Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2013.08.14. 20:41

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Aktuális, és már kellett is volna jeleznem, hogy mit gondolok, viszont lehet, hogy nem leszek a legpontosabb, és nem térek ki kellően mindenre, dehát nem vagyok tökéletes, azt nyújtom, amit sikerül, mert jobb a semminél.

Valószínűleg most is körül fogok nézni, de nem hiszem, hogy aktívan részt fogok venni az egészben. Szerintem érdemes Káslerre figyelni, mert valóban megmozgatta az embereket éppúgy civilben, mint a szervezetekben, és bár nem hiszem, hogy ettől még a legjobb úton haladna, azt tartom, hogy ha mi is hozzátesszük azt, amit kell, akkor képesek vagyunk valamennyire alakítani a történéseket, de valahogy mégis elment a kedvem a dologtól. Kásler túl sokat ígér szerintem ahhoz képest, mint amit vállalhatna, és ebbe beletartozik az is, amikor olyan vállalhatatlan kijelentéseket tesz, minthogy "ez a felvilágosult emberek forradalma lesz", vagy éppen azt, hogy "nemzetgyűlés". Többed magammal együtt én is azt látom, hogy bár jó lenne a felvilágosult nemzet, de valójában falra hányt borsó az egész még, mert jelenleg NINCS NEMZET, és az összegyűlő tömeg aligha igazán "felvilágosult". Az nem elég, ha Kásler mindenkinek elmondja egy előadáson a történetét, attól még senki sem lesz okosabb, legfeljebb elhiszi magának. Valójában a dolgok szerves átlátásához több éves "ébredezésre" van szükség, amíg az ember összegyúrja magában a dolgokat, letisztítja elveit, stb., de az meg a pláne, hogyha erre még csak nincs is fogékonyság az emberekben, akkor még a néhány év kivárása is kevés lenne. Kásler nemzetgyűlést hirdet, de nemzet nincs. Jó lenne, ha lenne, de ettől még nincs. Jó ötletei vannak, csak nincs hozzá alapanyaga, és a rossz alapanyagot azzal hitegeti, hogy az jó alapanyag. Minőségi gondolkodásról beszél, de mennyiséget vár el - mert talán nem lát más kiutat, nem lát elég időt arra, hogy mindenki feleszméljen. De ez nem mentesíti attól, hogy amikor nemzetgyűlést mond, akkor valójában csak a falra hányja a borsót, és veszti a józan ul gondolkodó emberek bizalmát. Pont a legfontosabbakét!

Tovább... »

2013.08.13. 18:49

No, akkor ezúton ma, augusztus 13.-án megemlékezem a szavazás - jelenlegi, de egyébként továbbra is változó - eredményéről, amint azt már korábban szerettem volna.

Az eredmények szerint június 19.-e óta, azaz majdnem 8 hét alatt 22-en szavaztak, közülük a legtöbben a 2012 Blogról szivárogtak át, de van átszivárgás PirosPirulától is, többen titkosszolgának vallották magukat, illetve lényegében a személyes ismeretség, és a kommenteléseim a neten vonzottak pár embert inkább. (Bővebben lásd alább.)

 


2013-08-13

Tovább... »

2013.08.03. 10:01

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

No, akkor tisztázzuk le az eddigiek fejleményében, hogy mi történhetett! De nincs sok kedvem részletesen.

Történt ugyanis, ahogy az előző bejegyzésben már kifejtettem, hogy az értetlenkedés fogadott a monitor előtt, amikor belecsöppentem egy látszólagos "helyzet van!"-helyzetbe. Értetlenkedtem, hogy mire föl ez az egész eltűnésdi egymás után mindkét "főmufti" esetében, amikor ennek oka sem a blogon, sem a fórumon nem látszik mindenki előtt egyértelműen.

A fórum Hová tűnt PPP? c. topikjában két napot veszekedtünk, vesztegeltünk az egyik ELMÉLETEMEN, hogy hogyan merek ilyen hülyeségeket írni utánajárás nélkül, és ki voltam nevetve, hogy azon agyalok, hogy hová tűntek, hiszen nem tűntek sehova (csak mégis) - látszatra, mintha senkit sem érdekelné, hogy a PPP-ben két leglényegesebb ember eltűnt. Miközben nem is az elméletem volt a fontos. Egyértelműen kinyílvánítottam, hogy NEM TÉNY, hogy ezzel nem mégtöbb bajt akarok csinálni, hanem csak ÉRDEKLŐDÖM, hogy mi a felállás, és valaki bizonyítással, vagy cáfolással TUDNA-E SEGÍTENI?

Tovább... »

2013.08.01. 09:57

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Most egy kisebb összefoglaló következik tőlem mindazon információkból, amelyek idáig eljutottak hozzám.

Elég régóta nézegethetjük PirosPirula blogját fejleményekért, mert már több, mint három hónapja, 10 nappal a Kásler Árpád féle április 21.-ei országos gyülekező előtt, utoljára április 11.-én jelentkezett egy Kásleres bejegyzéssel, azóta gyakorlatilag felszívódott. Egy darabig nem zavart, mert az egész blogban gyakran fordultak elő egy teljes hónapos kimaradások két bejegyzés elkészülte között, azonban kezdett egyre aggasztóbbá válni a dolog, minthogy ma már túl vagyunk a 3. hónapon, és nem Pirula nem mutat semmi életjelet a nagyérdemű felé.

A napokban ismét ellátogattam a blog fórumoldalára is, a PirulaPublic-ra, hogy lássam ott van-e élet, ugyanis azt az oldalt pedig "tudatosan" hanyagoltam az utóbbi időkben - számomra lassúnak, nagyon tekergetősnek, és nyomkodósnak bizonyult a fórum, és nem akadtam bele olyan témákba, vagy emberekbe, amelyek huzamosabb ideig lekötöttek volna (azokról a rettenetes reklámsávokról nem is beszélve), ezért nem szerettem meg, és az elmúlt hetekben egyszer sem néztem rá.

Itt azonban azon nyomban feltűnt egy topik, ami éppen az élen járt kommentelgetésben: Hová tűnt PPP?

Tovább... »

2013.07.29. 11:55

 


1 - Jártam az Erzsébet híd, Gellért-hegy környékén
A 2012 Blogos Keresd a jelet! c. mass multiplayer játék fanatikuma közben

Tovább... »

2013.07.25. 17:30

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Szerkesztve: 2013-júl-25

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=07qjdfq6sok

 

"Százezrek várták feszülten, hogy milyen intézkedést vezet be a kormány a mai napon, hiszen ezt kommunikálták le korábban. Ezzel szembe Varga Mihály azt jelentette be, hogy a devizahiteleket ki kell vezetni a piacról, mert tarthatatlan állapotokhoz vezetnek. Én szerintem Vargáékat kell kivezetni a parlamentből, de minél gyorsabban, akár egyenesen a törvényszékre, mert nincsenek "devizahitelek", amelyeket ki kellene vezetni, ellenben van számviteli csalás, amelyhez eddig is hallgatólagosan asszisztáltak. Az Index szerint Csányi nem tervezi a visszavonulását, mert "rá mindenképp szükség van", és nem tavasszal végrehajtott szívműtétje miatt adta el a révszvényeit - vajon Csányit a műtét előtt várólistára tették? Mindenesetre én szívből örülök Csányi úr egészségi állapotának, szerintem is szükség van rá, mint koronatanúra, és vádlottra a majdani nagy perben - bár először ő fenyegetett büntetőeljárás alá vonással engem, de erről azóta is hangos a csend. Az viszont megörvendezteti a lelkemet, ahogy egymásnak feszülnek a nagyok: Lázár János leoligarchiázta Csányit, mire Csányi annyit mondott, hogy úgy hallja, tehetséges fiatalember ez a Lázár, hiszen a trafik- ügyet is milyen ügyesen elintézte. Emberek, ez több, mint beszédes! A bűnszövetkezet elérte a belső bomlási szintet. Október közepére nemzetgyűlést hívunk össze, de addig még sok munkát el kell végeznünk. Ebben kérem az Önök segítségét! Minden településen hozzák létre a Haza Nem Eladó Mozgalom alapszervezetét, válasszanak vezetőt, és vezető-helyettest az alapszabály értelmében, és delegáljanak egy küldöttet az országos vezetésbe, mert a haza nem eladó!"

(Kásler Árpád, 2013. 07. 24.)

 

Én pedig örvendezem, hogy Kásler viszonylag nagy nyilvánosság előtt nagy összhangban kimondhatja* az ország bűnszövetkezeti tényeit, és annak normális következményeit, amiért sokadmagával együtt tevékenyen munkálkodik.
* Nem azért, mert megengedik neki, hanem azért, mert elérte, hogy ennyi ember felfigyeljen rá, illetve azért, mert nagy részben sikerült összeraknia a képet.

Valóban nagy vizeket mozgatott meg Kásler, viszont az az érzésem, hogy nem annyira jelentős mértékben, mint amennyire azt fentebb találja.

Tovább... »

2013.06.19. 12:24

A mai napon útjára indítottam az első "szavazást" a blogon, a jobb oldali sávban láthatjátok "Hogyan ismerted meg a blogot?" címmel. Bárki szavazhat, még nevet sem kell firkantani hozzá. Várom a jelöléseiteket, de csak komolyan!


2013.06.13. 23:49

Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. június 13.-ai publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan veendő írásnak, egyelőre gyakorlatilag csak mint szószerinti pisz(o)k-ozat jelenik meg, ezért javítása várható, de addig is több, mint a semmi.

 

Előzetes információk a március 9.-ei rendezvényről

 

A február 16.-ai gyülekezőről tudomást szerezve kezdtem még inkább érdeklődővé válni az eseményekkel kapcsolatosan. Az első napokban még nem volt olvasható a következő gyülekező időpontja, és helyszíne (csak ki lett hirdetve, hogy lesz), így először azt gondoltam, hogy ezúttal is a Kossuth téren lesz várható. Kíváncsiságomban, hogy azóta is van-e ott valami mozgolódás, esetleg még mindig gyűjtik-e a felhatalmazásokat, történik-e bármi, stb., úgy döntöttem, hogy előzetesen is ellátogatok oda. Történés ugyan nem volt, viszont ott a következőkre lettem figyelmes:

 



A helyszínen csatornaépítési munkálatok zajlanak - ennek árnyoldala alább látható



Gondoltam magamban: hogyan is fognak ezrek csak úgy ideállni, ha a teret feltúrják a talpunk alól?
És netán ez is csak leplezett szabotázs lenne? :)

 

Végül kiderült az időpont, és a helyszín is: 2013. március 9.-én lesz megtartva a József Nádor téren, a Bankszövetség, és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületei előtt.

Több szinten is hiányérzetem volt viszont a program kifejtetlensége miatt. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz ezen a gyülekezőn, hogy végtére is mi a célja az egésznek; csak szimplán érkeznek az emberek az ország lehető legtöbb pontjáról, találkozunk egyet, beszélgetünk, illetve Kásler személyesen tájékoztatja a fejleményekről az egybegyűlteket, vagy fog történni is valami, lenne-e ennek az egésznek valami konkrétabb, megfoghatóbb célja ennél? Ezekre válaszul nem találtam magamnak előzetesen semmilyen érdemi információt Kásler honlapján, pedig véleményem szerint fontos kérdések (és válaszok) lettek volna, mivel ha nem tudjuk közvetlenül senkire, és semmire sem irányzékolni a "gyülekezéseket", akkor azok önmagukban soha nem fognak kieszközölni valódi nyomásgyakorlást, hanem csak "hangoskodások lesznek a levegőbe". Ez ebben a formában csak a jelenlévőknek adhat majd némi tapasztalatot, illetve az éppen arra járókelő emberekhez szólhat, de nem lehet kellően eredményes a háttérhatalmi törekvésekkel szemben.

A gyülekező mindenféle alap nélkül, jóelőre megkapta a "Mega Gyülekező" nevet, és Kásler úgy is fogalmazott vele kapcsolatban, hogy "Ez a felvilágosult emberek forradalma lesz", miközben azt nem nyilvánította ki, hogy tervez-e bármi igazán forradalmit belevinni az eseménybe, illetve teljességgel bizonyos voltam benne, hogy a megjelenő tömegről nem lesz még kijelenthető, hogy kellően tájékozott, tudatos, és elszánt emberekből fog állni ahhoz, hogy a "felvilágosultak" szót méltán használhassa rájuk (miközben még ennek is lehet negatív értelmezési lehetőséget adni, de ebbe most ne menjünk bele). Ezen sorok indokolatlansága is csak ingatta bennem a Kásler felé táplált bizalmat, de kíváncsi voltam, hogy mit akar végülis kihozni az egészből, és nem akartam előre ítélkezni miattuk. Lehet, hogy ezek mindössze csak Kásler várakozásainak kivetülései voltak, és nem feltétlenül tudatos ferdítési kísérletek, ahogy a régi jól bevált (de primitív) módon elhúzza az emberek előtt a mézes madzagot, mi meg jól ráragadunk - csak azt pedzegettem, hogy érdemes más oldalról is megközelíteni a dolgot, ha már egyszer ennyire nem sikerült világosan felvázolnia a nagyközönség számára a gyülekező pontos elképzelését, vagy hogy legalábbis ennyire céltalannak tűnt az egész, miközben mégis nagy szavakkal dobálózott...

Tovább... »

2013.06.09. 15:37

És megértük ezt is, itt az újabb töltelék - "jelzem, élek", de csak "nesze semmi, fogd meg jól" - bejegyzés, hogy úgy tűnjék, történik is valami. Ma összeszedtem, és most jól kilistázom, hány bejegyzést kezdtem el 2011 óta, melyek a mai napig nem készültek el, és továbbra is várhatnak a befejezésükre.

