Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2012.10.12. 15:42

Vicces, hogy az előző bejegyzés kommentjei között, Ákoson keresztül is pontosan ugyanez a téma jött most elő, de jelzem, hogy a lentiekre Ákostól, és a kommentektől függetlenül is szerettem volna reagálni, és egyébként is ez lett volna a véleményem.

"Csak a HANG számít" - áll ez a szöveg mostanában az alábbi óriásplakátokon, én pedig már dünnyögöm is rá magamban az automatikus, gyors, de átgondolt reakciót: "...a MONDANIVALÓ pedig szót sem érdemel, mit számít, lényegtelen, nemde? Jó kis 'néptanítás'".

 Márpedig - és akkor itt mélyedjünk el egy kicsit a gondolatokban - tudni illenék, hogy ha a lehető "legfogyatékosabban" is fejezünk ki dolgokat, akkor is a kifejezni kívánt dolog megértése a legfontosabb(!), tehát a figyelem nem a "fogyatékosságot", illetőleg a külsőségeket illetné, hanem a lényegi tartalmat - és ez így van, vagy legalábbis így lenne rendeltetés-szerűen értelmes nem csak az ún. zeneiparban, de az élet egészen másfajta területein is. Mert ugyan a hang is "kifejezhető" dolog, és az sem értéktelen, vagy lényegtelen, de mint leginkább is külalaki tényező, pont, hogy erről mondható el a legkevésbé, hogy (önmagában is) csak ez számítana.

Ezeket a bölcselkedéseket, és ezt a fajta gondolkodásmódot kellene inkább óriásplakátokra nyomni, sem mint a mai semmitmondó társadalmi aranyköpéseket, amelyek szó szerint a (nép)butítás(á)t célozzák meg - és nem mást.

Köszönjük tehát a jelen eset ugyan csekély mértékű, de számomra mégis szemetszúró akcióját is!...

Abba már inkább bele sem kezdek, hogy külön a plakát hangulata is miért keltette még fel a figyelmemet, nehogy a végén sehová sem vezető teóriákba botoljunk. :) Mindenesetre legyetek résen, hogy mikor milyen terelgető tévgondolatokat kívánnak elültetni a fejetekben, amihez elengedhetetlen a bölcselkedés! Gondolkodjunk kritikusan a hétköznapok egyszerű (mellékesnek tűnő) apróságairól is!



2 komment

Címkék: reklám fénykép minden 2012 közfelfogás üzenetértés lényeges-apróság kettős-beszéd

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikaigondolkodas.blog.hu/api/trackback/id/tr586249623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazur 2012.12.13. 21:51:42

Sehol nem látom a neten fönt befotózva, így hadd hívjam fel a figyelmedet a pólus centerre, különösen így, az új plakátjai kapcsán. "Az új belváros" a külvárosban szlogennel, és a pólus és a centrum tudatos kifordításával micsoda fogalmi útvesztőt hoztak létre. Párhuzamot lehetne vonni Pap Gábor előadásával a témában-hogy mégis hol van a központ.

teGergő 2012.12.14. 13:52:48

Köszi. A Pólus Center fogalmi csavarára még nem is figyeltem fel, csak a plakátot nézegettem én is rossz szemmel, hogy csűrik a dolgokat. De így különösen érdekes rágondolni, hogy egy Pap Gábor-féle párhuzamot is kínálsz hozzá. Hát igen. :) Amúgy mostanában más plakátokat is fotózgattam, és akartam írni róluk, csak mint tudjuk, nem vagyok az a naprakész ember: amíg kiírom magamból ezeket a gondolatokat, addig már 4-5 új bejegyzés is szorgosan jár a fejemben, aztán valahogy mindegyik befullad. Szerencsére nem örökre, de várni kell rájuk... :)


süti beállítások módosítása