Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2014.11.19. 23:44

"Drága Nemzetem!" - PI klub

előzménye:

"Dollárban mérve" - Kásler

előzménye:

"Lépésről-lépsére" - Kásler

Reakcióm (önismétlően-hosszan, de azért konlúzióval):

Hát, a feltőkésítődéshez mindenképpen reális szolgáltatás, szó szerint hasznosítható ebből a szempontból ez eleve érték adás, ha csak kölcsönösebbé válik. Eddig a pénzkérdés. Ezután meg az elvek. Végülis akkor most mi a cél? Harcolni a rossz rossza ellen a rossz rosszával jó célból? A helyzetet súlyosnak feltüntető szóhalmozatom, a rossz hangsúlyozása persze csalóka, elvégre szarból is lehet vasat kovácsolni, ha elég magyar hozzá az ember, hogy tudja, hogyan képes rá. Szerintem az elv önmagában nem rossz, de hogy kik viszik végbe, az már számít. Káslerék? Őszintén megmondom, hogy én bízom bennük. Na nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. :) Nem bízok teljes vállszélességgel, de amit fel tudtak eddig mutatni, azt értékelem, és pénzes média"birodalommal" nyilván hatványozottabban tudnak majd eredményeket felmutatni. Ezt díjazom, akár díjaznám úgy is, hogy alkalmanként fizetnék az anyagaikért. Amiben már kevésbé bízom viszont, hogy bár segítenek az embereknek megmászni bizonyos lépcsőfokokat a valóságfelfogásban, a mai napig láthatóan tudatosan egy bizonyos szint alatt maradnak

(sok mindennel tisztában van Kásler, de ezek nagy részéről nem is beszél, legfeljebb halkan érezteti), illetve az sem elhanyagolható kérdés, hogy több ízben is az a furcsa kellemetlen érzésem van velük kapcsolatban, hogy egy jó ügyet megfogva ugyanarra a malomra hajtják a vizet, mint amire a rossz ügy. Vagyis ugyanazt hozzák ki, mint amit "Imre Valamije" is pedzeget, csak az Imre féle változatot nem ő hívja életre, Kásler viszont kiharcolja, hogy életre hívódjon. És itt igazság szerint nem tudok mit kezdeni azzal a kettősséggel, hogy végülis mi dolgunk lehetne azokkal a "rossz" erőkkel (most csak leegyszerűsítve), akik eldöntötték, hogy véghezvisznek velünk egy háborút, akkor nem igazán lehet kitérni a háború elől, mert ha én nem akarom, és akkor is, ha én teszek is azért, hogy más jöjjön létre, ők majd tesznek azért, hogy az ő elképzelésük jöjjön létre, és ezen a pengeélen táncoláson akár egyik fél, akár másik fél meghívja már ezt a harcot lejátszásra, végülis egyszerre segíti az ellenfelet, de önmagát is. Valahol szükségszerűnek érzem, hogy Kásler is mélyen belenyúlt már ezekbe a témákba, hogy itt fegyverkezni kell, elülteti a háború jövőképét, de mint kvázi kezdeményező fél, még ha önvédelemből is. Igen, valahol itt van a nyúl elásva a mély üregbe. Van egy életre hívott háború a "rossz" részéről, és van egy "semleges" réteg, amelyik majd el fog kezdeni védekezni, ha már a csontjában is érzi, hogy ez a helyzet fennáll, és védekezni kell. De csak mert még a nagy tömeg nem érzi, hogy helyzet van, aki csak szellemmel mélyebbre lát, az már felfogja, és bár így úgy tűnhet, hogy Kásler maga akar háborút kirobbantani, vagy ilyesmi, magasabb szintről elvileg csak annyiról beszélhetünk, hogy a tömegnél sokkal hamarabb látja, hogy védekezni kell a Valami ellen, ill. harcolni vele, akkor is, ha ez a tömegeknek még nem ilyen nyilvánvaló. Így egyszerre tűnik úgy, mintha ő kezdeményezné a zsidók elképzeléseinek előre mozdítását, másrészt meg mintha csak jóelőre védekezni szeretne, mert már most látja, hogy szükség lesz rá, és kb. így. Persze ennek pontos módjáról azért nem árt vitatkozni: tömegből dolgozni pl. eleve gány munka. És ugyanez van az alkotmányozással, meg a rendszerváltással. Valahol kvázi szükségszerű, hogy valamerre errefelé kéne lépnie a magyarságnak, ugyanakkor a zsidóság meg pontosan ezt szeretné meglovagolni, irányítása alá venni, illetve akkor is szükségszerűséget láttatni benne, ha igazság szerint lehetne számunkra előnyösebben is előremozdulni. Összességében csak annyit akartam ezzel mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy sok értékes anyag fog még születni Káslerék kezei közül, amit érdemes akár anyagilag is támogatni, akkor is, ha nem mennek egy bizonyos szint fölé, mert a tudati emelés akkor is emelés, ha kontrolláltan korlátolt. Hogy úgy mondjam, ezt meg nekünk kell meglovagolni, hogy valakik adnak egy bizonyos löketet az embereknek, mi meg lendületből továbbvisszük őket, ráteszünk egy lapáttal, hogy "eddig igaz, de van még ez is, hoppá". És hogy ezt megtehessük, addig Kásleréket is érdemes támogatni, azután meg majd ők eldöntik maguknak, hogy ellenséges érdeknek fogják-e fel a továbbemelést, és valóban emellett vannak, vagy pedig egyértelműbbé teszik, kik is ők valójában... Az, hogy Kásler csak a kierőszakolt szükségszerűséget próbálja-e meglovagolni a kierőszakolók érdekében, számomra erősen esélyes vonás eddigi törekvéseikben, de nem vagyok bizonyos benne, nem győződtem meg róla. És hogy kinek a malmára hajtódik a víz, ha a kierőszakolt szükségszerűséget bármelyik fél is meglépi, elvileg jó, mert előreviszi azt a folyamatot, amelyben egy kierőszakolt, de bár szükségszerű lépés van, és legyen a kezdeményező fél akárki is, végülis nem a kezdeményezől előzetes szándéka dönti el a csaták kimenetelét, hanem majd az utólagos gyakorlat. Tehát Kásler akár a tömegek proletár tudatszintje miatt nem beszél bizonyos dolgokról, mert akkor kevésbé lenne megmozgatható mindazon embertömeg, amelynek egyébként is meg kéne mozdulnia, és amely mozgósodásával tényleg képes a hegyeket is megmozgatni, tehát kvázi jószándékú megvezető, aki csak a hülyék hülyesége miatt nem akadályozza meg őket a tevésben "bonyolult dolgokkal", vagy pedig azért nem beszél magasabb szinten azon dolgokról, amelyekről tud, mert igenis álságos szándékkal próbálja megvezetni a tömeget - jó kérdés. Számomra még nem bizonyított elégszer és elég nyilvánvalóan, hogy eldönthessem milyen indíttatásból cselekszik, így nem is igazán ítélem meg. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha már helyzet lesz a köbön, vagy azon túl, de akkor meg már érdektelen lesz. Sejtem amit sejtek, de végső soron tehát úgy vagyok vele, hogy nem árt segíteni, aztán meglovagolni a munkásságát, és továbbvinni, nagyobb szintre emelni azok számára, akik képesek voltak őt követni, de képesek emelkedni is a hívó szóra. Ennyit tehetünk.



Szólj hozzá!

Címkék: politika minden jövőkép zsidóság 2014 összejátszás postaimre önleleplezés üzenetértés káslerárpád tevékenykedés

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr356917443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása