Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája


2020.11.06. 02:57

Utoljára szerkesztve: 18 óra 55 perckorSziasztok! Nagyon régóta nincs friss tartalom ezen a Várólistán, ellenben van sok lappangó téma bennem, amire általában "most sincs időm", de hosszútávon szándékomban áll összeszedni magamat és a soraimat, témákat. Az internetes életem évek óta döglődik,…

Tovább... »

2018.04.07. 19:59

Jó érzés tudni, mit értem el, hová gyarapodtam az idők során, de nem tudom feldolgozni, hogy éveimbe került, amik nincsenek többé. Látom magam előtt, hová érhetek el egy újabb visszahozhatatlan évnyi életidő feláldozásával; mert nem szabadak a napjaim, nem tudom kellőképp magamra fordítani az…

Tovább... »

2017.04.09. 15:44

Akkor kicsit visszavéve a hangsúlyból, fogalmazhatunk úgy is, hogy csak a kíváncsiság beszélt valakiből: "Ákos meg mindig a minőségre törekszik (tudtommal), akkor nem értem ilyenkor, hogy ez mi?" Kárhozott ember, aki egy jó produkcióban helyesel a minőségnek, s ha az a meglévő eszközökhöz képest…

Tovább... »

2016.11.04. 06:22

"Önismeretről és Kritikai Gondolkodásról mélyebben" címmel szerettem volna ma a blog öt évvel ezelőtti megindulására tekintettel évfordulós bejegyzést tartani, de a lefáradt hézköznapok miatt az összeszedett, keményvonalas kiállás elmarad, helyébe viszont dátumráolvasást eszeltem ki nektek. Lássuk…

Tovább... »

2016.03.25. 23:55

Frissítve: Márc-27 | Máj-26Ilyenkor szokás ilyen rideg-melegségest mondani. Ma éjszaka sikerült letisztítanom azokat az alapvetéseket, melyeket több, mint négy és fél évvel ezelőtt vetettem először papírra azon a szent napon, amikor eldöntöttem, hogy valóban blogot fogok indítani, mert bizony van…

Tovább... »

2016.03.22. 18:58

Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan…

Tovább... »

2015.10.11. 11:41

Egy hónap telt el 2015. szeptember 12.-e óta, kb. két hete semmit nem foglalkoztam a dologgal, mindennapjaim sodródnak másfelé, de még nem zárult le ez a lelki heg, ami újabb mulasztásom befejezésének lehetőségével kínoz, ha teheti, jót célozva. Közben Kásler honlapja is 404…

Tovább... »

2015.09.29. 20:45

Frissítve: Szept-30; ÁKOS - MÉG EGYSZER :: Official 360 video (A beágyazott videó jelenleg nem pásztázható ténylegesen 360 fokban, hanem a teljes képet mutatja egyben. Nagyobb hatásért itt a link az eredeti élményhez: https://www.youtube.com/watch?v=cVS7i9TyqSE ) Minden tekintetben nagyon jól…

Tovább... »

2014.12.07. 21:29

teGergő 2013.04.19. 10:47:15 Erről jut eszembe, hogy amíg itt Káslerről találgatunk, hogy ki ez mi ez hogy ez, és bár én is csalódni látszódom benne a tömeg-megmozgató intézkedései kapcsán (gyakorlatilag nem sok értelmét látom abban a kivitelben, ahogy ő használja ki a…

Tovább... »

2014.10.28. 19:35

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Utoljára frissítve: 19 óra 49 perckor (utólagos kis igazítások) Szia Pirula! Nem tudom más felületeken mennyire jutna el hozzád, ezért itt jelzem: furcsálom, hogy a nagy hallgatagságod alatt az…

Tovább... »

2014.10.08. 16:07

Utoljára szerkesztve: 16 óra 41 perckor Ha ilyen kommentekből írnék blogot, mindig összegyűjtve aktuális agymenéseimet, akkor napi több bejegyzés is születhetne, csak ez a weboldal nem erről kívánkodik szólni, hanem a több hónap alatt mértékletesen összeszedett…

Tovább... »

2014.10.05. 10:28

Zen - éljünk! V-érzékelhető az eltűnő idő? Acél fröccsen és füstölgő krema a törölt tükörben. Borz-alom, vagy ír-gallom? postaimre - 2014. október 04. 10:56 ( https://www.youtube.com/watch?v=f4usead__PA ) Felső link alatt a hozzászólásokból szemezgetve, ígért elemzőbejegyzéseim alapjait is…

Tovább... »

2014.07.25. 18:52

Jelen bejegyzés törlésére szándékomban állt sort keríteni. (Úgy döntöttem, marad.) Utoljára szerkesztve: 19 óra 24 perckor. Tegnap jelent meg az interneten egy, az azóta országos hírré vált videó, melyben egy biciklist sodort el egy BKV-busz. Ez így önmagában OFF téma a…

Tovább... »

2014.05.16. 13:30

Újraírva: 2014-Jún-1; Szerkesztve: Jún-2 2014. június 2.-án eddigi tárhelyszolgáltatóm, a blogol.hu megszűnik, ezért a Kritikai Gondolkodás Blogot más oldalra, a blog.hu rendszerébe kellett költöztetnem. Ezáltal minden korábbi tartalom továbbra is elérhető marad, és a…

Tovább... »

2014.02.23. 18:22

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Már hónapok óta rugozóm mindazon, ami a PirosPirulaProjekt blogján és fórumán történt az elmúlt egy évben, és azon, hogy hová "silányult" az egész, és ma jutottam el arra a pontra, hogy ki tudjam…

Tovább... »

2014.02.20. 09:53

Lényegében jó egy hónapos hallgatás után megint úgy érzem, helyzetjelentést kell adnom, nehogy azok látszatai lábra keljenek, hogy eltűntem, elkaptak, leléptem, nem csinálok semmit (vagy legalábbis nem fogok :P), főleg, ha például Pirula esetére gondolok, aki pl. jó egy évig…

Tovább... »

2013.12.20. 09:40

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Eredetileg megjelentetve, szerkesztve: 2013. november 7. / nov. 9., Újraközölve: dec. 20.Tegnap közzétett egy bejegyzést a honlapján Ügyészségi Határozat címmel, ahol felhívást írt arra nézőleg, hogy aki még nem töltött…

Tovább... »

2013.10.03. 18:22

Avagy az Új 1984 fejlesztési terv - Benned van... De te őbenne...   Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerkesztve: 2013-Okt-5 | Okt-8; (Szokás szerint lusta voltam kompletten (f)elkészülni, és a bejegyzés az utolsó pillanatokban, javarészt 2.-án, és…

Tovább... »

2013.09.16. 13:28

Ez a bejegyzés Blog-alappillér, azaz olyan tartalom, amelyre a KG-Blog bejegyzéseit alapozza.Elöljáróban, és mindentől függetlenül kinyilvánítanám, hogy megint sikerült hosszabb távon félretennem a hazai devizás eseményekről való beszámolásokat, és videószerkesztéseket,…

Tovább... »

2013.09.09. 14:28

Szerkesztve: Szept-13 Az eredeti szöveg: Azt nem tudom, hogy én megyek-e, egyelőre csak továbbítom a kapott információkat. Tudtommal az alábbi már napok óta tart, de 10.-ére van leszervezve a többi mozgalom egyidejű fellépése, és egyelőre kilátásban van a több napos elhúzása is. Azért megkérdezném:…

Tovább... »



süti beállítások módosítása