Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.09.11. 16:12

 

Figyelem!

 

Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. szeptember 11-ei publikálás ellenére ERŐSEN HIÁNYOS, és KIDOLGOZATLAN; normális esetben még nem vállalnám fel, de tekintettel az augusztusi Kásleres eseményekre, a sorrend megtartásának céljából inkább megjelentetem most, így, és csak később fogom kidolgozni (ha szerkesztem, azt friss kommentben, vagy bejegyzésben ki fogom írni). Az alábbi írás tehát NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan veendő írásnak, egyelőre gyakorlatilag csak mint szószerinti pisz(o)k-ozat jelenik meg - benne több sor is magához a szerzőhöz, és nem az olvasóhoz szól.

(Az alábbi írást eredetileg még 2013. április 21.-e előtt tettem volna ki a blogra, azonban minthogy az elmaradt, a későbbiekben, a tényleges eseményekkel kiegészítve, mindenről múlt időben fogok benne írni.)

 

Előzetes tudnivalók a gyülekező kihirdetéséről + naivitás

 

Határozottan jó lenne ezúttal is, és annál inkább tudni, hogy mit terveznek, ha az a hatalmi berendezkedésének aggályaira tekintettel előre elárulható (úgylátszik el fogják árulni, bár ki tudja mit árulnak el az egészből valójában :D)
De idő kell, és tisztázni nagyon-nagyon sok mindent... Törekedjünk ne csak tömeget, de a tömegből értő közössége (ke)t is kovácsolni jó előre közzétett írásanyagokkal, és szükségesek valamiképp fórumok is. Tudom ügynökveszély, stb., de mégis!! VAGY! Aloldal beérkező írások publikálásához (nincs komment itt se, max. válaszlevél beküldése... - komplett írásanyag!)

Azért jó lenne megfogalmazni, hogy mit, és hogyan várunk ezektől a gyülekezőktől, illetve Kásler mit vár tőlük. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT: KossuthR bemondatás-atrrocitás-megyünkhaza...

Maga az ápr. 21. is teljesen VÁRATLAN volt, pedig mi még a márc 9.-től vártunk valamit, és már előre eltervezetten megvolt az ápr. 21... Na jó, mindegy, mondjuk hogy ez így rendjén van. Akkor a másik fele: gyülekező - ÉSMÉG? ne legyen már megint váratlan, hogy mi lesz ott - igaz, nem jó, ha a hatalom is mindent előre tud, de akkor most ez mégis mi? gyülekező, irányított gyülekező, vagy valami forradalmikus, ill. irányított forradalom? vagy mi? előre eltervezve? nem akarom gyanúsítgatni Kálsert, alapvetően jónak tartom a dolgait, de van itt pár dolog, ami erősen feszélyező, és szeretném, ha ezt tudomásul venné, és nyíltan, egyenesen tudna ezekre válaszolni, ha rákérdeznék (gondolkozom egy levél megírásában felé)

Várjuk, hogy ki mit csinál, magunk meg a várakozáson kívül mást nem is csinálunk. Jó lenne, ha ennél önműködőbb lenne ez a dolog. Ez most kivételesen nem kritika. Ez javaslat a jövőre nézően. Én szeretnék a gyülekezőkön kívül többet is látni. Vagy legalább gyakoribb gyülekezőket. De valamilyen-féle szó szerinti nyomásgyakorlást. Az is valami, ha a bankárokat akadályozzuk a munkájukban, és a vele kommunikálni próbáló politikusokat. Zavarni a tevékenységüket. Ne tárgyaljanak egymással, hanem legyenek betartva a törvények, amelyek alapján a tárgyalásnak már nem lenne helye. Persze nem lehet mindent egycsapásra megoldani, még akkor sem, ha egyáltalán akarnának segíteni, de ez szörnyű számomra, hogy látszólag csak elmondjuk a véleményünket, aztán megyünk haza. Még csak nem is nekik mondjuk a véleményünket, a másik fél jelen sincs. Létezik külön. Most akkor ennek így mi értelme?

Még ha be is állnak az emberek milliói Kásler mögé, akkor sem állnak olyan szinten, hogy Karácsonyig* mindent "zökkenőmentesen" meg lehessen valósítani. (*Erre maga Kásler tett ígéretet a honlapján korábban - csak utólag írta hozzá, hogy ez rajtunk is múlik, de redetileg kijelentés formájában történt meg, még ha nem is úgy szerette volna érteni...) Még van természetes széthúzás, és évekig tartó információs letisztulásra szükség nagyon sok embernél. HA formailag végbe is megy a dolog, nem válunk újra céltudatos, egységes, eszes nemzetté - félreműködések ugyanúgy lesznek, és ugyanúgy tudnak majd ártani.

