Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája


2016.10.23. 01:42

Frissítve: Okt-30 17:47 (illusztráció) De gondolom ezt nem nagyon fogják feszegetni, talán pár szót azért ejtenek róla. (Talán tévedek, és izgalmas percről-perce *eztörtént* emlékvetítések mennek majd vízoszlatós járművekről, emlék emlékének emléke, feltárás meg semmi - ha igen, akkor következmény…

Tovább... »

2015.08.09. 16:50

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak. ( https://www.youtube.com/watch?v=nYvKjtlb9-c )

Tovább... »

2014.11.19. 23:44

"Drága Nemzetem!" - PI klub előzménye: "Dollárban mérve" - Kásler előzménye: "Lépésről-lépsére" - Kásler Reakcióm (önismétlően-hosszan, de azért konlúzióval):Hát, a feltőkésítődéshez mindenképpen reális szolgáltatás, szó szerint hasznosítható ebből a…

Tovább... »

2014.10.08. 16:07

Utoljára szerkesztve: 16 óra 41 perckor Ha ilyen kommentekből írnék blogot, mindig összegyűjtve aktuális agymenéseimet, akkor napi több bejegyzés is születhetne, csak ez a weboldal nem erről kívánkodik szólni, hanem a több hónap alatt mértékletesen összeszedett…

Tovább... »

2014.10.05. 10:28

Zen - éljünk! V-érzékelhető az eltűnő idő? Acél fröccsen és füstölgő krema a törölt tükörben. Borz-alom, vagy ír-gallom? postaimre - 2014. október 04. 10:56 ( https://www.youtube.com/watch?v=f4usead__PA ) Felső link alatt a hozzászólásokból szemezgetve, ígért elemzőbejegyzéseim alapjait is…

Tovább... »

2014.06.15. 14:21

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Frissítve: Jún-17   Először is, némiképp összesítve az elmúlt évek bírósági hozadékait, vendég-bejegyzésként újraközlöm Kásler Árpád alábbi nyílt levelét. Forrás:…

Tovább... »

2014.06.13. 20:02

Nem sokkal ezelőtt, de már egy bő hónapja, hogy meghívást kaptam Dibáczi Enikőtől egy bizonyos előadói estre, hogy rögzítsem harmadmagával együtt tervezett előadását. A meghívást elfogadtam, és a kérésnek eleget téve az alábbi három videó született meg:

Tovább... »

2014.06.05. 14:28

  Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Utoljára frissítve: Június 9.-e, 10 óra 37 perckorSzerkesztve: Jún-12 Pörögnek az események: a Tolvajkergetők múlt szombaton, 2014. május 31.-én nagy nyilvánosság mellett lebuktattak és megszégyenítettek egy nagy…

Tovább... »

2014.02.22. 14:51

Utoljára frissítve: 19 óra 25 perckor   [Dancsó Péter: Videómánia] Battle in Space: Megmentjük a Világot! ( http://www.youtube.com/watch?v=kZY3FmZB23U )   A videó nagyon jó (leszámítva, hogy szórakoztatóipari(!) időhúzós nívót tükröz, és közben ugyanúgy benyeljük ezeket a rossz…

Tovább... »

2014.01.31. 21:04

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.A mai nappal elindult a Tolvajkergetők websorozat idén januárra ígért második évadja. Ennek első részében az első évad akcióinak abszurdisztáni következményeit ecsetelik. Ajánlott a sorozatot nyomonkövetni - új részek…

Tovább... »

2013.12.22. 08:33

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.   "A GOOGLE JÖVŐJE: mikrofonok a plafonban és mikrochipek a fejedben"   Talán hallotta már valaki, de közülük kinek tűnt fel egy nagyon figyelemre méltó dolog a Google néhány napja kihirdetett,…

Tovább... »

2013.12.20. 09:40

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Eredetileg megjelentetve, szerkesztve: 2013. november 7. / nov. 9., Újraközölve: dec. 20.Tegnap közzétett egy bejegyzést a honlapján Ügyészségi Határozat címmel, ahol felhívást írt arra nézőleg, hogy aki még nem töltött…

Tovább... »

2013.09.11. 16:12

  Figyelem!   Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. szeptember 11-ei publikálás ellenére ERŐSEN HIÁNYOS, és KIDOLGOZATLAN; normális esetben még nem vállalnám fel, de tekintettel az augusztusi Kásleres eseményekre, a…

Tovább... »

2013.08.22. 17:16

Utoljára szerkesztve: 18 óra 40 perckor   ***KÁSLER ÁRPÁD ŐRIZETBE VÉTELE, KIENGEDÉSE, ÉS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA***   Kásler Árpádot 2013. augusztus 21.-én hajnali fél 6 előtt civil ruhás nyomozók őrizetbe vették, és egy megkülönböztetés nélküli gépjárművel a budapesti Gyorskocsi utcai fogdába…

Tovább... »

2013.08.01. 09:57

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Most egy kisebb összefoglaló következik tőlem mindazon információkból, amelyek idáig eljutottak hozzám. Elég régóta nézegethetjük PirosPirula blogját fejleményekért, mert már több, mint három…

Tovább... »

2013.07.25. 17:30

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerkesztve: 2013-júl-25 Közvetlen link a videóhoz: http://www.youtube.com/watch?v=07qjdfq6sok   "Százezrek várták feszülten, hogy milyen intézkedést vezet be a kormány a mai napon, hiszen ezt kommunikálták le…

Tovább... »

2013.04.25. 17:17

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.   Tudnivalók a múltból:   Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Kásler Árpád maga is, mint adós kezdte el ezt az egészet még évekkel ezelőtt. Az mindenesetre bizonyos, hogy 2009-ben alapította meg…

Tovább... »

2013.04.09. 17:14

  Helyzetjelentés, és blogírói vallomás:   Ma egy másik bejegyzésnek kellene itt állnia, ugyanis mához volt egy hónapja, hogy 2013. március 9.-én részt vettem a Kásler Árpád kezdeményezte, a "devizakárosultak" (és egyben az egész kifosztott ország) védelmében meghirdetett, József Nádor térről…

Tovább... »

2013.03.16. 23:53

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerk: Márc-17Az ilyen reklámok mellett nem tudok elmenni szó nélkül:     Egy teljes metrószerelvényt csak a chio reklámai hálóznak be. A reklám szerint van egy pasi, aki a Mr. Krumpli névre…

Tovább... »

2013.03.15. 18:11

Szerk.: Kicsit komolyabbra varázsoltam a bejegyzés hangvételét, remélem így már vállalhatóbb! Nos, azért én egészségesnek tartom a jelen esetben is az alapos kétkedést:   (Hivatalos információk: http://marcius15.kormany.hu/)   - Orbán Viktor lemondta az ünnepi beszédét,…

Tovább... »



süti beállítások módosítása