igazságosságában, stb. Tehát jó pofon ez mindazoknak, akik még hisznek a rendszerben, de többed magammal együtt nekem, és felteszem Káslernek ez ugyanúgy nem volt meglepetés, így pofon sem, viszont ennél fogva ez gyakorlatilag ugyanolyan időhúzásnak minősíthető. Abban egyetértek Káslerrel, hogy a körülményekben rejlő lehetőségeket ki kell fürkészni, és akár sajnálatos, akár nem, alkalmazkodni kell annak a fránya alvó tömegnek az igényeihez, de lehetne alkalmazkodni máshogy is, mint papírfecnikkel a hatalom részére. Próbának, a nyúl kiugrasztására a bokorból jók voltak ezek, de ha még egyszer ezzel próbálkozik, tüzetesebben el fogok határolódni tőle, mert ez így nem működőképes.

A kontaktus a tömegekkel kell, majd rajtuk keresztül érezni fogja a hatalom is, hogy belefő a levesébe vagy sem, viszont konkrétan nem a hatalomhoz kellene kuncsorogva járni, még akkor sem, ha a jelen társadalmi feltételek igényei ezt kívánják meg. Nem bántom érte, ha ezt az irányvonalat is megtartja a későbbiekre, de ne tegye kizárólagos irányvonallá, hanem a próbálkozási szálak közül ez csak egyetlen szálat tegyen ki, és próbálkozhatna máshogy is.

Persze tudom, könnyű ezt mondani, nem azt mondom, hogy nekem van kidolgozott megoldásom, és azt főleg nem, hogy az ő helyében bármit is tudnék kezdeni magammal - csak hozzá csatlakozva, rá reagálva tudok jobban megnyilvánulni, segíteni, hozzátenni -, de ha konrkét ötletem nincs is, ezt látni kell, és ebben kell gondolkodni.

 

#75 | postaimre - 2013. augusztus 22. 09:39:09

Igazi felüdülés benneteket olvasni! Gergö, jó tudni, hogy vannak ifjabbak is többen, akik elkezdtek magukkal valami szokatlant kezdeni. Figyelj, tanuj! A következtetéseket ne siesd el. Ez a tanácsom.

Kata, ha vannak proletárok, akkor te megtestesíted őket. Tényleg vitaképtelen dolgokról van szó.

Árpi itt maga mondja el, hogy egy "összeesküvés" áldozata lett! Mindezt bele a HírTV és az Echo kamerájába...Erről írtam tegnap is körvonalazva a "hátterét". Mit nem értesz ebből?

 

#76 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 10:06:14

Amúgy is még az Astoriánál a demonstráció bőven közepette elhangzott a hír, hogy Kásler honlapját elkezdték leterhelni rengeteg lekérdezéssel. Azt nem tudom, hogy ezzel mire tudnak jutni úgy mégis, azon túl, hogy jelzésértékű, bár ha már jelzésértékű, sokkal többet kellene mondania a kívülállóknak, mint nekünk: mégis ki akarná egy ilyen akció közben sunyin betámadni a szervezőket? Hát a résztvevők nem, de azt sem hiszem, hogy a járókelő/BKV-n utazni nem tudók lennének, akik így fejezik ki anyázásukat afelé a szervező felé, akiről nem is hallottak, nem hogy a honlapját ismernék... Szóval tök egyértelművé teszi, hogy kik azok, akik nem mernek szemtől szembe odaállni nyilvánosan, de azért a sunyi háttérbehúzódó eszközökkel babrálnak. Mindenképpen a hatalom irányába kell tolódnia a figyelemnek. Persze a hatalom mindazon túl, hogy az Irányítók (http://hu.iranyit...ADt%C3%B3k) kezeiben összpontosul, és hogy többarcú egypártrendszer van az országban, azért sokrétű, és nem egységesen összetartó elemekből áll össze, így az, hogy a hatalmon belül pontosan kik és mi alapján - önérzet, önvédelem, parancs, stb. alapján - teszik azt, persze, kérdés. De a közvéleménynek* ez is jó kis önleleplezés, szóval hajrá!

(*Na persze, mintha eljutna odáig... De ami késik, az nem múlik!)

 

#79 | postaimre - 2013. augusztus 22. 11:27:31

Gyerekek én azt "unom" az egészben, hogy amit tour is megért lazán, miért oly nehéz felfogni másoknak, mikor minden az orruk előtt van?


A "devizások" meg lesznek oldva, de a politikát elé kell rá készíteni és nincs "hiteles" emberük már..., de most sem a jóbik és a "politika" vitte a pramet, hanem az "civilek" és nem lettek szétrúgva sem..., mert később még dolguk lesz. El kell vinniük a "látszatot" és persze most és folymatosan választódnak ki a szintek. Olyan, minha ezeket más nem is olvasná, csak itt néhányan.

Minden "átalakul", a bankok eddigi formáinak vége. Ide más a "civil kurázsi" a látszathoz kell és erre mondottam én, hogy az meg már régen nem szeretnék lenni. Ez majomkodás és valójában "nekik" teszik a szívességet a "visszavonuláshoz", mert ugye "meg kell alkudni" azzal, ami van és választások, meg egyebek! Lóf@szt!
Jegybank: végső búcsú a gyalázatos logótól
MNO
Forrás: MTI
2013. augusztus 21., szerda 08:52
Nyomtatás
Megújult a Magyar Nemzeti Bank arculata. A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa- és olajfaággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
0

Az MNB szerdai közleménye szerint a GfK Hungária által idén júniusban elvégzett országos közvélemény-kutatás eredménye azt mutatta, hogy a 2010-ben létrehozott, hét „pálcikából” álló embléma nem közvetíti a jegybanki értékeket, a lakosság a korábbi logót összetévesztette más hazai és nemzetközi szervezetek hasonló emblémáival. Az országos kutatás eredményei a jegybank szerepének és működésének megfelelő új arculat bevezetésének igényét igazolták vissza, ennek nyomán döntött az MNB vezetése az arculat megújítása mellett.
http://mno.hu/gaz...ol-1179505


A devizások mellett a jegybank
2013. augusztus 22. Nagyon bíztatónak tűnik a megmentésükre váró devizahitelesek számára a témával kapcsolatban megjelent első jegybanki szakértői írás. A meglehetősen irányítottnak tűnő elemzésben elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy a devizahitelesek sokkal rosszabbul jártak a forinthiteleseknél.

Készül a kormányzat devizahiteles mentőcsomagja, de ezzel kapcsolatban feltűnően sokféle (egymásnak is ellentmondó) nyilatkozat hangzott el az elmúlt időszakban. Kulcskérdés, milyen körben nyújtana segítő kezet a kormányzat. Jelenleg úgy tűnik, legfeljebb a deviza lakáshitelesek bízhatnak, a náluk nagyobb arányban bajban levők számára (lásd a cikkben levő, nem a mostani jegybanki írásból vett táblázatunkat), akik az úgynevezett szabad felhasználású kölcsönt vették fel, esetleg nem lesz remény.
http://www.azenpe...bank/1371/

 

#80 | hjozsi - 2013. augusztus 22. 11:50:46

Kedves Imre! éN régóta követem az oldaladat, de eddig nem írtam bár sok írásodat olvastam. Ebben a Kásler ügyben mégis meg kell szólalnom úgy érzem.
Sokat leirtatok káslerről, de azt senki nem vette észre, hogy a "Vezérkara" ahogy ő nevezi tele van parazita zsidóval és levitézlett politikai szereplőkkel! Ha ez igaz, akkor Kásler vagy naiv, vagy nem az, aminek a rajongói látják. Én figyelem őt hosszú idő óta, és rájöttem, hogy egy ügyes bűvész. Nem a száját, hanem a kezét kell figyelni, és kiderül minden. Az egész pontosan igy volt tervezve, ő egy ügyes manipulátor. A cél egy új párt bejuttatása a parlamentbe, ő és még pár embere. Azok a naiv devizahitelesek, akik támogatják, csak eszköz ebben. Minden elérhető nyilt honlapokon, csak figyelni kell és olvasni! Bizonyítani is tudom. Egy kis izelitő: Kásler jobbkeze egy karrierista nyomulós zsidó Pachl Tamás. Először a Jobbikban nyomult, majd miután nem kapott elég poziciót, átigazolt az mdf-be, JESZ-es aktivista volt. Cikkek és videók elérhetőek példáuzl ez: http://www.youtub...mjc9EVV8Xk
Kásler legközelebbi emberei: Bálint Zoltán (László) székesfehérvári pofátlan, agresszív zsidó és a neje, egy Juhász Szilvia nevű nő, akit megtett a párt titkárának is. Ezek mennek vele mindenhova, most például a Sándor palotába. Gyanitom, hogy ők a mossad-összekötők, illetve tartótisztek. A vezérkarban legalább 6 zsidó van, az emlitttek,Kovács Sándor,Zöld László és mások.
Kásler egyik testrőre a levitézlett, házasságtörő volt gárdista főkapitány Kiss Róbert, a másik egy Czuczi Ernő Orosházáról, akinek a felesége cigány, a gyerekét pedig Dáriusnak hívják (ki ad ilyen nevet a gyerekének? Csak románok! És Orosházán főleg románok laknak). Ezek tehát Kásler közvetlen környezete, a többiek között akad nagyon primitiv ember, aki egy nyelvtanilag helyes mondatot sem tud leirni, és tisztességes,de naiv emberek, akik hisznek benne, és nem ismerik fel a zsidókat körülötte. De ők nem jutnak be a parlamentbe, csak az a 4-5 ember, akiket emlitettem.
Ezek mind ellenőrizhető adatok, nézzétek meg a videókat, keressetek rá. Hogy ez egy mossados kezdemnyezés, vgy egyéni karrierizmusról van szó, még nem tudom, de nem az aminek hiszik, az biztos
Üdvözlettel: H. József

 

#81 | postaimre - 2013. augusztus 22. 12:23:36

Józsi, csak sandán mosolygok. Tudod, már amikor a jóbik, msz, mvsz, HVIM, Koppányosok... fehérje-kéménysepregetők, gárdistákok témakörébe belemélyedtem(tünk) a tematika világossá vált, de az is, hogy sokan nem képesek felfogni, hogy ez nem lehet másképpen. Árpit ismerem amennyire kell ahhoz, hogy lássam, nem lehehet jó vége a dolognak, mert ismerem azt a "kört" is, aki itt "nemzetikén" tekeri a kíntornát. Nem mentem bele, mert nem érdekel a kelleténél (Keleténél) jobban a szabadkőműves zsidó maszlag, de kötelező volt foglalkozni a témával, mert ugye sokan eddig sok mindent benyaltak...

Amit írsz, annak biztosan utána mentél. Kiss Robi ott van? Na ne már! Már csak Szegedi Kanna meg zazri hibádzik..., de ez már tényleg vicc kategória. Mondjuk hallottam már olyat, hogy "akár az ördöggel is" a "nemzet érdekében". Szerintem ne hagyd abba akommentelést és előbb is jöhettél volna, mert ha én mondom, nem hiszik el. Ha te mondod akkor se! Na mindegy, el van mondva ez is.

 

#82 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 12:38:17

Kedves Imre!

Hozzátenném, tudok ezirányú kifejtéseitekről a honlapon, számtalanszor találkoztam már vele, és nagyon is elképzelhetőnek tartom, ahogy már évek óta beszéltek itt a "magyar" királyság visszahozataláról (bár az önmagában nem feltétlenül lenne rossz, csak ugye tudomásunk van némi háttéreseményekről), meg egyébként is, a Jobbik (R/ossz/abbik?) után ezzel szinte ütemben érkezne az újabb párt, amelyikben vagy 4 évig megint lehetne bízni, aztán kiderülne, hogy ugyanaz az egypártrendszeres arculati álca, vagy valóban nem annak indult, csak szokás szerint felforgatták. Mert azt én is teljességgel kétlem, hogy az általatok "szavazó birkanyájnak" nevezett lakossággal, és a pártoskodással célt érhetnénk (érdekes módon Kásler eddigi szavaival ezúton önmagával ellentétbe csapott át, de erről a gondolataimat most nem fejtem ki bővebben), még ha az teljesen tiszta, igaz alapokon is lenne lefektetve (hogy azon van-e, nem tudom, a színfalak mögé még sosem kerültem, a külső mázból tudok ítélkezni).

Én egyébként nagyjából azon a véleményen vagyok, amit Tóth Bálint írt meg a 2012 Blogon még 2009-ben Árpádsávos forradalom címmel (http://2012.blogo...168#logdrb), amihez adalékul hozzá lehet olvasni a 2012-es Ünneprontás c. bejegyzését is (http://2012.blogo...786#logdrb) - bár egyiket sem én írtam, így természetesen mindenben a világképünk itt sem azonos.

Továbbá 19.-én kisebb bemutatkozót tartott a "vezetőség", ott lejegyzeteltem a neveiket, hátha ez az információ a későbbiekben még hasznos lesz (akármelyik oldalról nézve is - az később derül ki). Nyilvánosan kijelentették, szóval amúgy sem kell semmilyen ellenséget látni bennem, hogy csak továbbadom ugyanezt. A nevek pontos helyesírásával, és a városok nevével nem mindig voltam tisztában, néhol írtam kérdőjeleket. Névsor:

Kásler Árpád - Gyula
Pap Tamás - Tatabánya
Tar Attila - Göd
Német Csilla - Gesztely
Horvát Ádám - Aszód
Csató Laura - Csád (??)
Juhász Szilvia - Székesfehérvár
György Zoltán - Pécs
Német Ilona - Gesztely
*itt valaki nem volt jelen, ezért sem neve, sem élőhelye nem került kimondásra*
Farkas Anikó - Békéscsaba
Császár Norbert - Pécs
Töviseksné Dsupin Judit - Hajdúböszörmény
Smitt (?) Gábor - Eger
Bálint Ildikó - Tiszaföldvár
Pór Sándor - Debrecen
Laukó Lenke - Palotás
Faludy Gábor - Eger
Puli Diána - Debrecen (?)
Krabák (?) Sándor - Nyíregyháza
Uzsokné Lakó Éva - Aszód
Vörös János - Veresegyház
Török Ednia - Pécs
Töviskes Péter - Hajdúböszörmény
Sándor Mónika - Tiszaföldvár
Farkas Gábor - Békéscsaba
Dipó (?) Márta - Gyula
Bálint Zoltán - Székesfehérvár
Seresné Szász Klára - Szigetszentmiklós
Tóth Zoltánné Edit - Gyula (?)
Iváncsos (?) Zsolt - Miskolc
Olajkár (?) Attila - Békéscsaba
Cuci (?) Ernő - Orosháza (?)
Bálint Zoltán - Nyíregyháza
Zöld László - Tatabánya
Zrupkó (?) Norbert - Budapest
Szentirmai (?) Ferenc - Tatabánya
Zsibrit (?) András - Békéscsaba
Nagy Zsombor - Budapest
Kovács Sándor - Gyál (?)

Ezeket jegeyeztem fel.

 

#84 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 12:50:08

Egyébként a 2012 Blogon vagyon még pár ilyen írva, érdemes átfutni - szorosan nem kapcsolódik, de azért mégis:

'Ezért nem visz el a mossad' (Hozzáteszem, itt az Új Világ alatt nem az NWO-t kell érteni, de az ugyanúgy benne van a pakliban, tehát a kettő együtt értendő - ez alábbi, másik bejegyzés linkje mögött van világosabban leírva):

