Alapjárat

Blog történések

  • 2020-NOV-11, 20:22

    Háttérmunka, amit ti nem láttok: 2014 vége óta nem volt biztonsági mentésem az itt megjelent tartalmakról - a mai nappal, 8 óra belefeccöléssel pótolva.
  • 2017-NOV-23, 1:17

    A blog lekerült a hétköznapi köreim első 10 helyéről, de aktualitásának súlyából, közéleti hiányából nem veszített. Munka mellett várhatóan folytatódik a rémlassú-üzemmód, ezért méltán-szégyenszemre "várólista" megnevezést kapott az oldal, határozatlan időre. Mindenesetre erőteljes témavonulatok felvetése mellett elsőrendű célom a "kanásztalanítás", hiszen a későbbiekben is fenntartandó egymásra utaltság rendszerében mindenképpen probléma, hogy az idők során "egységtelenné fejlődött" e több éves íráshalmaz, és egyébként is kezdettől fogva kevesebbet tudott tükrözni, mint amire hivatott. Jó példám a rossz példámra.
  • 2016-JÚN-11, 13:48

    Jelenleg még meglévő 13 korábban megjelent gányos írás nem nyilvános, sorsuk (törlés / újítás) kérdéses. [nem listázott]

Kritikusság pillérek

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”


„A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.”

Bemutatkozó

2011 végén indítottam ezt a blogot, ami az életünket meghatározó külső hatalmi érdekeltségeken átívelő olyan témákban próbált (és fog is próbálni) gondolatot ébreszteni, mint a filozofikus valóságértelmezés, a tudósítás és véleményalkotás hazai jelenségekről, a nyelv-értés, a hazai politika kórképei, a vallások, az összefüggő globális háttérhatalmi ügyködések, vagy például a kisebb médiaanyagok elemzése (stb). Érdeklődésemhez, tudásomhoz, képességeimhez és lélekjelenlétemhez mérten igyekszem kivenni a részemet a jelenkor információs-háborújából.

Kapcsolódó bejegyzések:
Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról

Gondolatébresztő, jó olvasást kívánok!

Egyéb tudnivalók

A szerző eredetileg teGergő néven volt látható a kommentek között, illetve ChemtrailsBudapest nevű youtube-csatornája révén ez a név is ráragadt, azonban 2015 óta maztro néven található meg mindkét helyen. Külsős weboldalakon régi neveinek variációja a mai napig előfordulhat.

A bejegyzések különféle módosításait a cím alatt eltérő szövegek jelzik (dátummal):

  • Frissítve = új sorokkal kiegészítve
  • Szerkesztve = korábbi sorok átírva
  • Újraírva = az egész bejegyzés 0-ról átírva
  • Eredetileg megjelentetve & Újraközölve = törölve, majd ismét publikálva

Technika:

Az oldal 1024*X felbontáshoz igazított, Mozilla Firefox böngészővel tesztelt.

Böngészde

Rágódás hatfelől

Használt címkék

18+ (4) 2011 (8) 2012 (41) 2013 (45) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (8) 2017 (2) 2018 (1) 2020 (3) 2021 (1) AHNEMP (1) autokrácia (3) BAÉSZ (1) BKV (3) blog-alappillér (7) blogíró (48) blogüzemmód (4) boórferenc (1) borbászoltán (1) borbászsolt (1) chemtrail (15) chio (1) dancsópéter (3) deviza (2) dibáczienikő (2) disszociáció (2) dobójózsef (4) egészség (5) égfigyelés (18) egyéb címke (1) ehh (21) előadás (6) előzetes (13) emlékezés (15) fénykép (60) FIDESZ (10) film (6) filozófia (6) géczygábor (1) Google (1) grandpierreatilla (1) Groupama (1) helyzetjelentés (13) hírtv (2) hvg (1) ideiglenes (1) index (1) internet (2) irányítók (4) jelen-tendencia (15) JOBBIK (1) jogállam (3) jövőkép (12) káslerárpád (28) KDNP (1) kettős-beszéd (20) kiemelt (56) komment-bejegyzés (16) koppánycsoport (2) kovácsákos (12) közfelfogás (33) közlekedés (9) lényeges-apróság (21) LMP (1) magyarság (4) margithíd (1) matekkamill (1) MÁV (2) meghívó (6) minden (135) MKKP (1) MSZP (4) mtva (3) NWO (9) nyelvezet (9) off (5) önleleplezés (20) orbánviktor (3) origo (1) összejátszás (26) parlament (3) pénzrendszer (17) pirospirula (13) piszkozat (1) politika (32) postaimre (4) provident (1) puzsérróbert (1) radikalizmus (14) re (3) reklám (26) rendőrség (5) rököny (2) rtl (1) semmiség (4) sorosgyörgy (1) sötét tudás (1) spontán (3) statisztika (3) szimbolika (19) televízió (1) termék (10) terrorizmus (3) tevékenykedés (27) tolvajkergetők (3) történelem (7) tóthbálint (11) tudatzavarás (8) üzenetértés (37) vallás (5) vendég-bejegyzés (7) videó (51) vodafone (2) vukicsferenc (1) webbank (4) zárolt (1) zene (13) zselenszkytamás (1) zsidóság (5)

Bejegyzések listája

2021.10.17. 08:51

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7O_Eds7DMpk

"OLASZORSZÁGban mai napig "sem kötelező" a covid-19 elleni KÍSÉRLETI VAKCINÁK felvétele, mindössze SENKI SEM DOLGOZHAT nélküle 2021. október 15. péntektől Mario Draghi, az egyszer sem megválasztott, de jelenlegi zsarnoki olasz miniszterelnök (egyben 2019. októberéig az Európai Központi Bank volt elnöke!) döntése alapján.

Több nagyvárosban milliós tömegek vonulnak a "védettségi" igazolvány (GREEN PASS, zöld kártya) ilyen drasztikus és társadalmilag felelőtlen kötelezése ellen. Tüntetésükkel mind ezen tömegek gátolják a trieszti kikötő áruforgalmát, mind pedig kamionos sorfalakkal blokkolják a főutakat, autópályákat és a multinacionális cégek áruforgalmának lebonyolítását. A már több, mint 80%-ban átoltott olasz nemzetben oltott és oltatlan egyaránt kiáll most egymásért az Új Világrend következő "hadirendi" pontjának bevezetése ellen.

A rövid esti helyzetképen egy viszonylag eseménytelenül békés, ám a hatóságok által komolyan felügyelt utcai vonulást láthatunk.

Mindeközben MAGYARORSZÁGON 2021. október 1. óta az egészségügyi dolgozókat kötelezik (lásd: július 29-én meghozott, 449/2021-es kormányrendelet) munkavégzésük feltételeként az elérhető KÍSÉRLETI VAKCINÁK felvételére, így is rogyasztva tovább az alig működő, és a tavalyi covid-19 politikai intézkedésektől kezdve már így is mértéktelenül gátolt működését magyar egészségügynek.

Minden politikai döntés halmozottan több kárt hoz, mint amennyi hasznot, de Szijjártó Péter már nemrégiben az ENSZ-ben megtartott beszédében megerősítette, hogy nem csak Magyarország, hanem az EGÉSZ FÖLD BOLYGÓ TELJES LAKOSSÁGÁNAK (bármilyen áron történő) KÉSZAKART beoltása az "elkerülhetetlen" cél, tetszik vagy sem.

Tehát Magyarországon sem fognak csak az egészségügyi dolgozóknál megállni, hanem egy aljas stratégiával élve, mindaddig édesgetik apránként a magyar lakosságot a néhány százalékos sikerre számító "apróbb" beoltási kampányaikkal, míg az emberek nagy része saját magát beoltja, de ez nem azt jelenti, hogy a maradékot "továbbra is hagyják szabadon dönteni", hanem amikor már nagy az átoltottsági arány, akkor mintegy "hátszéllel" a maradékra már erőszakkal fogják kötelezni. Az első perctől kötelezni akarták, de amíg a magyar saját magát oltja, addig minek alkalmaznának erőszakpolitikát - majd a végére ráér, amikor már csak egészen kis százaléknyi "ellenállás" maradt hátra. AKÁR CSAK MOST OLASZORSZÁGBAN!"


