Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája


2017.10.14. 21:29

Szerkesztve: Nov-03; A szólásom utánzatú "Ne hagyjuk szó nélkül"-je mellé a plakátok szerint az a kérdés, hogy "Ön mit gondol erről?", holott a kézhezvett levélben természetesen polkorrekten szó sincs kifejthető álláspontról. Lényegében... Összes kérdés: Ön is rosszat akar? Igen / nem. (Rököny:…

Tovább... »

2016.10.09. 10:16

Utoljára frissítve: Okt-31 17:30-kor (módosítások vastagon szedve, képek variálás alatt - továbbra sem kész írás!) "Avagy RE: miért nem mentem el október 2.-án szavazni" * BEJEGYZÉS ELŐKÉSZÍTÉS, folytatás jóesetben--- ALÁBB * * VÁZLAT *Rökönnyel fogadtam az eredeti plakátok nem túl…

Tovább... »

2015.08.09. 16:50

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak. ( https://www.youtube.com/watch?v=nYvKjtlb9-c )

Tovább... »

2013.09.11. 16:12

  Figyelem!   Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. szeptember 11-ei publikálás ellenére ERŐSEN HIÁNYOS, és KIDOLGOZATLAN; normális esetben még nem vállalnám fel, de tekintettel az augusztusi Kásleres eseményekre, a…

Tovább... »

2013.03.16. 23:53

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerk: Márc-17Az ilyen reklámok mellett nem tudok elmenni szó nélkül:     Egy teljes metrószerelvényt csak a chio reklámai hálóznak be. A reklám szerint van egy pasi, aki a Mr. Krumpli névre…

Tovább... »

2013.03.15. 18:11

Szerk.: Kicsit komolyabbra varázsoltam a bejegyzés hangvételét, remélem így már vállalhatóbb! Nos, azért én egészségesnek tartom a jelen esetben is az alapos kétkedést:   (Hivatalos információk: http://marcius15.kormany.hu/)   - Orbán Viktor lemondta az ünnepi beszédét,…

Tovább... »

2013.03.09. 20:09

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Frissítve: Márc-10 Na, megtartottuk a mai, 2013. Március 9.-ei, Kásler Árpád-féle "Mega Gyülekezőt". Egyelőre nem szeretnék bővebb beszámolót írni, és jelenleg az anyagaim feldolgozását illetően is a bőség zavara…

Tovább... »

2013.02.23. 12:01

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.   „Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi…

Tovább... »

2013.02.22. 21:28

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Bár a 2001. szeptember 11-i merényletek valódi hátteréről eredetileg ezen a blogon szerettem volna egy részletes bejegyzés keretében megemlékezni, korábban arról írtam, hogy ezt végül az időközben létrehozott…

Tovább... »

2012.12.29. 13:32

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Kis késedelemmel jelentem be, hogy az itt két hónappal ezelőtt felkonferált rövidfilmünk a tervek szerint, 2012. december 21.-én elérhetővé vált a YouTube-on, és eddig közel másfél ezren tekintették meg.   Az…

Tovább... »

2012.10.12. 15:42

Vicces, hogy az előző bejegyzés kommentjei között, Ákoson keresztül is pontosan ugyanez a téma jött most elő, de jelzem, hogy a lentiekre Ákostól, és a kommentektől függetlenül is szerettem volna reagálni, és egyébként is ez lett volna a véleményem. "Csak a HANG számít" -…

Tovább... »

2012.06.19. 14:35

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerkesztve: 2012-jún-29 | 2013-márc-17 A metrókban látható újabban egy reklám a Groupama Garancia Biztosítótól, amit lentebb fogok bemutatni. Bevezetőként, az köztudott, hogy a reklámokban a marketingesek…

Tovább... »

2012.04.26. 15:47

Ma jutott eszembe egy mindenképpen megfogalmazandó gondolat, ami a PirosPirulaProjekt Blog által készített, 'Az Üzenet' c. filmjének youtube-ra feltöltött 5. részével kapcsolódóan lenne érdemes a leírásra, amiről előszörre csak úgy gondoltam, hogyha valaha is elkészülök azzal…

Tovább... »

2012.04.24. 20:16

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Szerkesztve: 2017-JÚL-24Annak ellenére, hogy a mai, 'modern társadalomban' az emberek többsége már egyáltalán nem foglalkozik szimbólumokkal, jelképekkel, vagy számmisztikával, a legkülönbözőbb ma használt felületeken a…

Tovább... »

2012.04.02. 08:27

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Frissítve: 2012-Ápr-3 PirosPirula néhány héttel ezelőtt belevágott egy érdekes, új projektbe. Heti felbontásban, rendszeresen megjelenő videók készítésére vállalkozott, amelyekben a mai modern világ tömegmanipulációs…

Tovább... »

2012.03.15. 14:26

Szerk.: 2015-Jan-28Az előző szerkesztést érvénytelenítettem! Ennek okai részletesebben olvashatók a kommentek között!Szerk.: 2012-Márc-21 Egy kis félreértésre derült fény számomra az infláció fogalma körül, aminek következtében az alábbi kijelentéseimnek egy része érvénytelenné, és feleslegessé…

Tovább... »

2012.02.23. 17:29

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Ajánló! - Elolvastam Bereznay András: Kibulizott ország c. írását, amiben részletesen végigvezeti, hogy milyen múltja, és önleleplező bizonyítékai vannak a magyar poltikai életnek a "rendszerváltás" óta magára nézve…

Tovább... »

2012.01.13. 23:57

"Ha csak egy kicsi hiányzik, kölcsönért sürgősen hívja a providentet!" - Provident Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=gi17tNCXbcU Tehát ha csak egy kicsi hiányzik, akkor is sürgősen adósodj el! Aha... Illetve van még a neten a szlogenjükről egy ráadás…

Tovább... »

2012.01.13. 13:51

Frissítve: 2012-Jan-20 | 2015-Júl-28 (a "RE" bejegyzés törölve, ide kerültek a képek) Nem tudom, hogy ez minden "Nemzeti taxi"-n így van-e, de ha nem, akkor ma elszalasztottam egy érdekes lehetőséget egy fénykép erejére, mert nem volt nálam a fényképezőgépem. Ma láttam…

Tovább... »

2011.11.25. 18:02

"Tudjuk, kitől és mit kérdezzünk." - HírTv ...és ők tudják, hogy kinek és mit hazudjanak! Ennyivel el is van intézve?

Tovább... »



süti beállítások módosítása