Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.08.03. 10:01

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

No, akkor tisztázzuk le az eddigiek fejleményében, hogy mi történhetett! De nincs sok kedvem részletesen.

Történt ugyanis, ahogy az előző bejegyzésben már kifejtettem, hogy az értetlenkedés fogadott a monitor előtt, amikor belecsöppentem egy látszólagos "helyzet van!"-helyzetbe. Értetlenkedtem, hogy mire föl ez az egész eltűnésdi egymás után mindkét "főmufti" esetében, amikor ennek oka sem a blogon, sem a fórumon nem látszik mindenki előtt egyértelműen.

A fórum Hová tűnt PPP? c. topikjában két napot veszekedtünk, vesztegeltünk az egyik ELMÉLETEMEN, hogy hogyan merek ilyen hülyeségeket írni utánajárás nélkül, és ki voltam nevetve, hogy azon agyalok, hogy hová tűntek, hiszen nem tűntek sehova (csak mégis) - látszatra, mintha senkit sem érdekelné, hogy a PPP-ben két leglényegesebb ember eltűnt. Miközben nem is az elméletem volt a fontos. Egyértelműen kinyílvánítottam, hogy NEM TÉNY, hogy ezzel nem mégtöbb bajt akarok csinálni, hanem csak ÉRDEKLŐDÖM, hogy mi a felállás, és valaki bizonyítással, vagy cáfolással TUDNA-E SEGÍTENI?



Szóval úgy találtam mindenki közömbös azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett, miközben kb. olyan szintű szövegekkel tettek "utalásokat" arra, hogy nem is történt semmi (bár ez nem szószerinti idézet), hogy "ott van a szemed előtt minden, nyisd már ki te hülyegyerek" - noha ez valójában nem az "ott van a szemem előtt" kategória volt, amin pont hüledeztem is, hanem a "kutakodjál 5 órát" kategória, amikor ráadásul ők elvileg mindennel tisztában voltak, és leírhatták volna, hogy mi van.

Az utalásokból, és Kowalski 269 kommentjét visszaolvasgatva, bár még nem jutottam el a leglényegesebb kommentekig még, egyre inkább érződik, hogy Kowalski Pirulától függetlenül lépett ki, mert elege lett a fórumozókból, Pirula pedig nem eltűnt, hanem még áprilisban (vagy előtte?) átadta a stafétát Kowalskinak. De ez még egy kis kutakodást továbbra is igényel számomra.

Erről eszembe is jutott, hogy Pirula még a fórum megalakításakor mondta, hogy ezentúl kevesebbet fog a blogra írni, és most a fórummal vannak nagyobb elképzelései, amikkel sokat fog foglalkozni, így végülis érthetőbb lenne a felállás, viszont arról valójában nem volt szó, hogy ezeket a nagy projekteket mégsem ő fog csinálni, hanem Kowalski, és arról sem volt szó, hogy Pirula el fog vonulni.

Én meg, mint a "hülyegyerek", aki csak a blogot nézem, és nincs semmi egyértelmű kiírás erre vonatkozólag, aztán átmegyek a fórumra, és ott sincs ilyen, nézek ki a fejemből. És ha kérdezni merek, le vagyok ugatva, hogy minden ott van a szemem előtt. Nem lehetne elmondani 1 mondatban, hogy mi történt*, nyálazzam végig a fórum összes kommentjét.
*Pontosabban: a végére kaptam egy ilyen mondatot, ami segített, de addig hülyének voltam nézve.

Kb. ennyi a történet, bár még vissza fogom nézni a többi kommentet is, főleg, ha már így bedurrant az agyam. :P

Ami meg a képet illeti, hát arra is kaptam spekulatív magyarázatokat, ami végülis elfogadható, hogy ténylegh Kowalski tette ki, és azért ilyen durva az üzenete, mert elege lett, és azért Avar van a kép sarkában, mert egy általa beküldött, hasonló képet varázsolt át ezzé, és ezzel többek között Avarra is akart reflektálni (ez spekuláció, és nem az enyém, nem tudom, hogy igaz-e). Csak közben sem a blogon, sem a fórumon nem tették közzé, hogy mindenki értse, hogy mivan - a legtöbben nem is nézik a fórumot, erre nem gondolnak? Hhhh....

Jó vótt ez a két nap. A topikot le is zárták, mondván, hogy "csesztessük még tovább egymást hülyeségekkel addig, amíg totál szétbarmoljuk az oldalt?" Jól érzem magam... Sziasztok.



Szólj hozzá!

Címkék: minden helyzetjelentés ehh kiemelt blogíró 2013 pirospirula üzenetértés

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr346249584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása