Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2014.02.22. 14:51

Utoljára frissítve: 19 óra 25 perckor

 

[Dancsó Péter: Videómánia] Battle in Space: Megmentjük a Világot!

 

A videó nagyon jó (leszámítva, hogy szórakoztatóipari(!) időhúzós nívót tükröz, és közben ugyanúgy benyeljük ezeket a rossz filmeket, amiknek léteznie sem kéne - igen, nekem is megköszönhetitek, hogy terjesztem itt nektek az elmétek betegítésére), a film meg zavarbaejtően kínos, bár nem mintha nem egy ismerhető, valóban illuminati-s sémát vonultatna fel, legalábbis egy embertelenül gagyi köntösbe bújtatva egy egyébként ugyanannyira teljesértékűen kibogarászható üzenetet:

háttérhatalom készül az űrbe, ennek vezéralakjai az illuminátusok, a Föld fenyegetéséről és mindeközben egyszerre "megmentéséről" ugyancsak tőlük várhatóan, ami alantas évszázadokkal előre gondolkodó terveikben számukra csak az NWO Világállammal képzelhető el [határok eltörlése], amit probléma-reakció-megoldásos, meg hamis zászlós technikák révén kívánnak elérni, aztán a végén képbe kerülnek a földönkívüliek, meg a "valódi" illuminátusok, akik a földi életbe kívülről érkeznek (érkeztek?), meg persze vannak ún. gyíkemberek a történetben, de őket a harag élteti, és az embereknek csak szeretetrezgőkké kell válniuk, mert az a megoldás. Arról nem is beszélve, hogy ez az "Angel of God - Die Motherfuckers, Die" kifejezetten ilyen Antikrisztusi mivoltot sejtet "Én vagyok Jézus, pedig nem, MuhhaHHaaHahhhaaaHahaaaaaaAAhhh" jeligével felszerelkezve.

Nem azt mondom, hogy mindez így teljesen épeszű, és teljesen fedi is a valóságot (mondjuk egy film, mégha a valóságon alapszik is, mikor fedi teljesen azt?), de van valóságalapja ezeknek a világi tendenciáknak, mint azt tud(hat)juk/-nánk. Amúgy nem lehet, hogy a főszereplő, ez a transzvesztita undormány, orbitális csaló, és embertelenül haszonleső Desiré Dubounet (lásd: a ki tudja mennyire valós életrajzát) maga is illuminátus? Vagy csak jól jött szennyembernek egy ilyen szennyprodukcióhoz más hozzáértő elmebetegek agyszüleményét megvalósítandó?

A videó alatt hozzászóltam amúgy, hogy a filmek folytatását illetően azt a megállapítást vártam volna, hogy "megszokhattuk már, hogy minden film folytatása rosszabb az azt megelőzőnél, legyen az király, átlagos, vagy végtelenül rossz film", bár ez itt szerintem kivételesen bukik. Ez a 2. rész valóban sokkal "jobb" (azaz értsd: bár külalakra moslék, de valamivel összerakottabb), mint az első volt.

Ami még nem tetszik viszont, amit Dancsó rosszul lát vagy mond, hogy annak semmi köze ne lett volna ehhez, hiszen hiába volt sokkal zavarosabb az egész történet, az első rész olyan, mint valami középkori lovagok (templomos lovagok, meg a többi?) csatározására való UTALÁS (tehát nem az bemutatva, csak egy hóttgyenge, de összeköthető utalást ejtve rájuk), miközben az egészbe valami jó történelemhamisítás-szerű zagyválás megy a magyarországi "Felvilágosodásról" (megint csak nem azt bemutatva, még a hamisítás szintjén sem reális mesét előadva, de összeköthető a kettő, tekintve, hogy...), amely "Felvilágosodás" más szóval maga az "Illuminálódás"(!), azaz az a jó 300 éves folyamat az 1700-as évektől kezdve napjainkig (már a lovagoskodás után), amikor elkezdtünk tömegével ateizmizálódni, és a 'nemlétező Istentől' való korlátokat a tudomány elszállásával jól kilökni az életünkből (mostmár nem a 'nemlétező Isten' uralkodik rajtunk, hanem mi, az Emberiség uralkodunk a világon - habizti, de azért a próbálkozás megy, sokan pedig elhiszik maguknak). Közben az első részben azok a Dancsó (és persze a profán nézők) szerint abszolút értelmezhetetlen jelenetek, amikor mint valami ál-művészi társulat elmebetegen bohóckodik saját magának - az is felér egy elmebetegek* gyülekezete titkos társaság (*sátánizmus?) ábrázolásával, mint ahogy elhangzik a "beavatás" szó is a "lovaggá ütés" előtt. 'Beavatás', nem pedig 'lovaggá ütés' hangzik el. Viszont a lovag itt már megint stimmel, meg a beavatás is. Külön szellemes Dancsó megjegyzése, amikor egy jelenetet kommentál: "Sándor eljátszik egy nótát a gitárján az egyetlen megmaradt nézőnek, aki igazából már hetek óta halott, csak oda van támasztva egy virágkaróval". Ja, és ne felejtsük ki azt a rávágást sem, miszerint ez nem a "Felvilágosodás", hanem az Elsötétedés története! Amit valódi történelmünkre is könnyűszerrel rávetíthetünk...

Tudom, "összeesküvés-elmélet", és még véletlenül sem gondolkodás révén jutottam erre az álláspontra, bár ebből a szövegelésből talán látszódnia kéne valami érvrendszernek is, nem csak a pofázásnak. Akinek van füle a hallásra, hallja meg...

Alább megtekinthetitek az első részt is (Dancsó feldolgozásában).

 

[Dancsó Péter: Videómánia] Illuminati

 

Na jó, mindenki szellőztesse ki a fejét, mert ezek után ráfér az emberre! Nem jó túlságosan elmélyülni benne...

Szóval összességében, és a félreértések elkerülése végett kihangsúlyoznám: ez a két irdatlanul gagyi "film" nem igazán arra való, hogy elemezgessük, semmi különösebben értelmes dolog nem derül ki belőlük, önmagukban egy hatalmas nagy katyvasz mindkettő, amiből még véletlenül sem lehet tanulni semmit. Amiért mégis felkeltették az érdeklődésemet, hogy más, komplettebb és épeszűbb anyagokból, információkból, ismeretekből, és forrásokból összerakható ez az egész Illuminati-s történet (legyen igaz, avagy sem - bár a mindennapokban szerintem éreznünk kéne a világ működéséből a valóságalapját, feltéve, hogy valóban tudunk kritikusan gondolkodni, vagy van érzékünk hozzá észrevenni a jeleit, esetleg pont azért, mert személyes tapasztalattal rendelkezünk a dolog valóságát önmagunk számára igazolandó), és a film ennek darabkáit rakosgatta össze. Dancsó pedig bemutatta egy internetes mémes összeállításban, amit sokan néznek meg, de valószínűleg nem fogják belőle érteni a dolog valóságosságát csak a félrevezető köntöse miatt. Szóval úgy éreztem, hogy illik kicsit felszólalni emellett.



2 komment

Címkék: film videó minden 2014 ehh szimbolika összejátszás NWO üzenetértés dancsópéter

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr336249564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teGergő 2014.02.22. 18:13:00

Most látom csak, hogy Dancsó még tavaly októberben csinált egy videót, ahol Budapestet mutatja be timelapse videókból összevágva. Több ilyet is csinált már, de ez annyiból különlegesebb, hogy sokkal jobban koncentrál benne az emberek mindennapjaira, közelről mutat minket, ahogy a városi élet sűrűjében elveszünk, és ehhez bónuszként, észrevételem szerint eddig csak ebben a videóban bevágott néhány képre egy Egyszeműt is, amelyik minden esetben az Égből figyel minket. Mi a csuda? Csak véletlenül terjeszt mindenféle magyarázat nélkül ilyen okkultista izémizét? RETROSCOPE https://www.youtube.com/watch?v=DuymvMLBAeg Többen is felfigyeltek amúgy erre, és megjegyezték kommentben, meg szauron szemének is nevezik (mert ugye honnan ismerné az átlagnéző, ha nem a Gyűrűk Ura szintén a valóságunkon alapuló, ámde igencsak torz világából), viszont két kommentet igazán nem értek. :) @Demján Dėnes "a szemes metafora is egész jó" Milyen "szemes metafora"? Hol van benne a szó, hogy ún. szókép legyen? Én csak képet látok. Ami bár nincs megnevezve, de nem is tűnik úgy, mintha "nevén nevezést elkerülve" takargatná önnön valóságát, sőt. Sőt, kifejezetten az Égbe van bevágva minden alkalommal, ami szintén elég nagy üzenetértékkel bír. @AdrianRaki "a szem a közepénél nagyon illuminatisra sikeredett" Miért, milyenre sikeredhetett volna még? Leszámítva, hogy elvileg ez a szem a Teremtő Atya mindent látó szeme, a sátánizmus meg csak megpróbál Isten helyébe helyezkedni, ezért mindent, amit tud lemásolni róla, kisajátítani azt, ami nem az övé, és elferdíteni a róla alkotott képünket. Bár annak megint csak van egy érdekes mitológiai eredete, hogy miért csak egyetlen szem ábrázolódik, ami nem igazán összevethető az Atya vallási ismérveivel, ugyanakkor viszont mint Harmadik Szemet értelmezve megint eltűnik a sötét értelmezés lehetősége, és átvarázsolódik világossá. Bár a harmadik szemet is ugyanúgy ki lehet sajátítani illuminati-s részről, aztán a végén megint azt utáljuk, amit nem kéne (harmadik szem okés, a szimbólummal semmi gond, ám az illuminati, és annak igazságot hazugsággal keverése kukába való).

teGergő 2014.02.22. 19:45:09

Vannak még amúgy hasonló tartalmú videói: Rejtett világok: Budapest TV http://www.youtube.com/watch?v=a78OIms1yew Világpanorámám http://www.youtube.com/watch?v=QjJTWeN59Vo Összességében nem tartom Dancsó munkáit egyértelműen kerülendő, cink.hu-s, meg 444.hu-s szintű, "tömegekre irányuló átnevelő agylekötő zagyvaságkavalkádnak", jól tudok szórakozni a videóin, de hogy-hogynem, gyakran felmerülnek vele kapcsolatban kétségeim.


süti beállítások módosítása