Utoljára szerkesztve: dec-16;
Ma ismerkedtem meg egy újabb mérföldkővel az Összetevők-olvasásában:
"Epres krémmel (55%); rostos eperpor (0,1%);"
Ez az Urbán & Urbán Töltött ostya Epres termék.
Egy dolog az arányok részvétele a képletben (ez bevett gyakorlat mindenhol). A másik viszont, hogy még a por is rostos lehet? Vagy vegyítve van a kettő? Nem kis pofon, de legalább a hangzása jó... Akár egy zeneműé.
Szerk.:
Közben bepillantást nyertem a valóságba is, hogy ne a gondolataimon hörögjek, azt ugyanis nehezen képzeltem el, hogy rostos por. A látottak szerint valóban van** egy pirosszemcsés anyag beszórva, ami olykor annyival nagyobb darabkákat is magáénak tud, hogy abban már helyet foglalhat akár rost is.
Ettől még nem valami örömteli a megállapítás - ami viszont a piac termékeinek valamennyiére vonatkoztatandó -, hogy porral etetnek minket, és méltán rákerülhet az 55%-os krém elé, jól felfoghatóan egyben értelmezendően, hogy epres, miközben a krém epertartalma 0,1%, és az is kiszárított-lemorzsolt állapotban, por formájában, még ha éppen rost is akad benne, nem sokat számít. Ezekről az ügyesen megjátszott bohózatokról szándékomban áll még írni.
Szerk II.,
**Természetesen nem gondoltam, hogy hazugság van az összetevők közé írva, hiszen akár milyen leleményesen vannak összehamisítva az íz-, és látványvilágok úgy általában a termékekben, az összetevőket valóban abban a satnya keverékrendszerből szokták a csomagolásra ráírni, amitől egy ép elméjű embernek csakugyan kifordul a lelkivilága olvasás közben. Tehát nem hazugságnak véltem; ami pofonvágott, az az, hogy már a port is rostossá teszik, mintha az - könyörgöm - bármit is számítana. Akkor már inkább legyen csak por, ne manipulálják túl, mert csak mégjobban elveszik az ember kedvét az átmeneti önbecsapkodás mámorától.. Gyakorlatilag most őket védem szégyen szemre.. Mert egy kvázi tehetetlenség érzésben (ami csak érzés) befogadható a számomra is egy ilyen színjáték, de azért a játékszabályok túllépésével elkezdenek ingerelni a tehetősség felé. Hirtelen már azt sem tudom melyik oldalon állok, ezt a részt inkább láthatóan kihúzom.