Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2015.09.29. 20:45

Frissítve: Szept-30;

ÁKOS - MÉG EGYSZER :: Official 360 video

(A beágyazott videó jelenleg nem pásztázható ténylegesen 360 fokban, hanem a teljes képet mutatja egyben. Nagyobb hatásért itt a link az eredeti élményhez: https://www.youtube.com/watch?v=cVS7i9TyqSE )

Minden tekintetben nagyon jól össze van rakva, mondanivaló szempontjából viszont kicsit sajnálom, hogy a létbe életet lehelő vágy lett ilyen rituálisan megnyáladzva itt, ami sokkalta felszínesebb megközelítésekben is meg tudná tartani a súlyát. Tán ha csak nem nagyon de nagyon az élmények megszállottjai vagyunk, de egyébként nekem ebben a témában ez a mélység sok lett, hiába nagyon jó a szöveg. Persze másrészről visszatekintőnek is olvashatjuk e sorokat, főleg a klip végén visszatekintett Ákos-karakterekkel, de túl az Előkelő Idegenen, most a régi vágyat akarjuk a valóságban is megtapasztalni Még Egyszer. Ebből a szempontból rendben van, bár a rituális nyáladzást fenntartom. A zene is meglehetősen rituális, és bár magam is jószerivel élvezem az efféle alkotásokat, valahol a tömegzizegtetési aspektusai miatt - amibe beletartozik a legvadabb újtechnikák eszeveszett villogtatása, akár szeretetből, akár nem - elveszi számomra a maximális élvezet lehetőségét. 'Xosolar-i' szinten még akár más magyarázatot is tudnék erre, a klip szimbolizmusáról nem is beszélve. Azért természetesen nagyot alkottatok, és remélem nem sértő, hogy cserébe mégis szó érhette a ház elejét. :)

Szerk.:

Szöveg szerint, a tartalmasságról annyit, hogy az "én adok testet a vágyaknak" (Persze Hajnal Van Megint - Bonanza Banzai, 1992) egyszeri kiszólásában is gyakorlatilag már benne van ez, hogy a vágy áldoz fel téged az oltárán. Ez az öt szó - névelőt is beleszámítva - takarja a teljes dalt, csak most tágasabban, szebben lett megfogalmazva, és hozzáteszi, hogy akarja is az áldozást. Persze Ákos is bevallja, hogy még mindig ugyanarról énekel, mint régen. (Igaz, én néha ellentmondást is látok, nevezetesen az Ébredj mellettem "Életed, fogd már fel, tényleg egyetlen"-jével jól rákontráz az egy évvel korább még töretlenül hangoztatott, húsz éves "Örök átutazó" lényegére. Vagy én tévedek. De ezt nem bírom feldolgozni.)



2 komment

Címkék: zene videó minden szimbolika 2015 blogíró kovácsákos

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr27866066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maztro 2015.10.11. 14:28:39

Újrakezdett értelmezés...

Van, aki egyedül / Van, aki párban / Van, aki tétlenül / És vannak, akik hárman / Töltik az éjszakát

Aki csak árad / Egyszer majd kiszárad / Tépi az élet, amíg / Végleg belefárad / És várja az éjszakát

Tükörbe nézünk / De önmagunkba soha / Mindig más a hibás / Mindig más ostoba / És féljük az éjszakát

Pedig senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Hiába kéred / Nem csitul a véred / De halál nélkül / Mennyit ér az élet? / Te csak élvezd az éjszakát

Mindenki beszél / Mindenki oktat / Mindenki reméli / Hogy egyszer felragyoghat / Fénnyel űzni az éjszakát

Tudod, senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

***

Sokan, sokféleképpen töltik az Éjszakát. - Aki belefárad a Nappalba, várni fogja az Éjszakát. - *Általános szociális kritikák.* - (Mindenki?)féljük az éjszakát. - Pedig senki sem veheti el, a Nappalt tőlünk, ha újrakezdenénk innen, megszereznénk. - Kevesen remélünk. - ÁKOS - Szeretnél, de nem tudsz csitulni, mit érsz el nyugvás nélkül? - Te csak élvezd az éjszakát.(:?) - *általános szoc. krit.* - Felragyona mindenki, fénnyel űzné az éjszakát, ha felragyogna.

***

Sötétségben élünk. - Van, aki harcol a Világosságért, de ha belefárad, le fog alacsonyulni. - *Általános szociális problémák emlegetése a Sötétségben.* - Senki sem szereti a Sötétséget, de csak mirajtunk múlik, hogy visszaVilágosodunk-e, úgyhogy tessék aktivizálódni, ha valami nem tetszik! - Kevesen remélünk. - ÁKOS - Ne csak szeretnélj, rendezd a békédet, mert beleőrülsz és lealacsonyodsz. - Csak élvezd a Sötétséget, ahol ez a sok sötét történik / avagy Újrakezdhetnénk..... - Mindenki űzné e Sötétséget, ha felragyogna a Világosság(a) az emberek előtt. De szinte reménytelen e Sötétség, vagy belefáradsz, vagy megnyugszol magadban, és maradsz egyedül a Világosságban. Amíg a sötétek újra nem kezdik. Mert igencsak Újrakezdhetné(n)k...

*** - *** - ***

Lehet végülis ennyire alapvetően is érteni, csak félrevittek régen a szavak, hogy túl sok mindenbe túl sok minden látható bele mert túl általánosd a fogalmazás, nem lehet semmit sem elég konkrétan érteni. Hogy kikről van szó az elején, meg hogyan van ez, hogy töltjük, várjuk, és féljük az éjszakát, ami kicsit hülyén hangzik így egyszerre. Hogy most akkor vannak az éjszakában, aztán már nincsenek, hanem csak várják, és utána meg félik azt, amiben benne vannak, tehát már nem félhetik, mert eljött, az meg hogyan félje, aki várja... Nem igazán hallatszik ki, hogy az a Nappalban van mindaddig, aki, amíg bele nem fárad. Csak egy szerencsétlen akárki, mint azok a szerencsétlenek az éjszakában, akik vagy tétlenül, vagy hárman vannak, mintha a számosság jelentene bármit... Ilyen semmitmondó egybeolvadó üres példákat rak egymás mellé, semmivel nem árnyalódnak egymáshoz képest, nem tesznek hozzá, nem vesznek el, csak vannak. Mindenki csak úgy létezik a maga módján, lényegtelen hogyan, mert sehogy sem ad hozzá a világhoz, aki meg igen, az belefárad, és elmerül a semmibe. Meg hogy senki sem veheti el a szakadék peremén, ami a miénk. Egyből mindenre gondol az ember, hogy húú, Ákos hogy megmondta, hogy szakadék előtt áll a világi folyamat, és hogy a csúnya akárkik elakarják venni a javainkat, de ha nem hagyjuk, akkor nem esünk be a szakadékba. Ez ugyan így is értelmes, de amúgy meg már mióta elvették, nem pedig nem vehetik el, az, hogy nem vehetik el örökre, az más kérdés, de elvették, na... Egy kivétel, ha tényleg olyanról beszélünk, ami annyira csak a miénk, hogy el nem vehető, és azzal tényleg újrakezdhető, csak a szám elég konkrétatlan ebben. Szóval kissé fura a szöveg. De ha nem is teszek be a történetbe ellenszereplőket, már is fokokkal lazábban megy az értelmezés. Nem valakiről beszélünk, hogy senki nem veheti el tőlünk a javainkat, hanem hogy itt vagyunk a Sötétségben, de azért nem vehetik el, mert NINCS IS KÜLSŐ SZEREPLŐ (a mi szintünkön), CSAK RAJTUNK MÚLIK, hogy visszaVilágosodunk-e. Ez a "csak rajtunk" kép jobban illik ide, mint az "ők elveszik, amit nem kéne". Utóbbi túl messzire vezet a részlet részletének részletébe, az első meg könnyed, általános, lazán érthető. Meg hogy csak Ákos remél, és a hallgatója? Csak te meg én... Szóval mivan? Mégis milyen oldalakról beszélünk, vagy mivan? Sokkal egyszerűbb, ha levesszük a személyeket, az elvételeket, az akármiket, és annyit nézünk ki a szövegből, hogy Törjünk ki a Sötétségből a Békénkkel, aztán ha mi ezt megtettük, onnan a többieken múlik, hogy ők is megteszik-e. Addig viszont Sötétség marad. Onnantól rajtuk múlik, tegyék már meg, ha ők sem szeretik igazán. Helyettük nem világosodhatok meg mégegyszer is.

maztro 2016.03.28. 21:48:48

Az eredetileg 2014. november 23. 21:28-kor közzétett "Majd' érvelős meghökkenéses Ákosidézős üresjárat" szövegét itt tartom meg.

---

"A megváltozott zenehallgatási szokások ellen próbál tenni, vagy megpróbál megfelelni nekik?
– Nem lehet és nem is kell ez ellen tenni semmit. Egyre kevésbé értem a kereskedelmi rádiózás nyelvét: minden dalt tesztre küldenek, és sokszor kiderül, hogy nem ment át a teszten. Aztán fesztiválokon tízezer ember énekli kívülről. A Keresem az utammal annak idején jártam egy rádiónál, azt mondták, jó dal, de sajnos nem sláger. A vidéki rádiók viszont rákaptak, mára ez az egyik legnagyobb slágerünk, a legismertebb dalaink között van. Az Ikonnál az történt meg, hogy a rádió zenei szerkesztője közölte, a tulajdonos döntése szerint nem lehet gitár a dalokban. Elmentem, ittam egy kávét, majd visszarohantam ugyanazzal a CD-vel, hogy a gitárt halkabbra vettük. Így már megfelelt..."