Nagyjából sorrendben vannak, bár egy idő után megtörik a bejegyzések időbenileg összetartozó rendje, főleg azért, mert van, ami már bőven aktuális lett volna, de csak korábban, és van, ami most lenne nagyon az.

A címek még szabadon változhatnak a későbbiekben, ezek csak egyfajta irányadók a végleges forma előtt:

* Újabb nyílt levelem Kásler Árpádhoz!
* Kritikus összefoglaló véleményem Kásler Árpádról, 3: Beszámoló, és kritika a március 9.-én történtekrol
* Kritikus összefoglaló véleményem Kásler Árpádról, 4: Beszámoló, és kritika április 21.-érol, és 22.-érol
* Kritikus összefoglaló véleményem Kásler Árpádról, 5: Honlapja, videói elemzése, és a média szerepe
* Kritikus összefoglaló véleményem Kásler Árpádról, 6: Forradalmi gondolatok több oldalról megközelítve
* RE: A kritikai gondolkodásról - 2.0
* RE: A "rendszerváltás" óta is EGYpártrendszerben élünk - Visszatéro propagandák a választások elott
* Magyarság-ellenes, gyalázatos, baljós szimbolikák a felújított Margit hídon?!
* 2084 album elemzés
* 'Az Üzenet' c. filmrol - a tisztá(bba)nlátás érdekében
* Az Idok Jelei: Ingress - Az Emberiség Szétávlasztása
* Világvége 2012
* A mikro-, és a makrokozmoszi világképem: Hogyan tekintsünk a világra?
* Mi a baj a forinttal, hogy állandóan mélypontra jut?
* A magyar nyelv közismeretlen szabály-szeruségeirol
* Magyar-angol szóegyezések
* Sajátságos vallás-konepciók
* RE: Amiért Ákos-t érdemesnek találom hallgatni!
* "Reklámszöveg" értelmezés: "Környezetbarát, 'zöld', környezettudatos, és biológiai úton lebomló táskák"
* Szimbolikákról általánosságban (vélemény)
* Mit gondolok a titkosszolgálatokról?
* "Összeesküvés"-elméletek televíziós megközelítésben - avagy a "Túl sok filmet néztél mostanában!" jelige

Lehet szemezgetni, akár előzetes véleményt, kérést kinyilvánítani velük kapcsolatban! A sorrend viszont - ha csak nem omlok össze megint az ambíciózusságom sikertelenségei miatt, és feladom azt - nagyjából eképpen lesz számítható.


2013.05.27. 13:45

Helyzetjelentés - Már megint, és már megint Csak:

A februártól kezdve három hónapon át tartó lázas blogírás, és további munkásság ebben a hónapban bár valójában is, de valójában csak látszólag is hagyott alább, és amíg újabban az Irányítók-wiki-t kezdtem el szorgosabban írni, eszembejutott egy találó paródia-név a blogomra: Ritkai Gondolkodás Blog. Jó, nem? :P

Tovább... »

2013.05.18. 15:11

A ferencvárosi síneken több tucat tankot(?) szállítottak tegnap, 2013. május 17.-én, 16:50 körül. A videót egyik ismerősömnek köszönhetem, viszont a kommentárjait, vagyis a hangsávot leszedtem róla, ezért süket.

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=5spw0mXDJP8

Tovább... »

2013.05.01. 11:06

 Április 29.-én hirtelen kiírta Kásler a honlapján, hogy április 30.-án a Bosnyák téri Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) épülete előtt egy, a magyar gazdák által szervezett tüntetésen maga is részt fog venni, és fel fog szólalni. Kaptam az alkalmon, és ismét elmentem megnézni, hogy mi történik. A tüntetést Dr. Boór Ferenc, tudomásom szerint egyetemi tanár vezette, aki képviseltethette magát árpilis 21.-én a Hősök terén is, ahol ő is mondott már beszédet.

Előszörre nem tudtam pontosan, hogy miről fog ez szólni, de éppen ezért is jó egy ilyen alkalom, hogy új embereket, új nézőpontokat, új híreket ismerhessek meg. Néhány magyar gazda beszámolásáról van szó, akik szeretnék tudatni a magyar lakossággal, hogy a hivatalok, és az NFA hogyan lehetetleníti el őket sokszor törvénytelenül attól, hogy a helyi magyar földjeiket használhassák, és megművelhessék, és hogy az NFA hogyan, és mekkora előszeretettel juttatja azokat a földeket illetéktelenek kezébe. Tulajdonképpen ez sem mindenki számára újdonság, de most számomra is kézzelfoghatóbbá válik, hogy valódi magyar gazdák adnak számot saját tapasztalataikról, és nem csupán az interneten hadoválunk, hogy a mindenkori kormány eladja Magyarországot földestül, és mindenestül idegen érdekeknek.