A jelenlegi rendszerrel is az a baj, hogy nem működtetik rendeltetése szerint. Most mi csinálhatunk egy új rendszert ennek a helyébe, mintha a rendszer működésének mikéntje lenne a fő gond, de ha azt sem működtetik, illetve működtetjük jól, akkor tökmindegy, szinte.

Igaz, hogy most úgy van félreműködés, hogy méghozzá mégrosszabb körülmények között, és mégrosszabb rendszerben. De ez csak így egyszerűen nem hiszem el, hogy működhet, támadási felület BŐVEN marad (sajnos), nem leszünk támadhatatlanok!!!!! Eddig is békések (megnyilvánulatlanok) voltunk - bár ezt jó megtartani, de vannak ellenünk fegyverek most is, lesznek is.

Ne tűrjünk, de maradjunk megfontolak, és higgadtak!

Fegyvertelen tömeget is szét lehet verni - jelenleg is burkolt diktatúra van, ha minden kötél szakd, akkor átmehetnek nyílt diktatúrába is. Egyébként meg ha így folytatjuk, semmire sem jók ezek a "gyülekezők" csak találkozni egymással, a "nemzeti összefogást" gerjeszti, és Kásler felhatalmazásokat kap. Ez tkp. semmiség. Ismétlem: diktatúra! nem fideszes: új világrend velejárói... "békés emberek ellen mit tudnak csinálni? hát semmit nem tudnak csinálni!" - eddig burkolt diktatúra volt, de ha kell, még átmehetnek nyílt diktatúrába is. Nem Orbán, meg a többi politikusunk, nem ők. Azok, akik őket is irányítják.

Oké, nem tudnak mit csinálni, monduuk azt. De akkor köüzelítsük meg máshonnan is: viszont akarjanak is mit csinálni? Mit érnek ezek a gyülekezők? Szerintem fő a határozott, nyugalmas cselekvés, azonban a gyülekezés és a vonulgatás semmit sem ér abban az értelkemben legalábbis, ahogy eddig láttuk, jóformán céltalan nyomásgyakorlást gyakorlatilag asemmi ellen eszközölni ki... És tenni mindenkinek, mindig, mindenhol tennie is kell a dolgát, a gyülekező - még ha sokkal célirányíosabb is lehetne - bőven nem minden. Nyomokban nagyon is jó, kell is, de nem csak.

 


"Április 21-vel minden hivatalos közlemény kizárólag a http://kaslerarpad.hu/ honlapon olvasható. Csak az ott megjelentekért vállalhatok felelősséget.

Amerre csak járok az országban azt látom, hogy igény van az összefogásra. Viszont nagyon sokan félreértelmezik azt. Az összefogásnak megvannak az írott és íratlan szabályai, amelyek évszázadokon keresztül kialakultak. Ugyanígy a történelmi Alkotmányunk is azért szinte egyedülálló, mert az élet megtapasztalásaiból, a szokásjogból és az erkölcsből ered."


Bővebben, és forrás: http://kaslerarpad.hu/?p=3228

 

Ez is csak egy bank, VISZONT... + Élet menete

 

Új, sejtelmes plakátok jelentek meg az utcákon, amelyek alapján egy újabb bankban láttatott megoldás képe van születőben - de addig is, amíg elmondanák, hogy mi is ez, szeretnék, ha minél több ember felfigyelne rá, ezért aztán egyelőre nem is tesznek mást (semmi figyelmre méltót), mint csupán figyelemfelkeltenek.

Önmagukat egyelőre meg nem nevező egyének három fajta semmitmondó plakátot jelentettek meg az utcákon.

 



"Ez is csak egy bankbetét, ÁM............"



"Ez is csak egy bankszámla, DE............"



"Ez is csak egy bank VISZONT............" - a vessző lemaradt, hát nem figyelhettek oda mindenre...

 

Úgy látszik, tényleg helyzet van az országban, hogy pont most, amikor körvonalazódik egy bankellenes mozgalom az országban, valakicsodákok előrukkolnak egy új bankkal, mint valami egyelőre még nem is definiált problémára tett megoldással. Az a helyzet, bármi is ez valójában, már most túlontúl átlátszó a számomra. Nekem ne mesélje be senki, hogy az a plakátolási hullám, ami első ízben ilyen semmitmondó szövegekkel egyelőre csak figyelemfelkeltést szolgál, a hirdetőket nem nevezi meg, a kezdeményezésüket nem nevezi meg, a kezdeményezést megelőző problémát nem definiálják, amire a kezdeményezést megoldtásként vetik fel, és a kezdeményezést sem ismereteik pontosan - hogy az az igaz ügyet szolgálja (vagy ha mégis, akkor rosszul csinálják, mert ez a "saját pecsenyéjét sütögeti" hozzáállást eleveníti fel, és nem az érdekképviseletet rajtuk keresztül ránk nézve). Már az első pillanattól kilóg a lóláb. Fel akarják kelteni az emberek figyelmét valamire, amiről még ugyan nem tudjuk, hogy mi, de biztosan szöges ellentétben lesz a Kásler Árpád által vázolt megoldási kísérletekkel is... Az igénytelenség viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban ennyire bénák, vagy hogy kezdők, sőt! Nagyon is jól megfontoltnak látszanak, és az egyszerű megszerkesztettség is csak egy manipuláció akar lenni, egy megtévesztés arra, mintha valóban kezdők csinálnák ezt a valamit, vagy nem hajlandóak milliókat önteni a design-olásokba...

Mivel a webbanknak már megvan a maga arculata, és hírhedtsége, nem hiszem, hogy ők nyúltak volna egy ennyire kezdetleges formájú kampányhoz, viszont ha nem ők voltak, felmerül a kérdés, hogy milyen új, a webbankon is túli új bankkal rukkolhattak elő, és kik? Nagyjából ugyanaz a mondanivaló, csak még kezdetlegesebbnek beállítva: ez is egy bank, viszont azért mégsem... Merthogy.. Ez majd olyan lesz, hogy...? Milyen? Minden bank ugyanaz, nem? Mit akarnak ezek itt most elhitetni, mibe akarják már megint belelökni az embereket ilyen álságos eszközökkel?

Kétlem egyébként, hogy később sokkal több mindennel egészülnének ki ezek a plakátok. Nem biztos, hogy meg fogják hagyni ezt az üres-egyszerű stílust, de mindenesetre el tudom képzelni, hogy a következő hullámban sem fognak sokkal többet mondani, csak a jelenlegi részek után beraknak még 3 szót, ugyanolyan semmitmondó sejtelmezéssel, mintha attól, hogy szépen csengő szavakat használunk bármire is, az attól máris szép lenne és jó lenne... Nem hiszem, hogy részletesen ki fogják fejteni, hogy mi akar ez majd lenni a későbbiekben, csak jól hangzó ígérgetések lesznek...

Egyébként annyira is kezdőnek tűnnek, hogy kivételesen direkt nem is szemből fényképeztem le őket, és nem vágtam le a reklámon kívüli részeket, mert ha rendes képekként tettem volna be a bejegyzésbe őket, még azt is hihetnétek, hogy csak én szerkesztettem össze paint-ben az egészet - mert igen, valóban ennyire igénytelenek! Ezért most először nem csak, hogy rajtahagytam a környezetet, de következetesen nem is szemből fényképeztem, hogy érződjön: ezeket valóban az utcákon fényképeztem, és itt valóban valami új dolog kezdődik, de egyelőre nem sokat mondanak...

 



Közben az Élet Menete is árpilis 21.-én lesz!

 

Nem tudom melyik lett előbb kitalálva, hogy legyen április 21.-én, az Élet Menetét még sosem követtem igazán nyomon, csak hallomásaim vannak róla, fogalmam sincs, hogy az előző években mikor voltak megtartva, de azt tudom, hogy Kásler már március 9.-én kijelentette, hogy április 21.-ére már szervezte a következő bejelentett demonstrációt, az Élet Menetéről szóló plakátot viszint csak ezekben a napokban láttam először. Igaz, 5 órával később fog kezdődni, mint a Kásler Árpád-féle gyülekező, de azért érdekes, hogy bizony nem lehetnek az emberek egyszerre két helyen - na nem mintha a magyar lakosság hagyományainak szerves részét képezné ez a minden évben megismételt rendezvény, bár éppen ezért érdekes az is, hogy piros-fehér-zöldben írták ki. Elnézést kérek, nem akarok "kirekesztőnek" tűnni, ez csak egy egyszerű kérdés a részemről: hiába Budapesten vagyunk, és hiába voltak a holokausztnak magyarországi zsidó áldozatai is, mégsem tudom felfogni, hogy miért kell a mi nemzeti színeinket rákenni az Élet Menetére. Ez egy magyar nemzeti ünnep (illetve megemlékezés), tessék mondani!? Nem, nem éppen. Lehet éppenséggel országos megemlékezéseket tenni, de szerintem kéretik ezt még itt is inkább Izrael nemzeti színeivel tenni, mert annyira azért nem tartozik hozzánk a holokauszt, és ezzel együtt az elhunyt zsidókra való örökös emlékezés, mint amennyire azt szeretik felnagyítani. És tessék mondani, a jelenlegi magyar nemzet pusztításáról nem akarunk a magyar nemzeti színekben, vagy méginkább feketében megemlékezni? Miért kell egy másik nemzetnek a mi nemzeti színeinket használni a saját emlékeikhez, még ha éppen magyarországiak is?

Az már csak külön érdekesség, miszerint a hozzám jutott információk alapján: "A Mazsihisz felszólítja a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták."

Igen, ez mondjuk egy valóban érdekes párosítás, és meg is értem, ha szúrja a szemüket - nem is tudom hogyan jöhetett ez így ki, ha nem volt szándékos. De ez már más tészta, nem szorosan ide kapcsolódik.

 

Előrondítások a gyülekező napja előtt: Kásler "bázisának" támadása

 

 

 

Nyílt levelem, majd rákövetkezőleg programismertetés

 

 

 

2013. április 21., Hősök tere + virrasztás

 

VIDEÓ SZAVAIRA REAGÁLVA: Igen, nagy létszámban kell kiállnunk az érdekeinkért, de nem kell ezt megtenni az utcán, a Parlament előtt, hanem csak simán ignorálni kéne a Palrament létezését, és élni a magunk módján. Mindez ha nem nagy létszámban történik, akkor persze esélytelen, hogy hosszútávon bármit is elérnénk vele, de számomra a lényeg abban áll, hogy nem a parlamenthez igazodva, hanem önmagunkhoz igazodva kellene élnünk, és nem eléjük kéne kuncsorogva járulni, hogy "ugyanmár, nem lehetne mégis a mi érdekeink szerint?...", hanem tudomásul sem venni, hogy milyen törvényeket hoznak, ha azok nem a mi érdekeinket képviselik. Ezzel máris visszakanyarodunk lényegében ahhoz, amit én vallok megoldásnak, mely megoldást természetesen nem tartom reálisnak rövid időkereten belül, sőt igazán semmilyen időkereten belül sem - nem hiszem, hogy ezt el tudnánk érni. De a megoldás akkor is csak ez lenne, és ekkor válna a nép a művi társadalmi berendezkedésből kinőve "élő organizmussá", NEMZETTÉ. Csakis ekkor, és nem máskor. Válna. Ugyanez a működési mechanizmus valósult meg régen is a történelemben mindig, legalábbis aszerint, ahogyan azt tanultuk az iskolákban: ha valakit nem ismertek el az emberek hatalmon lévőnek, az ténylegesen is veszített a hatalmából, nem csak átvitt értelemben. Nincs olyan, hogy "4 évig választottatok, ez van, ezt kell szeretni", hanem addig van valaki hatalmon, amíg az emberek ELISMERIK őt hatalmon léveőnek. Nem kell aláírástgyűjteni, vagy bármi, egyszerűen kiállok a parlament elé, és azt mondom, hogy én ezt meg ezt az embert nem ismerem el törvényes "uralkodónak", mert "ezt meg ezt meg ezt vétett a magyar nemzet ellen", és onnantól kezdve elég a leveghőből érezni, hogy csorbult a tekintély, és a hatalom.

Ezért is tetszett nagyon, amikor Kásler kijelentette március 9.-én, hogy "TI OTT, 386-AN MÁR NEM SZÁMÍTOTOK, CSAK A NÉP SZÁMÍT" - elég el nem ismerni őket, és kész. Megtörtént a csoda. Elviekben. Ha valóban nagy létszámban tesszük, és azért jóval tudatosabb, és gyakorlatiasabb emberek teszik meg ezt, mint akiket ma ismerhetünk - beleértve jómagamat is. És ahogy mondta is, "AZ ÉLET TÖRVÉNYE MINDENT FELÜLÍR", még az Alkotmányt is. Viszont ennek ellenére azon sajnálkozom, hogy mégsem úgy tűnik, mintha ezt az irányvonalat képviselné, és mégsem a "ti ott 386-an már nem számítotok" szellemiséget hirdetné, hanem mindössze egy felsőházat az alsóház fölé. Nem hiszem, hogy sokat érne el.

 

2013. április 22., vonulás a Parlamenthez

 

szemmértékre olyan 300 főt állapítottam meg, az egyik videófelvételemen megpróbáltam összeszámolni az embereket, és ha minden igaz, akkor 230-at láttam rajta vonulni.

 

Utóélet, anomáliás ígéretek (karácsonyra...)

 

 

 

A második nyílt levelemről - mennyi mindent fejtett már ki Kásler a honlapján, ami szintúgy visszafogott, ám még mindig sok a tisztátalan álláspont

 

 



Szólj hozzá!

Címkék: politika reklám fénykép minden termék deviza emlékezés kiemelt pénzrendszer összejátszás 2013 üzenetértés kettős-beszéd káslerárpád tevékenykedés

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr616249576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása