Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.12.21. 08:57

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Eredetileg megjelentetve: 2013. november 19., Újraközölve, szerkesztve: 2013. december 20. | dec. 21. | 2014. január 12. | feb. 7. | június 25.

 

Rátki Zoltán előadása: N.Tizedes Rend-szer (2013. november 6.)

A "ny-elv-ell-ős udvari bolond", Rátki Zoltán előadása a társadalmi felépítést karcolgató jobb jövő zálogáról, a Tizedes-rendszerről, mely évszázadokig, ha nem évezredekig alkotott erős magyarságot, nemzetet múltunkban, illetve Erdélyben, és másutt (vesd össze: székiség elve, amiről Dr. Boór Ferenc 2013. november 20.-ai előadását is feltöltöttem), ám ma jelenünkből, 2013-ból szólva, saját szavaival és meglátásaival élve, rakva össze, és javasolva azt egyéntől egyénig.

Tartalmi szakaszok (-tól): | 0:00:00 Felvezetés és előszó | 0:02:14 Terelődés a tizedesrendszerre | 0:04:50 Az N.Tizedes Rend-szer | 0:49:45 "Ámen" | 0:50:16 Kérdések, beszélgetés (vágott) | 1:17:40 Következő előadások ajánlása

( https://youtube.com/watch?v=WZqAt_o7GbU )


Dr. Boór Ferenc előadás-beszélgetése a Fejér Szövetségről és a székiség elvéről (2013. november 20.)
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/

( https://youtube.com/watch?v=rU97NrCj-Go )


Tóth Bálint: Múlt és jövő c. előadása (2013. november 22.)
Felmerülő linkek, anyagok:
2012 Blog - http://2012.blogol.hu/read
Irányítók-wiki - http://hu.iranyitok.wikia.com/
Irányítók-wiki, Hold szócikk - http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Hold
Jim Marrs: Titkos uralom c. könyve


Tartalmi részek: | 0:00:00 - Felvezető szöveg | 0:01:15 - Az előadás kezdete | 1:30:00 - Kérdések, észrevételek megosztása, beszélgetés

https://youtube.com/watch?v=Hmf2gvpMDIc )


Smaragdfalva - Fanó Magdolna előadás-beszélgetése (2013. december 4.)

Egy teljesen átlagos család 2006-ban egy nem átlagos, de normális döntést hozott, és kipróbálta, hogy választható út-e számukra ma a könnyű-de-bonyolult városból kifelé haladva az egyszerű- de-nehéz, ám boldogabb és emberibb természet-kapcsolat létesítése. Az előadáson elhangzik az elmúlt 7 év tapasztalatai; a szembesülésések, a nehézségek, a lényeges sokéves, de még mindig kevés tapasztalat, ám nem csak az elrettentés, hanem más nézőpontból pont, hogy a felkészítés mozzanatával annak, aki hasonlóan szánná el magát. Nem szabad illúziókkal etetnünk magunkat, hogy a természet csakis csodálatosságból áll; az élet benne igen is nehéz, ám kifizetődő, és a végén ugyanolyan csodálatossá válhat, az ártalmas városi folyamatokból példásan kiszabadulva. Tapasztalatok, és élet Smaragdfalváról.

Felmerülő linkek:
Smaragdfalva weboldala - http://ahazateres.webnode.hu/
Előadások - http://kispestszovetseg.org/

Témaszakaszok időpont szerint: | 0:00:00 Felkonferálás | 0:00:33 Bevezetés, "felkészítés" | 0:07:50 Smaragdfalva; többnyire a tapasztalatokból merülő nehézségek, hozzáállás és gondolatok vizsgálata | 0:48:55 Ismeretek, adatok, környezet, tervek a smaragdfalvi életben, tanácsok, és szívmelengetések | 1:30:53 Végszó-próbálkozások | 1:33:03 Néhány mellékmondat, vita az Élő Közösségekről és az N.Tizedes Rend-szerről | 1:42:03 Következő előadások

( https://youtube.com/watch?v=UIARPVm2K9M )


"Régi - új világ" -- Dibáczi A. Enikő előadása (2014. január 8.)

Dibáczi A. Enikő beszél a Yotengritről, mely az ősi magyar világkép egyik tényleges megmaradója lehetett a Nyugat-magyarországi Rábaközben, ahol a szájhagyomány útján generációról generációra szálló ismereteket Máté Imre bácsa könyvekben is leírta. A jelen előadás célja, hogy összevesse a jelen kor, és a múlt korok erkölcsi- és szellemi-, illetve hit- és tudásvilágát, valamint ezeket a különböző vallások vonatkozásaiban.