"Így hát lehet arról vitatkozni internetes fórumokon, hogy Magyarországnak demokratizálódnia kellene vagy inkább királyt kéne koronázni, esetleg a nemzetiszocializmus a nyerő vagy egy igazi, emberbaráti arcú kommunizmus – csakhogy ezt nem az emberek fogják eldönteni. (A rádió 4. adásában >Nándi említette<, hogy az emberi faj nem önálló, mindenképpen szüksége van rá, hogy felülről kormányozzák.) A 4. pont értelmében az emberiség elveszítette azt az opciót, hogy saját sorsa felett rendelkezzen – jelenleg atlantiszi inkarnációk kormányozzák, azonban tőlük a hatalmat az emberi királyok már nem nyerhetik vissza, Atlantisz bukásával a fénylények fogják átvenni az uralmat, az emberi történelem véget ér, és az emberfeletti lények vezetésével fog felépülni az Új Világ. Persze a fénylények nem kívánnak a végtelenségig itt dekkolni, előbb-utóbb a számuk drasztikusan csökkenni fog a Földön, így az embereken fog múlni, hogy az itt maradt fénylényekre hallgatnak-e, vagy saját fejük után mennek, és az Új Világot is rövid úton káoszba döntik és pokollá változtatják.

Az Új Világ felépülésének feltétele, hogy Atlantiszt eltávolítsuk, s velük együtt nincs helye a Földön azoknak sem, akik az Irányítók jelenlegi hatalmát bármilyen okból támogatják. Az emberiség „jobbik felére” van szükség, hogy az Új Világ működőképes maradjon – erre a jobbik félre pedig Atlantisz nem kíváncsi, hisz jelenleg is csak a baj van velük. Az emberek szétszortírozása a fehér erőknek és Atlantisznak közös érdeke! Ezért nem visz el engem a MOSSAD :), ezért hagyják a hozzám hasonlókat ténykedni, ezért nem akarnak elhallgattatni – a felső szinten lévő Irányítók tudják, hogy akinek ébrednie kell, jobb, ha ébred, ők csak azokat az embereket akarják magukkal vinni, akik valóban mögöttük állnak és támogatják hosszabb távú elképzeléseiket.

Ahogy a fehér erők megígérték, az emberi történelmet ők fogják befejezni – ennek eszköze pedig az emberiség szétválasztása, amelyről sok felől lehetett már hallani. A megosztott emberiség két fele törvényszerűen egymásnak fog menni idővel, s ha kitör egy Irányító-ellenes globális felkelés, polgárháborúba fog torkollni. Ez lesz a „III. világháború”, közismertebb nevén az Armageddon, melynek több halálos áldozata lesz, mint ahány ember jelenleg a Földön él"


Bővebben lásd: http://2012.blogo...150#logdrb

vagy pl.: 'a hatalom látszólag fog csak visszavonulni':

"a 2011 és 2013 közötti időszakban belháború zajlik mind az EU-ban, mind néhány tagállamában (ellenkormány, polgárháború). Ez utóbbi Magyarországon kifejezetten esélyes, különösen, ha egy államcsőd is kíséri 2012 első felében. Egy névleges, de tehetetlen államhatalom megmarad, s vele párhuzamosan létrejön egy alternatív állam (Hunnia, vagy nevezhetjük akárminek), amelynek teljes káosz lesz az eredménye. Mindebbe még beleszépíthet a Trianon-kérdés, vagyis a polgárháborús helyzet könnyen átterjedhet Romániára, esetleg Szlovákiára és Szerbiára is.

A káoszt, mely az egész világon jelentkezik, tulajdonképpen az okozza, hogy a központi irányítás háttérbe húzódik (amint arról már szó volt a Fehérlófiás előadáson), sokkal lazábbra engedi a különböző politikai és gazdasági érdekcsoportok pórázait, akik egymásnak esnek, valamint belharcokba is kezdenek.

A háborúk és gazdasági csődök által hátrahagyott romokon azután a 2014-2015-ös időszakban új, szuverén nemzetállamok virágzanak fel. Magyarországnak is lesz nemzeti kormánya, s gazdasági-szellemi fellendülés indul el – hogy ez a Magyarország milyen határok között fog létezni, az kétséges, de hogy az eredeti, történelmi határokat valaha is sikerül száz százalékosan visszaállítani, az erősen valószínűtlen. (Lásd később.) Az egyetlen probléma, amely megkeseríti minden ország életét, a nemzetiségi kül- és belkonfliktusok megoldhatatlansága. Változó hevességű, de folyamatos háborúskodás szomszédok között, etnikai villongások, esetleges pogromok és deportálások helyszíne lesz Európa. Mondani se kell, hogy a központi irányítás nem engedte el a gyeplőket teljesen, a nemzeti kormányok is a befolyásuk alatt állnak, s erre a sok etnikai alapú konfliktusra azért van szükség, hogy az emberek utána szívesebben fogadják az egységes világállam létrejöttét.

Az újonnan létrejött, meglehetősen labilis status quo ugyanis csak mintegy fél évtizeden át létezhet, 2019-ben az Irányítók visszatérnek a színre, mégpedig egy hatalmas „űrbéli” hadsereggel..."


Bővebben lásd: http://2012.blogo...152#logdrb

Aztán hogy ezeknek mekkora lehet a valóságtartalma, mindenki döntse el maga. Én nem kezelek tényként semmit, de nagyon befogadó vagyok minden lehetséges információra - ezt tartom a kritikai gondolkodás egyik alappillérének.

 

#85 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 13:42:26

Imre, még Katának írtad a 75-ös hsz.-ben:

"Árpi itt maga mondja el, hogy egy "összeesküvés" áldozata lett! Mindezt bele a HírTV és az Echo kamerájába...Erről írtam tegnap is körvonalazva a "hátterét". Mit nem értesz ebből?"

Az mindenesetre biztos, hogy nem a kormányra nehezedő hatalmas nyomás miatt - mivel az nem létezik - kezdték el a devizahitelesek ügyét nyomni a médiában mostanság (igaz, mindig félrebeszélve, és Kásler nevét csak elenyésző mértékben láttam kiírva), és ugyanannyira nem volt hatalmas nyomás a 20.-ai sem, hogy ezzel megkerülhetetlenül, egyre teljesebben foglalkozniuk kellene (szerintem). Azzal egyetértek tehát, hogy azért nyomhatják most így a médiában a dolgot, mert a rendszer számára hasznos a kezdeményezése, segít meglépni olyasmit, amit maguktól nem tudtak volna már. Ettől függetlenül én is azon az állásponton vagyok, hogy Kásler akárki is legyen, talán inkább is valóban velünk lehet, csak nem minden elképzelése helytálló, értünk teszi, amit csinál, a kiállása nem háttérből irányított, csak nem mindent lát be helyesen, és minden jószándéka ellenére így is félreviszi az ügyet. Ez az én álláspontom, azaz továbbra sem a bebizonyított valóság, hanem csak egy álláspont.

 

#87 | postaimre - 2013. augusztus 22. 14:01:13

Gergő a kérdés az, ki irányít? Aztán az, mit irányít....és a többi és a többi. És adódik a kérdés, mi is az irány itt?

Először felkeltik az igányt, aztán elvégeztetik a "fekete munkát" ilyen "szernecsétlenekkel" mint te, vagy én, vagy...Árpi...kimondatják, amit ők nem tehetnek, mert jobb esetben nem is tudnak róla, majd és közben persze a terelő-embereiket (szabadkőműves, NBH-s...mossados...zsidó és egyebek) irányban tartják és felfejlesztik és kézben tartják ameddig kell, majd pedig eldobják, de ez a jobb eset. A rosszabb, ha megtartják, mert az azt jelenti, hogy az "övék" lett. A forgatótekönyv ugynaz, csak a nevek, helyek, helyzek változnak az időben, a séma marad.

Félreértés ne essék, én is beleléptem a csapdába egy surranásra, de amint megéreztem a bűzt, már léptem is, de nem fogtam be a számat. A "nemzeti oldal" és a nemzetellenes is le van már fésülve többszörösen. Új nevek, arcokfelmerülésére semmi esély, mert már csak a maradékból tud valaki is összerakni valami mástól kapottat, plágiummal. Aborogina kizárt. Tiszta Embert, aki potens, alig ismerek, csak félig sárosakat és már nem vállalhatókat. Kellemetlen, de ez az összefogógásdi inkább összefosásdira sikerülhet. Ez is törvényszerő, mert csak egyéniben lehet megmérettetődni és nem műkszik, hogy a már leleplezettek mindegyikének embere ott legyen a csapatban, mert az nem csapat, hanem mossad-nbh-cia-fsb....bárminek is nevezheted. A játék valójában nem játék. Évekbe telt, mire kiderült, hogy ki hová tratozik, de agyat nem sokan növesztettek ehhez.

Köszönöm a listát, gyakorlatilag nem mond semmit, illetve beszédes. Árpi is bajban van, mert nem bízhat senkiben és jól is teszi. Ez viszont nem csapat és nem is párt ..., de akkor mit is lehet tenni?

Kicsit összetett a kérdés. Választásos szavazózsdival ezt megoldani a jelenlegi struktúrában nem lehet, így fölösleges. Ezt a "nagyok" is tudják. Nem mondom, hogy fegyver, de hát úgy is az lesz a vége. Sajnos, sok "nemzetit" az első körben és minden kérdés és késedelem nélkül egyszerűen csak be kell zsákolni. Csúnya dolog, de szükségszerű és csak idő kérdése.

 

#88 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 14:15:33

Köszönöm a válaszodat! Szokni kell, de jól láttató, irányadó, amit mondasz. Persze fájó, és nem egykönnyű lenyelni, főleg mivel érző lélekként megpróbálom átérezni, hogy másoknak milyen lenne a bőrébe, és az "eszébe" bújva létezni. Még pár év, és megszokom :P, addig meg szerencsétlenkedek, ahogy tudok, ha éppen nem tudok jobbat. :)

 

#91 | spartakusz - 2013. augusztus 22. 16:18:22

Sajnos valós amit Imi ír - sőt - ha a parancs megérkezik, saját harcostársát is kinyírja - ma is. Hogyan csinált perekkel de nem látványosan mint régen kádár rajkot például - vagy nagy imrét - meg stb.

spari...

 

#93 | teGergoChemtrailsBp - 2013. augusztus 22. 18:21:34

Egyébként többek között engem is bírál, és nagy összhangban van az általad elmondottakkal a következő 2012 Blogos bejegyzés - mégis, fügetlenül attól, hogy hasznos a rendszernek, engem szűnni nem akaróan foglalkoztat, hogy mint általatok rendesnek, de egyúttal idiótának nevezettként, vagy "beavatottként" cselekszik-e. Ugyanis ha az előbbi, akkor elvileg még menthető az ügy - ha eljutunk odáig. Link: http://2012.blogo...111#logdrb

Mentségként lehet említeni, ha Káslert jóhiszeműsége miatt tudják felhasználni olyan célokra, amelyekért ő nem küzd, akkor ezen célok elérésekor jó esetben továbbra is hasonló mozgalmakat fog szervezni (max. továbbra sem fog semmit érni vele).

Hhh... Egyszerűen az emberek tudatosságtalanságával van a baj, ezt az egészet nem Kásler fogja eldönteni egy annyival, amit épp csinálgat. Ha megszakad sem képes annyit tenni az ügy érdekében. És egyesével mi sem. De összesen azért már volna esélyünk - és azzal, hogy itt vagyunk, ennek egyik nélkülözhetetlen alappilérét azért már létrehoztuk az esetleges későbbiekre.

 

***ELKÖVETKEZŐK***

 

Az az újabb elképzelésem született, hogy ne törjem meg az összefoglaló bejegyzéssorozatomat Káslerről, a 4.-nek ki fogom rakni mindazt, ami eddig április 21-22-ről leíródott, jóval kidolgozatlanabbul, átgondolatlanabbul, mint legutóbb, aztán majd azt is talán egyszer átszerkesztem, hogy normális legyen, de addig is, sorrendben érkezhet majd rá az 5-ös, ami az elmúlt napokat foglalja majd össze. De egyre valószínűbb ilyen időráfordíthatóság mellett, mint amiben most vagyok az is, hogy nemhogy a héten nem készülök el vele, de esetleges újabb gigabeszámolóként pár hetembe mindenképp bele fog kerülni.



9 komment

Címkék: politika videó minden összejátszás postaimre blogíró 2013 komment-bejegyzés önleleplezés káslerárpád

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr166249579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teGergő 2013.08.22. 17:35:59

"majd valamikor hajnalba átkoztak ide a Gyorskocsi utcába." --- Hoppá, milyen baki ez? Nem "átkoztak", hanem "áthoztak". :D:D:D:D Na mindegy, az ilyeneket nem most fogom kijavítani, most megpihenek egyelőre... Basszus... :D:D:D:D

aaaaaNiki 2013.08.22. 19:50:41

Igen, sajnos elég sok az elütés... de majd javítod. Amúgy meg lehet, hogy beletrafáltam azzal, hogy lehet, hogy ebből akar megélni? Megirigyelte a hagyót: http://www.origo.hu/itthon/20130423-karteritest-kap-hagyo-miklos-az-allamtol.html Penész vagy poloska, egyre megy....

teGergő 2013.08.24. 14:55:47

"Orbán-diktatúra" "tisztelt miniszterelnök úr, tessék felkötni a gatyaszárát a 2014-es választásokra, mert "új fiú költözött a kerületbe", kihívom Önt." Másrészt, amiközben meg még háttérhatalmazik is néha mellékszálban, ugye nem hiszi, hogy Orbán úgy igazán bármit is irányít ebben az országban. Van, amit igen, persze, sőt, valamennyire beleszólása is van, de nem ő az ellenfél. Neki ellenfél lehet Kásler, de Kásler ellenfele igazából nem Orbán, és a diktatúra sem Orbáné, noha az ő arca ragadt rá, mivel kell egy nyilvánosan bevállalható arc, ugyebár a színjáték elé.

teGergő 2013.08.24. 21:26:45

Kásler "A folytatás c. cikkének ( http://kaslerarpad.hu/?p=4659 ) ezen részére reagálva: "Érdekességként el kell mondanom, hogy szabadulásom után, alig gyalogoltam tizenöt métert a Gyorskocsi u.-ból, egy gépkocsi állt le mellettem és ki szólított meg, azzal, hogy „Árpád, elvihetlek valamerre?” . Nem találják ki,- nem más mint a pénzügyi jogok biztosa. Merje valaki azt mondani, hogy nincsenek véletlenek……" Hja, mert Doubravszky György-nek ez pont pénzbiztos-munkaköri feladata ugyebár, hogy jóbarátként jópofizzon Káslerrel bárhol és bármikor, miközben azt is tudja, hogy melyik másodpercben kell majd hol lennie. Hogy is van ez megszervezve? Kásler meg véletlenül fordítva fogalmazott: *merje valaki azt mondani, hogy VANNAK véletlenek (mert ez nem az)

aaaaaNiki 2013.09.06. 12:48:04

Na. Miénemtörténikittsemmi,mi?

aaaaaNiki 2013.09.06. 12:54:59

Egyébként meg ez csak most esett le. Hogy ezt te, a "youtube hazai chemtrail-gondozója" írod ide le: "01:10 - 2:10 Üdvözlöm Önöket itt, a jó levegőn. " :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) (Na jó, bocs...:))

teGergő 2013.09.06. 19:30:32

Adjakegywebkamerátmagamhoz, hogy naponta láthasd, mi folyik a színfalak mögött? :P (Amúgy ha úgy tippelsz, eltaláltad: ott is - szinte - semmi! :P Igaz, ma is irányítók-wikiztem egy sort.) Amúgy való igaz. Én írtam le. Ahogy mondod. Kásler szavait írtam le. Én. :D Persze odacsillagozhattam volna, hogy mit gondolok én itt erről, de... :D De Kásler is csak relatívan mondotta, a fogdák hugyos-fekáliás 12 órája után. Pedig közismerte' füstöspesten élünk, és az lenne az első fokozat, amiért annyira nem is jó a levegő, nemhogy a chemtrail miatt. Na, most történt valami. (Válaszoltam.) Remélem jó volt. :D

aaaaaNiki 2013.09.07. 15:21:49

Elaléltam.

teGergő 2013.09.07. 20:34:52

Egy hónap, és lesz Ákosos bejegyzés. Addig Kásleres várható, meg volt egy korábbi, amihez újabb képeket gyűjtöttem be mostanság, az is elkészülhet spontán. Most csak ennyit ígérhetek. :)


süti beállítások módosítása