Tovább... »

2013.04.29. 19:00

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

 

Indulás 2013. február 9.-étől

 

A gyülekezők indításának első próbálkozásával eleinte nem foglalkoztam, mivel még éppen, hogy csak akkor csöppentem bele a Kásler honlapjának az olvasásába, ahol akkor még csak vázlatosan ismerkedhettem az akkor friss bejegyzéseivel, és a múltjával, de így sem maradtam le egészen. 2013. február 9.-étől kezdve minden nap megjelent a Parlament előtti Kossuth téren, és várta az embereket, hogy jöjjenek el, támogassák személyes jelenlétükkel is. Feltehetően minden nap ugyanaz a helyi 20-30 ember jött csak össze, illetve Kásler mellett megjelent Doubravszky György is, akivel váltottak pár szót, kisebb vitákat tartottak, de nem jöttek többen, és a youtube-ra kitett videókból ítélve sem történt más. Kásler azonban nem volt megelégedve Doubravszky-val, helyette az emberekben látta a megoldást, így rájuk fordította a több energiáját.

 

2013. február 16., Kossuth tér

 

A kezdeti napi huszas emberszámra, és érintetlenségemre tekintettel azokban a napokban még nem jelentem meg, viszont így lemaradtam az első nagyobb megmozdulásról is, ami 2013. február 16.-án, a gyülekezők elindításának első hetének végén történt. Nem tudatosítottam magamban, hogy erre a napra már buszokat is szervezett, hogy az ország minél távolabbi pontjairól is érkezhessenek az emberek, és hogy végre valami komolyabb eredményt is fel tudjon mutatni, így erről személyesen lemaradtam, de ekkor figyeltem fel jobban Kásler kezdeményezésére, és kezdtem el gondolkozni azon, hogy ha más nem, akkor legalább tapasztalatszerzés okán, de nekem is részt kéne majd vennem a legközelebbi megmozduláson - melyről a következő bejegyzés fog szólni.

 

Tovább... »

2013.04.25. 17:17

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

 

Tudnivalók a múltból:

 

Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Kásler Árpád maga is, mint adós kezdte el ezt az egészet még évekkel ezelőtt. Az mindenesetre bizonyos, hogy 2009-ben alapította meg a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ)- t, amivel a pórul járt, kifosztani megkísérelt adósok ügyeit igyekezett elvállalni a bankok törvénytelenségeivel szemben, és egyesével bíróságra vive segíteni azokat pozitív, igazságos kimenetelükben. Eközben beperelte az OTP-t is a "deviza-hitelek" kapcsán, hivatkozva arra, hogy azok a törvényi előírások szerint nem feleltek meg a kölcsön jogi kritériumainak (a "deviza-hitel" se nem volt deviza, se nem volt hitel), tehát eleve törvénytelenek voltak, de még ezen felül is számos más csalással is megvádolta őket, amelyekkel a bankok további pénzeket akartak, és tudtak kikényszeríteni a tájékozatlan emberektől. Bár a per a végkimenetelében nem terjedt ki a teljes adósság eltörlésére, de a rejtettebb csalások (pl. az ún. árréshez kötődő csalás) ügyében 2011-ben megnyerte a pert első fokon (erről lásd a honlapján az első bejegyzést), majd 2012-ben másod fokon is. Az ítélet kimondta, hogy az OTP hozzávetőlegesen 500 milliárd forint összegben kártérítéssel tartozik az "adósok" irányába, és azt köteles visszafizetni. Ennek ellenére Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója kihátrált a kellemetlen helyzetből, és a Kúriához, azaz Magyarország legfőbb bírósági szervéhez vitte az ügyet, kérelmezve, hogy ők is vizsgálják azt felül, hátha az mégis kedvezőbb kimenetelt tudna biztosítani a számára. Közben megfenyegette Káslert is. A Kúria nem tudott mit kezdeni az üggyel, ezért a felsőbb, Európai Bírósághoz fordult segítségért, kérelmezve a gyorsított eljárást, de azt nem kapta meg. Most itt tart az ügy, tehát évekre jegeltetésre került az ügy, és amíg várakozunk az ítéletre, addig az OTP nem fog fizetni - de még a törvénytelenségeit is szabadon folytathatja tovább. Közben Kásler a Hágai Nemzetközi Bírósághoz is fordult a népirtás fogalmának a bankok általi kimerítése vádjával, gondolván itt a tudatos, és jogtalan ellehetetlenítések mentén öngyilkosságba kergetett emberek százaira, ha nem ezreire. Továbbá 2012-ben megalapította, és a Rendszerváltó Mozgalom Párt (RVMP) elnöke lett.

A hazai bankügyletekből származó problémáinkra tett megoldási kísérleteknek tehát az egyik alternatívájaként nőtt bele a helyzetünkbe a BAÉSZ "programja" - többek között a Doubravszky György-féle webbank (vagy más néven Hiteltársulás) mellett, amellyel szemben Kásler Árpád többször is kifejtette ellenszenvét, az okokat is tárgyalva. Itt érhető el a Hiteltársulás honlapja, és itt a Facebook-oldala.

Nos, ezen blog indulásakor, régebben már én is foglalkoztam a webbankkal. Igaz, nem volt egy tartalmas bejegyzés, mivel sem akkor, de még azóta sem értek sokat az egészből a pénzügyi, és a jogi szinteken, így igazi kritikát sem tudok megfogalmazni vele kapcsolatban, de az természetesen felmerült, hogy jobb ezzel a kezdeményezéssel is vigyázni, kételkedni benne. Többek között érdekes volt az, hogy a bankok által generált problémákra válaszul nem mással, mint csupán egy újabb bank ötletével rukkoltak elő, viszont elmondásuk szerint az ő előnyük a többivel szemben az lenne, hogy ők ezúttal valóban a magyar emberek mellett lennének, és nem játszanának az idegen, külföldi érdekek javára - mint ahogyan azt a többi bank teszi ma, élén a központi bankunkkal, a "Magyar Nemzeti" Bankkal. (Ez különben egy vallomásnak is hangzott, bár mégsem nagyon akartak velük semmit sem csinálni, csak beállni melléjük, "igazakként a hamisak mellé". De kérdem én, ha már ilyen nyíltak, akkor nem kéne egyúttal az eddigi bankokat is megfenyíteni, elszámoltatni, vagy legalábbis komolyabban felszólalni ellenük? Nem?) Ám amíg Magyarországon manapság alig akad ember, aki ne utálkozna a bankokkal kapcsolatban, ez a civilként emlegetett kezdeményezés olyan hangaztos célkitűzéseket vett irányzékba, minthogy a magyar emberek valóban rendelkezzenek "a bankárom a barátom" viszonnyal, és szeretnék elérni, hogy a felvett hiteleik után fizetőképesek maradjanak, és továbbra is legyen az ország lakosságának hitelfelvevési lehetősége. Hallelujah - gondolhatnánk... Vagy mégis csak valahogy visszatetsző ez az egész? Mivelhogy a jelen pénzügyi rendszert közben meg nem is igazán akarják megpiszkálni, csak egy újabb bankkal szeretnék megtoldani a helyzetet, amivel csupán a rosszat próbálják meg a "rossz keretek közötti jó keretek közé szorítva" jól működtetni, és így kilábalni a helyzetből - de ez lássuk be, kissé torz elképzelésnek mutatkozik! A rosszat nem lehet jól csinálni, így is, úgy is csak a rosszabbat fogjuk kapni belőle. Az is kissé érdekesnek bizonyult a ki-ki számára már elcsippentett, a jelen információs-háborújából, a világi folyamatok mögöttességével kapcsolatos információkkal rendelkezve, hogy ha ez a webbank valóban a magyar emberek javait igyekszik szolgálni, hogy lehetséges, hogy nevesebb, elismertebb szakemberek kezdték el felkarolni a kezdeményezést, és mi több, egyenesen a magyar kormány is pozitívan állt hozzájuk, és tárgyalásokba kezdett vele? Mert ez ugyan mind szép és jó lenne, ha nem tudnánk, hogy mi is van valójában a dolgok mögött, és a jelen körülmények között így aligha hihető, hogy akkor mindez valóban a mi javunkat szolgálná. Bár erről a mögöttességről még a későbbiekben szeretnék írni, jelenleg legfeljebb csak a többarcú-egypártrendszeres bejegyzést tudom linkelni, ami sajnos nem kimerítő a témában.

Kásler szerint a webbank szintén egy megtévesztésen alapul, és nem hiába tárgyalóképes a kormány sem vele. Ugyanúgy, mint a kormány, a webbank is a bajba jutott emberek különböző módokonn kifundált pénzügyi "megsegítésén" erölködik, miközben a fentebbiekből kiderül, hogy ezek a hitel-ügyletek javában törvénytelenek voltak, és az emberek kártérítésre jogosultak, nem pedig arra, hogy "megsegítésük" mentén továbbra is fizessék a rájuk jogtalanul kirótt összegeket. De van más érdekes tapasztalat is: Kásler azt is mondja, hogy amíg perelte az OTP-t, több odavonatkozó törvényt is módosítani kezdett az állam, ami hogy-hogynem, épp az OTP javára dolgozott. Ugyanígy, Kásler szerint a webbank élén álló Doubravszky György is úgy jutott a pénzbiztos szerepébe, hogy bár tudása alapján alkalmatlan lenne arra a posztra, de az állam a maga megfogalmazásával gyakorlatilag Doubravszky személyére szabta a pénzbiztos megválasztásáról szóló törvényt.

Doubravszky eközben arra kérte Káslert, hogy mivel szerinte mindkettőjüknek ugyanaz a célja, csak más-más módokon képzelik el azt megvalósítani, ezért inkább hagyhatná őt is dolgozni, és csak azután szóljon majd bele, ha mindenki a saját maga által felmutatható eredményét elérte. Kásler azonban hajthatatlanul követeli a pénzbiztos helyéből Doubravszky eltávolítását vélt alkalmatlansága, és a kormánnyal együtt történő, a társadalommal szembeni összejátszása miatt.

Számomra is úgy tűnik, mintha most Káslert magasztalnám, miközben a webbankot egyetlen jó szóval sem tudtam illetni, és elhordtam mindennek, azonban szeretném tudatni, hogy miközben valóban nem is vagyok jó véleménnyel a webbankról, vagy a hazai politikai képünkről, de lentebb, illetve az elkövetkező bejegyzésekben érdemei mellett még Kásler visszatetszőségeiről is szót fogok emelni.

 

Tudnivalók a jelenben:

Tovább... »

2013.04.23. 20:12

Ez a bejegyzés Blog-alappillér, azaz olyan tartalom, amelyre a KG-Blog bejegyzéseit alapozza.

Mozgalmas napjaim vannak. Egyre kikerülhetetlenebbnek érzem, hogy ne írjak ismét nyílt levelet Kásler Árpádnak a megélt fejlemények után. Nem vagyok megelégedve, az egyszer biztos, de úgy érzem, tudnék is használható kritikákat írni, és nem csupán a túlbuzgó "majdénmegmondom-kamaszkor" tükröződne soraimból. Viszont mielőtt azt megfogalmaztam volna, a minap a PIRULA PUBLIC-on (a PirosPirulaProjekt fórumán) eredetileg egy kommentre reagálva sikerült gyakorlatilag megfogalmaznom a majdani nyílt levél lényegi tartalmait, és ezúton közszemlére teszem most itt, a blogomon is. Ez még nem a nyílt levél, de talán nincs is olyan messze tőle...

Közben szeretném itt is egyértelműen tudatni, hogy a többek között március 9.-ét ismertető beharangozott gigabejegyzést a megkésettségem okán, hogy április 21.-et is normálisan bele tudjam passzintani az írásfolyamba, mégsem egy az egyben fogom megjelentetni, hanem részekre fogom szedni, és több különálló, egymást követő bejegyzésben fog végül megjelenni itt a blogon. A bejegyzések megjelenése között szándékosan hagyok majd néhány nap szünetet, hogy ti is feldolgozhassátok azokat apránként, de hogy az ezeddig sem el nem készült részek megírásához is időt nyerjek magamnak. De azért tudjátok azt is, hogy amíg egészen át-kásler-izálódott a blogom február óta, a többi témám is előtérbe fog kerülni idővel, csak most Káslerrel van helyzet, és jelenleg ezt tartom a fontosabbnak.

Tovább... »

2013.04.21. 20:19

 


Kásler Árpád - 2013.04.21. - Hősök tere - [Létszám és Jogállamiság]

Közvetlen link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=mXU_Ptw0i8U

 

Ezt a videót egy kis előzetesnek szánom a kérdéses létszám megállapításához. Legutóbb március 9.-ével kapcsolatban is megoszlottak a vélemények, személy szerint most is túlzásnak tartom a szervezők megítélését - bár csak becslésekről beszélhetünk, de azért nem árt vitatkozni.

Tovább... »

2013.04.13. 11:14

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.

Tisztelt Kásler Árpád!