Témaszakaszok időpont szerint: | 0:00:00 Felkonferálás | 0:00:54 Kezdés | 0:01:42 A Yotengrit szerinti ősi magyar világkép a világ keletkezéséről, a teremtésláncról, az égi hierarchiáról, az egy- és többistenhitűségről, a kisistenekről, a szellemvilág entitásairól | 0:08:03 Erkölcsi rend ma és egykor, illetve különböző vallások tekintetében | 0:13:19 A páros teremtés, a dualitások, a jó és rossz ellentétes-, vagy más, egymást kiegészítő párok világa (0:17:37 Kitérő Ármán-ra, az ártó szellem(iség)re, jellemzőire) | 0:18:51 Az engesztelő és a küzdő típusú sámánizmus megkülönböztetése a szellemvilágra való irányultságban | 0:21:50 A személyes fejlődés, és a tökéletességre törekvés eszméi, hibás felfogásai - a gondolkodást, és tanulást kiserkentő belső képalkotás-edzésének javallatai | 0:39:35 Lehet-e ma természetesen élni? - Város és vidéke, vidék és városa egykor és ma | 0:44:16 Egyén és közösség mindenkori viszonya (kapcsolódó, kitérő téma a jelenkor demokráciája, és ön(!)kormányzásunk felépítettsége), valamint a természettel való viszony, a teremtő tevékenység gyakorlata | 0:59:50 Közönség-kérdés: Mi különbözteti meg egymástól a többi vallást és a magyar ősismeretet? - a hittel szemben fontos szempont a kételkedés, a meggyőződés, a tudás elvárása | 1:07:40 Szakál hangsúlyozza a szellemvilággal kapcsolatos hit és tudás megkülönböztetését | 1:10:36 Köszönetmondás

( https://youtube.com/watch?v=Ak_Mpj6d-Sk )


Új--hon-foglalás | Dobó József "Szakál" szólása (2014. január 22.)

Dobó József "Szakál" előadása a magyarság "honfoglalásával" hasonlatos, a történelmi 2000-es években felmerülő ismétlődő tendenciákról mind a magyar nemzet, mind más népek tekintetéből kifolyólag.

Témaszakaszok időpont szerint: 0:00:00 Köszöntő, bevezetés | 0:01:34 Bevezető "mese" előzetes párhuzamhintés gyanánt (Attila és a mutatványosok) | 0:04:18 Mit jelent, és hogyan nézett ki a 'honfoglalás' nálunk és máshol? Miért jöttünk a Kárpát-medencébe? | 0:15:10 A Kelet és a Nyugat, valamint a Múlt és a Most (Jövő) összehasonlítása, viszonyaik folyamata [Ennek alrészei: 0:20:57 Honfoglalás és a Talih Üngürüsz | 0:25:42 A hun teremtésmondából az Aranyatyácska és Ármány különbözősége | 0:28:04 Cél: áldozathozatallal a régi rend helyreállítása, tudás meglelése]

( https://youtube.com/watch?v=g-yHsCW21QE )


"Hosszúasztal" beszélgetés - Sólyomfi Nagy Zoltán, Tóth Bálint, Dibáczi Enikő, Mihucz Levente

 

Kerekasztal (valójában "hosszúasztal") beszélgetés a szellemi közösségekről, Kispest, 2014. február 5.

Vendégek (balról jobbra):
Mihucz Levente
Tóth Bálint
Dibáczi A. Enikő
Sólyomfi Nagy Zoltán

Moderátor: Dobó József "Szakál"

 

Előzmények, további meghívók (eredeti bejegyzés 2013. november 19.-éről)

Először is Tóth Bálint legközelebbi előadására invitálok mindekit, amely Múlt és jövő címmel 2013. november 22.-én, pénteken lesz megtartva 19:00-tól a "Bolyafészek"-ben, azaz a 1067. Budapest, Csengery utca 62/b. fsz. 1. szám alatt. (Bővebben lásd itt!)

Másodsorban pedig a szakál által szervezett Kispesti Nemzeti Estek újabb előadássorozatáról adok számot - ismét kicsit késve -, ahová szintén lehet jönni.

 



3 komment

Címkék: meghívó videó előadás fénykép minden kiemelt 2013 tóthbálint dobójózsef

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr196249569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teGergő 2014.01.12. 03:29:15

Megjött az 5. előadás videója is. Újabbak még mindig várhatók a kiírtak szerint.

teGergő 2014.02.07. 14:54:50

Szerk, íme a 6. előadás: Új--hon-foglalás | Dobó József "Szakál" szólása (2014. január 22.)

maztro 2014.06.25. 02:34:42

Végre beillesztettem a "Hosszúasztal beszélgetést" is, így 7 előadással végre lezártnak tekinthető ez a bejegyzés. Aki nem látta még, nézze meg! :)


süti beállítások módosítása