Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2016.11.04. 06:22

"Önismeretről és Kritikai Gondolkodásról mélyebben" címmel szerettem volna ma a blog öt évvel ezelőtti megindulására tekintettel évfordulós bejegyzést tartani, de a lefáradt hézköznapok miatt az összeszedett, keményvonalas kiállás elmarad, helyébe viszont dátumráolvasást eszeltem ki nektek. Lássuk messzemenő elemzés nélkül, de tételesen, hogy honnét indult a kezdeményezésem, és mi dolgokon hidalt át mostanra!

kg-blog_fejlec2014_minta.PNG
Emlékdarab (a két évvel ezelőtti fejlécből)

A tematikákat a megkezdésük, és nem a részletes lefolyásuk szerint vettem számba, de a példaértékű szeletek ki lettek emelve a sorból. Zömében nem olyan igazi "FŐFŐ" megmondások, mint hivatottak lennének arra, sok esetben csupán az érintőlegességekig mentem el, de nem szándékosan visszafogva magam. Kis szabadossággal az eredeti címeket kiszínezgettem valami más szájíz szerint.

2011 - bejelentkezés

2011. augusztus 1. - Elhatároztam, lesz blog!
2011. október 26. - Regisztráltam az oldalt
2011. november 4. - Bejelentkező bejegyzés 01
2011. november 12. - Szabadkőműves tekintő 02
2011. november 17. - Chemtrails nézőke 03
2011. november 25. - Reklámok világa kezdés 04
2011. december 2. - PirosPirula témaelőjövet 05

2012 - tapogatózások előre

2012. január 20. - "2012 Blog"-találkozón ígéretet tettem, és
2012. január 21. - Bejegyzés a Kritikai Gondolkodásról 06
2012. január 28. - Ákost összefésülő-videó 07
2012. február 16. - Magyar nyelvi kitérő, előszörre 08
2012. február 23. - Egypártrendszer 09
2012. március 26. - Kispesti előadások 10
2012. április 2. - Pirula új projektje Ajánló 11
2012. április 24. - Vonalkód 12
2012. június 19. - Marketing-eszközök 13
2012. augusztus 2. - (NW)Olimpia 14
2012. október 15. - Csatlakozás az Irányítók-wikihez 15
2012. november 5. - 1 éves a blog 16
2012. december 16. - felvállaltam a hangom... 17
2012. december 21. - Nyilvános Autokrácia 18

2013 - kásleres év

2013. január 30. - Régóta tervezett bejegyzések 1 19
2013. február 2. - Megváltozott csíkelőfordulások 20
2013. február 23. - Kásler a színen 21
2013. március 1. - Autósblokád részvét 22
2013. március 9. - "Mega Gyülekező" 23
2013. április 13. - (félig)Nyílt levél 24
2013. április 25. - Kritikusan Káslerről 1/Előzmények 25
2013. április 29. - Kritikusan Káslerről 2/Bekapcsolódtam 26
2013. május 26. - felvállaltam a nevemet 27
2013. június 9. - Régóta tervezett bejegyzések 2 28
2013. június 13. - Kritikusan Káslerről 3/Március9ről 29
2013. augusztus 1. - Hová tűnt Pirula? 30
2013. augusztus 21. - aug20/Astoria blokád környéki dolgok 31
2013. szeptember 16. - Teljesen felébredtem? 32
2013. december 20. - Kásler Nemz.gy. ö.foglaló 33
2013. december 22. - Google összejátszás terve 34

2014 - leszűkölés

2014. január 31. - Tolvajkergetők II. évad 35
2014. február 22. - Dancsó és az Illuminati 36
2014. április 17. - Demokrácia Mo.-n 37
2014. május 16. - Blogköltözés 38
2014. szeptember - Munka mellett beáll a rémlassú üzem, igényes helyett gányos, utánszépített, aprócseprőségekig távolodó írásokba zülled a blog
2014. október 8. - Ákos keresztény mivoltja 39
2014. november 18. - Magyarkodás előképe 40

2015 - rémlassú-üzemmódbéli újfélhangok

2015. január 1. - Régóta tervezett bejegyzések 3 41
2015. február 15. - Dancsó szag 42
2015. március 19. - ÜzenetÁkos Vid 43
2015. július 22. - Migrációs plakátpénz izé 44
2015. augusztus 9. - A reklám káros, Puzsérék 45
2015. szeptember 7. - Reális célok Biz.napja Káslerről 46
2015. szeptember 13. - Biz.napja szept12ről 47
2015. október 11. - Az emberek döntöttek KritikaKritika 48
2015. december 6. - Összetevőkre kacsingás 49

2016 - ürességek és erősségek

2016. március 25. - Ezt írják rá a síromra! 50
2016. október 9. - Érvénytelen plakáthiszti - Hánytorgatás1 51
2016. október 23. - Hatvan év, tíz év - Hánytorgatás2 52
2016. november 4. - 5 éves a blog 53

(Az eredeti ötletet bepótlandó, az alábbi kérdésekre kéne külön bejegyzésben válaszolnom egyszer: "1. Ki vagyok én, mit tudok mondani magamról? (Mennyire lecsupaszítva, elvonva?) 2. Merre tartok, és miért? Kapott-felvett élet(út)szemlélet-mintázódás és annak átadása. 3. Mit csináltam eddig ennek érdekében?" Stb.)



Szólj hozzá!

Címkék: minden helyzetjelentés emlékezés kiemelt blogíró 2016

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr1011915983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása