Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2015.09.13. 00:51

Szerkesztve: szept-20;

Átírtam a címbéli idézetet a korábbi erről: "Ki az, aki ma nem megy haza innen? 3 hétig fogunk tüntetni!". Vagy az emlékezőtehetségemmel van egy kis baj, vagy ez is elhangzott valami módon, csak a felvételeken nem találom vissza. Pedig még a rendezvény napján írtam le. A felvételek tanúsága szerint nem három hét hangzott el, hanem az, hogy ha nem győzünk, akkor nem megyünk haza többé. Javítottam... A téma egy nagyon alapos elemzést, kritikát érdemelne. Ami nem szájhősség, hanem kritika. A kettő mást jelent. Nem alternatív tettekre jelölöm magam, amiket aztán jó kényelmesen nem teljesítek (szájhősség), hanem pusztán indoklást adok arra, mely részletekre lenne érdemes jobban odafigyelni más szempontokból is (kritikusság).

Emellett beszámolót is kéne már írnom, így egy hét után főleg kezdek kicsúszni megint az aktualitásból, hát sajnos. Egyáltalán nem a létszám érdemli a hangsúlyt, itt sokkal lényegesebb dolgok is elhangzottak, csak pillanatnyilag támadás alatt éreztem a munkásságomat azzal, hogy ki lett nyilvánítva, aki nem mondja azt, hogy több ezren voltunk, az csak azért van jelen, hogy megosszon. Szóval nem lettem megerősítve benne, hogy az aktív fiatalságomra haszonként tudnak tekinteni, de nem baj, valóban nem is miattuk csinálom. Mindannyian az igazság ügynökei vagyunk - ahogy az mondva vagyon -, és ha ők hajlandóak eltérni attól, akkor nem én osztom meg őket, hanem az igazság. Hát ez van, erről igazán nem tehetek már megint.

Utoljára frissítve: 20 óra 03 perckor;

A megtartott Bizonyítás Napja elnevezésű tüntetés, ahol az elmúlt 7 év bizonyítékait összegezték, és próbálták felmérni az emberek bizonyítási készségét, lezajlott. Utóbbi arra kellő, hogy a tovább nem folytatható, teljes mértékben végig járt* és nem működő (*de ha nem végigjárt, akkor nem lehetne hivatkozni a működésképtelenségére, hiába nyilvánvaló egyeseknek, ha sokaknak nem) jogi útról mennyien, kik azok, akik képesek áldozni nemzetükért, már ha még van áldozni, azaz vesztenivalójuk, minthogy sokaknak már nincs, legfeljebb nem értették meg, hogy mi történt velük, miért jogtalanul, és hogy ebben az állapotban maximálisan itt lenne a helyük. A kinyíilvánítás szerint. 3 hetes, bejelentetlen tüntetés indulhat meg az elkövetkező napokban. A várt létszám megvolt (pár száz fő), a remélt létszám nem valósult meg. Hogy ez mire lesz képes, még eldől.

dsc02073.JPG

Nagy méretben

Szerk:

dsc02070.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

dsc02067.JPG

Nagy méretben

Szerk:

Összefoglaló videó rendszerint hónapokig tartó kiszenvedéséig feltöltöttem most a vágatlan, bár válogatott videófelvételeket is szabadon, ennek elmulasztását korábbi esetekben is megbántam.

01 02 03
04 05 06
07 08 09
10 11 12
13 14 15
16 17 -

 

https://www.youtube.com/playlist?list=PLQuC0dHfl9Oc_VMj4X50Xqskd4y93Xx6F

További írások, feltöltések hamarosan, később, mindjárt, vagy soha. Tőlem ezt nehéz előre megmondani.

http://kaslerarpad.hu/



1 komment

Címkék: meghívó videó rendőrség fénykép minden pénzrendszer 2015 káslerárpád tevékenykedés

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr877783396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

euterpe 2015.09.29. 15:17:18

Árpád egyre dagadtabb.


süti beállítások módosítása