Bár nem kívánok bemutatkozni, nyílt levélként szánom az alábbi sorokat. Magammal kapcsolatban annyit mondanék, hogy nagyjából február óta követem nyomon a honlapját, és az eseményeket, március 9.-én pedig jómagam is részt vettem a gyülekezőn. Nem vagyok deviza-hiteles, de én is foglalkozom az országban (és az egész világban) jelenlévő, úgynevezett háttérhatalmi folyamatokkal, amelyekről az eddig közöltek alapján úgy tartom, Ön is szervesen átlát részleteket. Elsősorban tapasztalatszerzés céljából jelentem meg 9.-én a gyülekezőn, kíváncsi voltam arra, hogy mit, és miként fog kezdeményezni, mit, és hogyan szeretne velünk, a magyar lakossággal véghezvinni, valamint hogy ne a hírekből - legyen az az Önök "tálalása", vagy a "közmédiáé" - tudjam meg, hogy mi történt.

Tovább... »

2013.04.11. 20:45

Ma újabb képanyaggal jelentkezem - a spontán, jóalkalmú fényképezések mostanában megint kedveznek, így a kihirdetett nagybejegyzést 1-2 ilyen kisebb bejegyzés még megelőzheti, de előnyére, hiszen így még nem a nagybejegyzést szorítja ki a "címlapról", hanem még éppen előtte befurakodik, és hagyja majd élni a nagyobbat fölötte. Alább élvezhetitek ki képeim szemet etető voltát, jó szórakozást kívánok hozzájuk (ízlések, és pofonok, de mondjuk egy ilyennel a háttérben)! :D

 

13.04.11. - Feslő Vad Felhő Nyúvvány /lásd a leírásban!/

Tovább... »

2013.04.09. 17:14

 

Helyzetjelentés, és blogírói vallomás:

 

Ma egy másik bejegyzésnek kellene itt állnia, ugyanis mához volt egy hónapja, hogy 2013. március 9.-én részt vettem a Kásler Árpád kezdeményezte, a "devizakárosultak" (és egyben az egész kifosztott ország) védelmében meghirdetett, József Nádor térről induló "Mega Gyülekező"-n, és a tapasztalataimról írtam egy előzetes bejegyzést, amelyben megígértem a beszámoló mihamarabbi, és minél teljesebb folytatását. Mivel annak írása közben túlléptem több esedékes megjelenési időpontot is, a mai napra eshetett volna a választás a bejegyzés végső határidejeként, azonban ez egy olyan bejegyzésnek ígérkezik, amelyet képtelen vagyok megjelölt határidőhöz tartani, mindazonáltal viszont az eddigi legterjedelmesebb, és talán legkritikusabb, legátgondoltabb bejegyzésem lesz, amelyre érdemes időt áldoznom, nektek pedig érdemes lesz kivárni a megjelenését.

"Macskakörmök között legyen szólva", hogy az utóbbi hetekben produkált írásaimmal kapcsolatban "megvádoltak" valami élénkítő szernek a használatával is, de a viccet félretéve valóban úgy érzem, hogy amióta elkezdtem Káslerrel foglalkozni, jószerivel vág az eszem, mint a borotva, és az eddigiekkel ellentétben, mostmár vagy legalábbis mostanában egyáltalán nem esik nehezemre teljesen spontán felindulásból akár oldalak hosszúságában is összefüggően írni egy-egy adott témában. Amióta a blogom fennáll (és már az előtt is így volt ez), folyamatosan az volt a gondom, hogy napokig ültem egy-egy bekezdésen, és nem haladtak a bejegyzéseim, és több csak hónapok múltán készült el, a többi pedig a mostani másfél év távlatából nézve még máig sem jelent meg. Magam sem tudom, hogy ez pontosan minek köszönhető, de talán tényleg csak Kásler "mozgalma", illetve az ahhoz kapcsolódó témák indítottak meg ennyire - annak ellenére is, hogy nem kívánok teljes vállszélességgel Kásler mögé állni, és követni a "vezér" utasításait, mivel nekem is részint teljesen más elképzeléseim vannak, némileg eltérő dolgokban látom az általa részletezett problémákra a megoldást, de mégiscsak valamennyire érzem az együttműködés lehetőségét, és szükségességét is, ami jó érzéssel tölt el, és talán ez a motorja a szellemi megindultságomnak az elmúlt hetekben.

Tovább... »

2013.03.20. 15:36

Szerk.: 2013-márc-23

Megint kicsit ellazultan nézegethetünk pár képet, ahogy megtaláljuk az örömöt az ürömben, a szépet az ún. "vegyicsíkok" kémlelésében. Ránk is fér ez a kis ellazulás, tekintve, hogy a következő bejegyzés - igaz, részben csak a rengeteg kép miatt - igazi gigabejegyzés lesz. Az reményem szerint még a hétvégéig ki fog kerülni.

 


13-03-20 / 1a

Tovább... »



süti beállítások módosítása