Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.09.16. 13:28

Ez a bejegyzés Blog-alappillér, azaz olyan tartalom, amelyre a KG-Blog bejegyzéseit alapozza.

Elöljáróban, és mindentől függetlenül kinyilvánítanám, hogy megint sikerült hosszabb távon félretennem a hazai devizás eseményekről való beszámolásokat, és videószerkesztéseket, szóval ne köntörfalazzunk: aug19-20 sem fog elkészülni az első hónapfordulójára. Ugyanakkor beszámoló tekintetében végülis már sok lényeges dolgot publikáltam, leginkább a (segítő szándékú) kritikák hiányoznak - ehelyett viszont nem hagyom a pusztulatban a blogot, hanem hozok más témákat.

Augusztus 1.-én írtam egy kommentet a PirulaPublic Teljesen Felébredtem? c. topikjába. Ismételten, hogy ne csak az ottaniak találkozhassanak ezirányú gondolataimmal, utólagosan, itt is megosztom veletek a leírtakat (a tartalom megérdemli a blog-alappillér jelölést is):

 

Azért az sem utolsó a sorban, hogy maga az "ébredés" szó mit is jelent valójában. Aki jártas a magyar nyelv logikai felépítésében, és nem csupán agymenések révén, hanem átfogó rendszerként elemezve, tudhatja azt az egyébként teljesen egyértelmű, mégis sokaktól nagyon idegen magyarázatot, hogy az ébredés szó az éberedés szó alakváltozata, az r hangzó előtti e ejtíéskönnyítő kiesésével. Éberedni annyi, mint éberré válni, figyelmet összpontosítani. Amikor az ember reggel felébred az álmából, akkor válik éberré a fizikai világ létére, és eseményeire, onnantól lesz éber, és nem tetszhalott állapotban.

Jelen esetünkben a tudati felébredés, fel-éber-edés egy magasabb fokáról beszélünk. Sokan mondják, hogy "felébredtek", és legtöbben a megszokott "ébredés=kelés az álomból" értelemmel társítva - és itt "az álomból"-on van a hangsúly, hogy "átcsöppentem a valóságba" - de ez valójában csak átcsöppenés, és éberség nem feltétlenül társul hozzá. Valójában rengetegen nem eléggé éberek, csak képesek eljutni arra a pontra, hogy elfogadjanak bizonyos infókat, és azokat szajkózzák, viszont igazi éberségről nagyon kevesen beszélhetünk, és az, hogy ráébredtünk az álomból a valóságra, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy eléggé éberek vagyunk. Mindazonáltal, ha nagyon pontos akarok lenni, akkor a nyelv szerint az "éb(e)r-edés" annyit tesz, mint "éberré válás", tehát még nem éberség, csak út afelé.

Ettől függetlenül sokan nagyon tévesen használják a fogalmat, és az ébredezést egyenlővé teszik a éberséggel, holott ez nyilvánvaló tévedés. :)

 

Legközelebbre egy "A Nagy Zöld Szövegértés: szelektív hulladékgyűjtés, és biológiai úton lebomló, környezetbarát táskák" c. bejegyzéssel készülök, illetve a közeljövőben tervezek egy Ákosos bejegyzést is - bár annak jobban szorít az ideje, mint szerettem volna.



Szólj hozzá!

Címkék: minden kiemelt nyelvezet blogíró 2013 pirospirula komment-bejegyzés blog-alappillér

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr606249575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása