Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája


2021.02.05. 07:04

"Nagyon kevés szabály van a "túlvilági" létre. Minden az adottembertől, tudatossági szintjétől, képességeitől, a halál pillanatábanátélt tudatállapottól függ. Egy primitív ösztönlényként létező ember atúlvilágon lehet olyan amnéziás állapotban, hogy nem is tudja, hogymeghalt; a saját vágyképeiből…

Tovább... »

2016.11.04. 06:22

"Önismeretről és Kritikai Gondolkodásról mélyebben" címmel szerettem volna ma a blog öt évvel ezelőtti megindulására tekintettel évfordulós bejegyzést tartani, de a lefáradt hézköznapok miatt az összeszedett, keményvonalas kiállás elmarad, helyébe viszont dátumráolvasást eszeltem ki nektek. Lássuk…

Tovább... »

2016.03.22. 18:58

Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan…

Tovább... »

2013.09.11. 16:12

  Figyelem!   Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. szeptember 11-ei publikálás ellenére ERŐSEN HIÁNYOS, és KIDOLGOZATLAN; normális esetben még nem vállalnám fel, de tekintettel az augusztusi Kásleres eseményekre, a…

Tovább... »

2013.06.13. 23:49

Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a 2013. június 13.-ai publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű,…

Tovább... »

2013.03.12. 16:53

Rövid, hivatalos összefoglaló videó a 2013 március 9.-én történt BAÉSZ-es Mega Gyülekezőről   Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Én is ott voltam, tudom, hogy mi minden történt meg, a videót semmiben sem tartom túlzásnak, legfeljebb a zene hangerejét a…

Tovább... »

2013.03.09. 20:09

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Frissítve: Márc-10 Na, megtartottuk a mai, 2013. Március 9.-ei, Kásler Árpád-féle "Mega Gyülekezőt". Egyelőre nem szeretnék bővebb beszámolót írni, és jelenleg az anyagaim feldolgozását illetően is a bőség zavara…

Tovább... »

2013.03.02. 11:38

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Frissítve: 2013-Márc-14 Na lassan tényleg elkezdek blogot csinálni a blogomból, és nem hagyom ki ezekből a dolgaimból sem a kedves olvasókat. Bár itt előzetesen nem, de más helyeken már "hirdetgettem"…

Tovább... »

2013.02.24. 09:57

Terjedjen! Úgy látszik, kezdenek meghunulni egyes emberek, akik NEM hunyászkodnak meg!   Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Azt hittem a tegnapi bejegyzés lesz az egyetlen, amit Kásler Árpád ismertetésének szánok, és nem is szeretném nap, mint nap…

Tovább... »

2013.02.23. 12:01

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.   „Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi…

Tovább... »

2013.02.22. 21:28

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Bár a 2001. szeptember 11-i merényletek valódi hátteréről eredetileg ezen a blogon szerettem volna egy részletes bejegyzés keretében megemlékezni, korábban arról írtam, hogy ezt végül az időközben létrehozott…

Tovább... »

2012.11.05. 17:37

Ez a bejegyzés Blog-alappillér, azaz olyan tartalom, amelyre a KG-Blog bejegyzéseit alapozza.Szerkesztve: 2012-Nov-6 Tegnap, 2012. november 4.-én kereken egy éves lett a Kritikai Gondolkodás Blog. Bár maga az oldal 2011. október 26.-án jött létre, az évfordulót a legelső bejegyzés megjelenésének…

Tovább... »

2012.06.28. 12:14

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Az elmúlt napokban eszembe jutott egy olyan ötlet, hogy ezen a ponton egy még egyelőre kérdéses időpontban talán befejezném a jelen blog írását, legalábbis névlegesen, és "ugyanezt" új néven, kicsit talán másabb…

Tovább... »

2012.02.23. 17:29

Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Ajánló! - Elolvastam Bereznay András: Kibulizott ország c. írását, amiben részletesen végigvezeti, hogy milyen múltja, és önleleplező bizonyítékai vannak a magyar poltikai életnek a "rendszerváltás" óta magára nézve…

Tovább... »

2011.11.04. 17:43

Ez a bejegyzés Blog-alappillér, azaz olyan tartalom, amelyre a KG-Blog bejegyzéseit alapozza.Frissítve: 2011-Nov-25   Ki vagyok én, mit tudok mondani magamról, és "mi a történetem"? Az interneten nem szoktam, és nem szeretek bemutatkozni, ill. ismeretlenek előtt általában tartom az inkognítómat,…

Tovább... »



süti beállítások módosítása