Tegnap beléakadtam a 4-es metró honlapjába - amilyen régen hallottam e szellemvasútról, rögtön utána kellett nézzek, amikor valahogy spontán módon az eszembejutott. Mindazon vicc-kategórián kívül, hogy a legújabb, mint valami legnagyszerűbb hírként abba botlottam bele elsőként, hogy 2013.08.27. - VÉGLEGESEDTEK AZ M4-ES METRÓ ÁLLOMÁSNEVEI, amit szintén csak azután tudtam így elolvasni, hogy az alapvetően angol nyelvűre beállított honlapból átkattintottam a magyar változatra, most azon kérődívről fogom a gondolataimat, válaszaimat kifejteni, amelyet a magyar lapon minden kedves érdeklődőnek az orra elé tolnak, amivel kapcsolatban tulajdonképpen ők az érdeklődők.
"Kedves látogató!
Kérjük töltse ki kérdőívünket és mondja el véleményét a metróberuházásról! Köszönjük segítségét,
DBR Metro Projekt Igazgatóság"
metro4.hu
1: Mondhatni a jelen keretek között, hogy elengedhetetlenül fontos lenne, csak részben más útvonalon, és mindenképpen meghosszabbítva (szvsz. Rákospalotáról akár még Újpestre is mehetne, a káposztásmegyeri(!) 3-assal összetalálkozva...)
2: Nem tudok választani: Ezt (a kérdésben elhangzottat) gondolom leginkább azok mondják, akik a 4-es metrót egy - már a metrószerelvények indulása előtt - "félresiklott" projektnek tartják (mint én is), de az általunk helyesnek vélt "miért és "hogyan tovább" valamivel másabban hangzana, mint ahogy ebben a három lehetőségben megadták: ha már félresiklott a dolog, akkor már jobb lenne menteni a menthetőt, és inkább valami értelmesebbre költeni a pénzt, pl. ott a felszínen. Mert abban a megvalósulásban, ami most tart, az átlag lakos számára minden bizonnyal hatalmas pénzkidobás az egész projekt, még a mutyizásokat is leszámítva.
3: Ezt nem tartom olyan kérdésnek, amire választ lehetne adni, viszont majdnem a témánál maradva azt felelném, hogy... Először is: az utolsó két szót lehagyva a kérdésből sokkal szívesebben válaszoltam volna, és az izgalmasabb téma is lenne. Node: a tájékoztatással? Kezdve onnan, hogy már legalább egy teljes éve (ha nem kettő), semmi (friss) hírt nem hallottam a metró épülése felől, egyedül ami számomra látszik, hogy pár havonta teljesen átrendezik a Keleti pu. felszíni forgalmát. Amúgy pedig különben sem egy leányálom [a tájékoztatás], de leginkább arra tekintettel, hogy a tájékoztatás sosem hoz magával valami közkívánatos, jó hírt, amit jó lenne hallani...
4: A zöldövezetes csilivili-szövegről még nem hallottam, ám azért azt hozzá kell ezekhez tenni kérdésként, hogy miért csak a csilivili, reklám(illetve ember)fogós dolgokról tesznek említést? Egyrészt már most amúgy is van néhány szégyenfoltja a metrónak, melyekkel, mint többi ténnyel szemben, elhallgatással "nem ér" felértékelni a metrót, fényezve a többi, még fényezhető részt, de másrészt, számomra ez az "akadálymentes", "liftes", "zöldövezetes", "automata"-letisztult izébizélés olyan értelemben nem is lenne fontos, mint kihangsúlyozandó: ez legyen alapvető, és kész!
5: Egyik sem tetszik; őszintén szólva, azon túl, hogy legtöbbször nem a megszokott budapesti (hazai) látványvilágot nyújtják, hanem mintha a külföldi túlmodernizált mintával próbálnák "eladni" (az emberek megnyerésének értelmében) ezt a vackot (maga a túlmodernizáltság is vacakság) - azon már legelőször is hajmeresztően meglepődtem, hogy szinte mindenhol hatalmas teremnyi területeket vájnak ki egy-az-egyben, és ezeket majdhogynem csupán díszlet-szintű tartóelemekkel rendezik be, ahelyett, hogy kompletten csak annyi minden épülne ki (illetve lenne kivájva), amire valóban szükség van, és szükséges belenyúlni. Egyébként - bár ez nem minden állomásnál van így - emlékszem olyan állomás képére, ahol a túlbonyolított, de vékony lépcső-rendszer egyenesen a nagy üres térben kanyarog föl-alá, már csak hogy bizontságilag, és esztétikailag is minden kritikán, és övön aluli teljesítményt nyújtson? Nem lett volna célszerűbb ezt a lépcsőzést meghagyni biztonságosabb, és esztétikusabb falak között, méghozzá persze szélesebb lépcsőzettel, ami pont az üres tér látványa mellett volt még érthetetlenebb hiányosság. Ami ilyen égbekiáltóan veszélyes, és ronda is egyszerre, az nálam nem kap pontot.
6: Ezt mennyire lefogadnám, hogy megint egy reklámfogás, mondván: "jaj nem is gondolta volna, ugye, kedves-butuska látogató, hogy ez MIND a 4-es metró projekt része, és hogy mi ennyire jók vagyunk, ergó kellünk Önnek". Nem pipálok ki mindent, csak amit én reálisnak tartanék, de mibe le merném fogadni, hogy még a játszótér- projekt is az Övék, mindössze olcsó reklámfogási célból...
7: Különösen metrószeretőként igen, ha a fentebb taglaltak nem az undort váltanák ki belőlem, hanem a gyermeki vágyakozás mellett még esetleg a felnőttes büszkeség érzése is társulni tudna... De nem tud. (Ezt én sajnálom, ne Önök sajnáljanak!)
8: A fentiek után tehát leginkább egyikre sem. Persze... Ha egyszer üzembe helyeződik, és megnyílik végre a metró a nagy nyilvánosság előtt is, biztosan felkeresem majd valamennyit, de korántsem vagyok annyira kíváncsi rá, hogy külön erőt fektessek mindezen általam csak jóelőre förmedvényesnek minősített területek előzetes megismerésébe.
9: Hát úgy konkrétan csak az utóbbi kettőről, de mivel az elvileg csak a közterek neveinek változása miatt van, ezért a metrónál automatikus, és természetes, azaz kit érdekel? Viszont ez a "Bikás park" megint egy döbbenet a számomra, nem győzöm elégszer olvasni: hogy micsoda? Bikás Park? El tudom képzelni, hogy nagyságrendileg milyen okokból kifolyólag kaphatta, de ezt a nevet azért mégiscsak mellőzni lehetett volna.
10: Nem mondom biztosan, hogy tényleg ennyire ne lenne befejezettségi állapotban a metróépítés, de sajnálatos módon azt hiszem, ezzel nem csak én vagyok így. És nem csak azért, mert mint említettem: 1-2 éve semmit* sem hallottam a metróról, de valószínűsíthetően ilyen állapotok uralkodnak ma hazai kézen - legyen az akár 4-es metró, akár bármi más, de főleg a 4-es metró. :P És az sem lesz tartós-tökéletes, szóval késznek igazán sohasem vehető. (*Kivéve az Etele téri Járműtelepről, így azt ki is hagytam az egészből.)
11: Nos, ez megint olyan, amire akkor tudnák választ jelölni, ha normálisan lehetne: foglalkoztat a téma, és nem tudtam róla, de örülni csak akkor örültem volna neki, ha ezt már évekkel ezelőtt hallom, és annak is csak akkor, ha már a meghosszabbított vonalról beszélhettünk volna (akár Bosnyák térig, akár Rákospalotáig - csak ne a Keletiig, mert az bár ideiglenesen elfogadható, de hosszútávon a nevetség tárgya végállomás címszóval.) Így azonban egyik válaszadási lehetőség sem felel meg a számomra. (Már megint.)
12: Nem tudom, de a második lehetőség olyan konkrétnak hangzik, minta az akaródzna lenni az egyértelmű válasz a kérdésre, de részben már megint csak reklámfogásként, hiszen ennél külön belemennek a jövőbeni tervek részletezésébe is, hozzácsatolva, hogy akkor már tudhassuk ezt a pluszinfót is, míg a többi csak egy egyszerű válasz. Egyébként pedig a nagy kérdés még, hogy ez a kérdés mikorra (volt) értendő? Nem hiszem, hogy akkorra, amikor éppen pont beültem a kérődív elé. Hogyan lehet így normális választ adni az "eddig" tekintetében?
13: Tudtommal ez a budai szakaszon folytak még csak tesztek, de ugyanaz a hiba ebben a kérdésben is: a "jelenleg" szócska mikorra (volt) értendő, illetve megfelel-e az még a tényleges kérdőívkitöltő-jelenemben?
14: Áááá, csalás! Ha tényleg arra lennének kíváncsiak, hogy én mit gondolok, akkor szövegesen beírható egyéb válaszadási lehetőséget is megadnának, de ők kizárólag 2014-re ütezemtetik a gondolataimat. Persze mondhatnám, hogy legalábbis 2015, ha csak nem 2050, vagy azt, hogy soha, de pontosabban odafigyelve, a kérdésben a "tervek szerint" szerepel. Mondjuk a tervek szerint is még inkább 2010, vagy ilyesmi, de ezt most hagyjuk. :) Igazság szerint nem tudom megmondani, legyen a terv bármi is, az álláspontomon nem változtatva az utolsót jelölném meg természetesen. Csakhogy, változtatok mégegyet az álláspontomon: a kérdés azt kérdi, hogy "mikorra készül el a 4-es metró", ugyanakkor ezt egyértelműen a Keleti-Kelenföldi szakszra érti, ami csak egy előzetes szakasz, és nem maga a 4-es metró, ugyebár... (Ugyebár?!...) Szóval megválaszolhatatlan kérdés ebben a formában, ismét.
A - nem véletlenül hiányos - tesztemet végülis nem küldtem be a rendszerbe, de itt közzétettem, amit tudtam. Lehet csámcsogni rajta. Külön érdekességként jegyezném még meg, amit már a legelső alkalomkor kiszúrtam, amikor évekkel ezelőtt a 4-es metró honlapján jártam: bár a honlap magyar változatában a többi metró nincs feltültetve a 4-esen kívül, de ha csak az angol verzión is, valóban ott díszelegnek a budapesti metróvonalak egy minatűr térképen a bal felső sarokban, amelyen méghozzá a 2-es metró valami igen csak torz útvonalon közlekedik. Valakinek feltűnt ez még rajtam kívül?