Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2012.01.13. 13:51

Frissítve: 2012-Jan-20 | 2015-Júl-28 (a "RE" bejegyzés törölve, ide kerültek a képek)

Nem tudom, hogy ez minden "Nemzeti taxi"-n így van-e, de ha nem, akkor ma elszalasztottam egy érdekes lehetőséget egy fénykép erejére, mert nem volt nálam a fényképezőgépem. Ma láttam először, hogy az egyik autójuk hátulján egy kisebb matricán, piros-fehér-zöld alapon egy kövér, fekete 666-os szám díszeleg. Na mondom, ez se' semmi! Egyébként volt ott minden, még Arvisura is. :)

Ha már ennek a taxis társaságnak nincs meg sem a nevében/logójában, sem a telefonszámában, akkor majd másképp kerül oda ez az ominózus szám, de ezúttal még ráadásul az ország zászlajának színeire. Hát grat!

Arról nem is beszélve, hogy

egyébként hogyan, kik, és milyen pénzből tudták ennyire felvirágoztatni mindenféle politikai, és egyéb más akadály nélkül ezt a sok nemzeti témájú dolgot, hogy már a csapból is ez folyik - csak közben meg nem igazán történik semmi? Most nagyon általánosító leszek, ezért akinek nem inge, ne vegye magára, de akik úgy érzik, hogy skinhead "öltözetben", vagy kopasz fejjel - mintegy verőember kinézetét keltve -, egyik kézben gitárral, másik kézben sörrel, és persze rengeteg mélyszintű gondolattal aranyköpéssel a "nagyonhazafiak körébe" tartoznak, akik ezekkel a küllemi semmiségekkel úgy érzik, hogy ők megtesznek mindent a hazájukért, bizonyára elvarázsolódhatnak a "radikális változások Magyarországon" nevezetű hangulatot érezve, ugyanakkor valakinek nagyon megy a bolt, a nemzeti köntösbe bújtatott biznisz, és ez egyébként egyre szélesebb körben terjed - igen, a csapból is folyik, mint már írtam -, de maga a nemzet továbbra is egyre inkább csak haldoklik, minden egyre silányabb, és valójában semmilyen a 'nemzet megmaradásáért' folyó "küzdelmet" nem lehet látni az egészben. Sem emellett.

Szóval mondjon bárki bármit, és a szándék sem mindig elég jó érv, de nekem bűzlik itt valami - és nem amiatt a matrica miatt...

Szerk:



2 komment

Címkék: fénykép minden 2012 ehh szimbolika radikalizmus közfelfogás üzenetértés lényeges-apróság kettős-beszéd

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr186249655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyebnár Lászlo 2012.03.19. 18:28:43

Vajon mi bajod azzal a számmal?....sok horror filmet nčztčl?

teGergő 2012.03.20. 00:00:21

Nem szeretem a horror filmeket, de azokban talán még csak nem is használják. Bizonyos érdekeltségű körök és emberek viszont igen, a filmek világán kívüli valóságban is "éltetik" (filmekbe is belekerül, de a valóságból kerül bele, és nem fordítva), és egy horrorfilmmel szemben ennek még Bibliai vonatkozása is van. Véletlenül nem ezt a számot használják világszerte, és ezáltal tekintetik "az ördög - illetőleg: a Sátán - számának", őt jelöli, és őrá hivatkoznak vele? Nyugtass meg, hogy te más értelmezését ismered neki, mindenesetre az én értelmezésemben ez a szám a magyar nemzet zászlajának színein megjelentetve (méghozzá egy nemzetinek nevezett taxin) elég aggályos, kb. "Halál Magyarországra" üzenetérték olvasható ki belőle. Te hogyan látod ezt a kérdést?


süti beállítások módosítása