Nem kell, nem lehet tenni ez ellen semmit, ha kell, igyekszünk megfelelni (bár nem is a zenehallgatási szokásoknak, hanem a felülről kontrollált sajátos műfajtesztnek). Ahh.

De hogy egy kicsit mégiscsak érveljek valamire tekintettel:

Persze én valahol megértem ezt a kényszert, amit ő sem alkalmaz a létező összes dalára, csak egy-egy darabra, amit mondjuk szeretne nagyobb közhallatra adni, és akkor a szükség szüli az alkalmi alkalmazkodást a trendhez, amely trend nem is a hallgatókon múlik, hanem a szerkesztőkön, tehát a szerkesztési trendhez alkalmazkodva, cinikusan mondhatnánk, hogy az új világtrendhez "igaz"odva. De hogy nem kell és nem lehet tenni semmit, az meghökkent. Igen, nehéz tenni ellene, olyannyira, hogy ember nem is rendelkezik annyi energiával, hogy megérje a ráfordított fáradtságot, legalábbis, ha egyedül próbálja. De azért hatni erre is illenék. És félreértés ne essék, nem a zenehallgatási szokásokról beszélek első sorban. Hanem az azt meghatározó felsőbb dolgokról, jelen esetben pl. az adott szerkesztőség működéséről. Mert bár ők sem gombnyomásra irányítják az embereket, hogy milyen szokásaik legyenek, de meglehetősen nagy hatást tudnak elérni a manapaság is meglévő öntudatlansággal szemben, és ha Ákos szerint erre a hatásra sem lehet és nem kell ráhatni, akkor hökk. Neki sem kell semmit irányítania, de bizonyos általam sem jól meghatározott ún. 'nemnormális bejáratott megszokások' ellen azért lehetne ráhatást gyakorolni, akár példamutatással, akár csak úgy is, hogy nem az elvártnak teszünk eleget, mint zeneszerzők. Ami egyrészről igaz is Ákosra, így valahol hat is ellen, valahol meg igenis azt érzem, hogy próbálgatja magát a jelenleg fennálló szokásoknak megfeleltetni, mert ez elengedhetetlen nem csak a bevételszerzéshez, de a dalai népszerűségben tartásához is, amit ha mint cél szentesíti az eszközt módon lát, akkor úgy is fog eszközölni. És én azt látom, hogy így is teszi.

"A dalaiban tetten érhető spiritualitás összekapcsolódik valamilyen hittel?
– Hívő vagyok, ahogy mondani szoktam, római kaotikus. Úgy érzem, hit nélkül nincs sok értelme az életnek. Ha kiradírozzuk az emberiség történelméből Istent, jobbára csak az értelmetlen szenvedés marad. Az ember azért szülte meg ezt az eszményt, hogy legyen miben reménykedni, és ez független is attól, hogy valójában van-e Isten. A művészet, amely ezen a pályán elindított, mindig a reményről próbál beszélni. Akkor is, ha éppen nincs. Ezt az eszményt igyekszem követni én is."

Az igazság kerülendő, ha fájdalmas? És bár így ezt a megállapítást igyekszik elkerülni, de végülis felvetődik, hogy a világ talán nem is értelmes?

De hogy egy kicsit mégiscsak érveljek valamire tekintettel: Az IGAZÁN-ban például még azt énekli, hogy "száz meg száz alakban érzékelhető". Vagyis kvázi száz meg száz úton-módon érzékeli, hogy van Isten. Igaz, nem mond rá példát egyet sem - vagyis, de, egyet igen: "az eltűnő időben is ott van ő". Bár ez viszont pont egy rohadtul nem megfogható, így talán nem is nagyon érzékelhető dolog, legfeljebb (nem csak vallási hittételeken alapuló) logikai megállapítás, hiszen ami mindenhol van, az ott is ott van, ami bár most nincs, de volt, a voltban ott van most is, merthiszen az, hogy volt, az is van, csak nem most van, hanem a múltban VAN, jelen van a jelenben, annak múltjaként, voltként. (De talán még annál jobban is, de most ennyire nem akarok belemenni a filózásba.) Szerintem. De mégsem mindegy akkor, hogy most azt vallja, hogy van Isten, és nem azért, mert most épp ezt van úri kedve mondani, hanem azért, mert mondjuk érzékeli, száz meg száz forrásból építkezve valósnak tartja, vagy pedig nincs, és mindenki azt csinál úri kedvében, amit akar, akár tömeghisztit is, kedvére, liberálisan, ezeknek az elveknek, amelyeket önmagáról hangoztat, ellentmondva. Fura ilyen ellentmondást felfedezni Ákos szavaiban. Persze, eleve elég nagy paradoxonokból áll a világ, és talán biztosan ő sem merne kijelenteni ezáltal akármit, nem is kell. De úgy látom az aktuális dalával máris szembefordult az aktuális interjúja.

Forrás: Metropol


süti beállítások módosítása