2021.02.05. 07:04

"Nagyon kevés szabály van a "túlvilági" létre. Minden az adott
embertől, tudatossági szintjétől, képességeitől, a halál pillanatában
átélt tudatállapottól függ. Egy primitív ösztönlényként létező ember a
túlvilágon lehet olyan amnéziás állapotban, hogy nem is tudja, hogy
meghalt; a saját vágyképeiből szőtt kagylóhéjvilágán kívül más
valóságot nem is ismer, fogalma sincs, hogy tegnap még egy földi
testben élt. Ugyanakkor egy magas szintű spirituális képességekkel
bíró lény a köztes létben tudatosan irányíthatja saját halálának
folyamatát, és nem csak a köztes létből, hanem akár a túlvilágról is
tud kommunikálni bárkivel, hiszen "evilág" és "túlvilág" között
igazából nincs is olyan nagy különbség."

– email Bálinttól, 2010. október 29.-én               

 



Hasonló érdeklődésűként, 2010-ben találtam rá az egykori 2012 Blogra. Témáját tekintve, a szokatlanul mély és összeszedett írások nem csupán elgondolkodtatóak voltak, de emelték a tétet és nyitottak a világképemen sok hitbéli kérdés megválaszolásával, vagy azok megkörnyékezésével. A kispesti előadásai során találkoztam vele először, és lassan felvettük egymással a kapcsolatot. Nagy hatással volt rám, így indítottam el rákövetkező évben a jelen blogot, tudván, hogy bennem is lappangnak filozófiai kérdések. Ezeket lényegesnek tartom megválaszolni, mind társadalmi szinteken, mind a tudat nehezen megfogható aspektusainak visszaigazolásában. Nagyon sokat köszönhetek neki abban, hogy kivételes módon segített ehhez az úthoz, illetve hozzátett és példát mutatott, nekem és sokaknak.

Nem levém a szavak és a helyzetek embere, itt még nem tettem szóvá, 2020. februárjában hagyott hátra bennünket Bálint. Egy hónappal azelőtt, utolsó és színvonalas novellájával, a túlvilágra kerülés mozzanatának tárgyalásával fájdalmas módon szinte előrevetítette saját sorsának búcsúzó hangvételét - még ha ezt nem is tudhatta, ilyen módon kapta meg a lehetőséget utolsó, beszédes szavaira is.

Néhányan tavaly áprilisban végül egy emlékoldalt állítottunk a tiszteletére:

tothbalint.info

Ez a weblap Kiemelt, azaz fontos,
ajánlott tartalom.


2020.11.06. 02:57

Utoljára szerkesztve: 18 óra 55 perckor

Sziasztok! Nagyon régóta nincs friss tartalom ezen a Várólistán, ellenben van sok lappangó téma bennem, amire általában "most sincs időm", de hosszútávon szándékomban áll összeszedni magamat és a soraimat, témákat. Az internetes életem évek óta döglődik, újszerű késztetés dolgozik bennem, hogy újra vegyem a fáradtságot és kifejtsem a véleményemet, reagáljak pl. a youtube-os "történésekre" is, stb-stb... Az első lépéseket teszem mostanában, hogy újra megjelenjek a színen, köztük a közlekedési hüledezések is szerepelnek, és ha már írtam valahova, régi szokás szerint komment-bejegyzésként közlöm újra itt, ne vesszenek el a gondolat-formálódásaim.

Bár az alábbi videó eredeti feltöltése csakhamar országosnak nevezhető nézettségre tett szert két hét leforgása alatt, a jelenlegit azért is osztom meg, mert - egyelőre felirat nélkül, csak angol nyelven bár - nagyon tanulságosnak tartom a részletes körüljárást szóban, amit Jamal - egykori Tolvajkergető - rögzített "Egy Futár Élete" nevű videósorozatában, ritkaság az ilyesmi.

A hasznos fejtegetéseket folyamatosan frissítem.


"Toyota crashes into police car - My thoughts about the accident | Reacting to your comments"

Közvetlen link a videóhoz:
https://www.youtube.com/watch?v=qMjGWOJOFz8

Nagyon megéri ez a tartalom, ritkaság! Engedelmeddel pár tanulságot hozzáfűznék másokért is:

Az sem egy utolsó közlekedés-védelmi elv, miszerint, ha nem biztosított (értsd jól: nem lehetetlen, de látszatra sem biztos), hogy a zöld jelzés tartama alatt át tudtok jutni, akkor "tilos" elindulni. Mint védelmi elvből adódik, hogy betartásával nem fogunk hibát HIBÁRA halmozni /ahogy itt a rendőr esetében történt/, bár az elsőből csak kellemetlenség következett elkerülhetetlenül, az utolsó figyelmetlenség attól /szigorúan nézve/ független.

Ezzel rokon elv még (bár nem teljesen idetartozik), amikor nincs elsőbbséged, de pl. a forgalom sűrűsége tartósan akadályozná az előrejutásod, akkor a Nem Elsőbbségi Helyzetedtől függetlenül is jogod van nyomulni. Jelen esetben, bár elsőbbségetek volt, a kérdéses átjutásotok /mint akadály/ hasonlít erre: ha 1 lámpát meg kell várni, belefér; ha már 2-t is meg kellett várni, akkor a 3.-nál joggal (ill. az élet törvényeire tekintettel) nyomulhattok előre. Pillanatnyi peches helyzet nem jogosít nyomulásra, de a tartós igen. (Lett második pech.)

Egyébként:
Maga a helyzet teljesen életszerű a mindennapok forgatagában azzal együtt, hogy szvsz. mindenkinek lett volna ideje mindenre, ha a zebrán közlekedők átkelése után a beragadt autók hamarabb előrecsorognak.

Azt is tudom, hogy a szabályok betartása szigorúan nézve csak segédmankó a tapasztalatlanoknak, védi saját magukat hiányos belátásuktól, rossz döntéseiktől. A tapasztalt ember viszont a szabályok figyelembe vétele mellett azoktól akár eltérve is tud biztonságosan közlekedni, hiszen a valóságból indul ki, aminek a jog csak alárendeltje és nem fordítva(!!!): mint biztonsági ernyőt hivatottak létrehozni, nem pedig a valóságot felülírni, meghatározni, beszabályozni teljes valójában, arra amúgy is képtelen. Tudom, hogy ez sokakban ellenérzést kelt, jószerivel azért, mert nem figyelnek a szavak súlyára, illetőleg maguk is tapasztalatlanok ahhoz, hogy egy magasabb szintről belássák a valóság önnön rétegződését. (Állambácsi nem az Isten. Előbbi alárendeltje utóbbinak. Ahogy jog a valóságnak. Aki a baleset révén akarja ezt visszafelé magyarázni, az a szavak súlyára nem figyelt: van hibázás is, de nem csak az esetről van szó...)

maztro

Szerk. #1:

Gyönyörű írás! Így már tudom értelmezni. Múltkor stream közben nem volt meg a szabad processzorkapacitásom, hogy felfogjam :)

A Courier's Life - Egy Futár Élete
"Az sem egy utolsó közlekedés-védelmi elv, miszerint, ha nem biztosított (értsd jól: nem lehetetlen, de látszatra sem biztos), hogy a zöld jelzés tartama alatt át tudtok jutni, akkor "tilos" elindulni. "
Ez nem elv, ez szabály, benne van a kreszben:
"9. §
...
(7) Zöld fényjelzésnél sem szabad az útkereszteződésbe behajtani, ha azt - forgalmi torlódás miatt - a zöld fényjelzés tartama alatt előreláthatólag nem lehet elhagyni."
Ezen nincs mit szépíteni. Ha benn ragadsz, hibás vagy. Nem elvből, szabályból.
szerk.: kiemelés tőlem.

Garlarg
@Garlarg Abban igazad van, hogy ez szabály - viszont a jogi tolvajnyelv (ne érts félre, ezzel nem téged minősítelek) nem mindig van teljesen tekintettel az életszerűségre, ahol emberi megközelítésből már inkább csak elvi kérdésnek nevezném (mint a magyarázatom sejtette).

Itt egyébként, előreláthatólag el lehetett volna hagyni a kereszteződést(!), hiszen:
- a lámpaváltás ideje alatt volt elegendő idő, hogy
- a belátható összes gyalogos átkelése után,
- nyilvánvaló szabad helyre csorogjanak tovább az elsőként beragadt autósok.

( Szerk: A fehér időben, elég időt hagyva(!) megtette, innen is látszik, ha a fekete követi a példáját, az a 10 másodperc 1:18-1:28 biztonságosan elég lett volna mindenre.)

Semmi nyilvánvaló jel nem utalt arra, hogy más akadály is lesz (és nem is lett), minthogy a beragadó autós rosszul reagálja le az önhibáját, azaz tovább dekkol a kereszteződésben, mint kénytelen, így márpedig előreláthatólag mindenkinek lett volna elég ideje mindenre a következő lámpaváltásig. Nem volt beláthatatlan időre állandósult fizikai akadály előttük az adott időkeretben, csak fejbeni akadályaik voltak - bár ezzel nem akarok bántani senkit, az életszerűséghez ez is hozzátartozik (élet az életben VERSUS "jogi tökély??").

Belefeledkezhetünk a felületes kezdeti képbe, de valójában az összképet kell tudni mérlegelni, az pedig belátható volt előre. Extrém példákat nem kell hozni, kizárólag a jelen esetről beszélek.

Más kérdés, hogy a kritikus pont az egész szituációban a rendőr utolsó figyelmetlensége volt, anélkül ezek a "kölcsönös", apró szabályszegések csak kellemetlenségek maradtak volna baleset nélkül.

maztro

Tudom, csak lyukat beszélek a hasatokba, ha ígérgetek, ezért le is szoktam róla, csak közlöm, hogy sokminden történt velem, ami lefoglal, a jellemfejlődésem alakul, a várakozás pedig bennem van, hogy ne hagyjam cserben a régi önmagamat, legyen időm összerakódni még errefelé (meg másfelé) is. A nagyját 9 év alatt pusztán ki sem írtam magamból, amit régen szerettem volna és azóta is bennem van, manapság is hasonló "megnyilvánulási problémákkal" küzdök, de van fény az alagút végén, csak ez esetenként 10 évekbe tellik.


2020.01.01. 13:40

Utoljára szerkesztve: 2020-08-08

Békés Új Évet Kívánok mindenkinek 2020-ban!

Két év szolíd figyelmezés mellett megint hallgatom lassanként az új szerzeményeket, és noha ismét ezzel az emberrel találom meg a témaadóm, a történet a fontos tőle is, tőlem is, nem ő és nem én. Egy gondolat erejéig akadtam el, nem beszélve arról a végeláthatatlan többmindenről, amit akár csak egy-egy szó is történetrengetegként elindít, lejátszat a fejemben, és bizony volna mindenhol reagálni, figyelmeztetni való. Továbbá nem a mindenáron kifogásolhatást-keresés íratta velem a megnyilvánulásomat, hanem a közös halad(tat)ás reménye, szerzőkhöz, olvasókhoz is irányulva, halaszthatatlanul. Csak a szokásos az új, friss referenciát lereagálva. Üdv ismét a blogon!

A friss, '19 évvégi Elhiszem c. Ákos (családi) dalban hangzik a sor, "...egyedül az, akinek elhiszed, hogy békét hoz mindenkinek, hogy rábízhatod az életed..."

Nem fogom a dalt körbejárni tüzetesen, csak ezt a három szót, ami megütötte a fülemet.

Békét nem hoz, még ha tudja is, miként elérhető, e tudást igyekszik is átadni (mely amúgy is tudható, csak a figyelmetlenek figyelmét öngerjesztő feladatos dolog felhívni rá), ha e tudást át is adta, nem a békét hozta el. A béke (kezdjük onnan) kollektívabb értelemben (nem csak) emberek közötti viszonyulási forma, amit csak a résztvevők maguk tudnak képviselni, először is a saját nevükben és azon belül is saját magukban megtartózkodva - lehet egy béke egyoldalú is. Ha az ember megtalálja az egyéni belső békéjét, önmegtartóztató önerejét, miként tudja elfogadni, hogy a dolgok olyanok, amilyenek, merről miért tartanak merre, mások emberi döntései és-vagy természettől fogva létező okok miatt, akkor a béke egyoldalúan már létezhet; nem fogod a neked ártót sajátmaga, akár tudatlan tettével tükör-viszonozva vagy bárhogy megbosszulni, tudod miből ered az ostobasága, és hogy ostobaság aszerint, és nem az eredők szerint kezelni a helyzeteket. Különösen lényeges, hogy a másik tudatlansága nem mindig azt jelenti, hogy nem tudatosan, jól felfogottan cselekvő, számító emberről van szó, hanem arról, hogy csak egy bizonyos részt vett figyelembe, hiszen nem tud mindenről, hiába is áltatja magát, hogy mindenkori legjobb tudása, akár legjobb szándéka szerint is jár el, és mégis csak árt. Emberek megértési viszonylataiba nem lehet békét hozni, legfeljebb erőszakkal érvényesülhetne ez a fogalomkör, ami máris képzavaros meseszép hülyeség (íme még egy külsős referencia, a dalhallgatók számára). Tájékoztatni lehet másokat, illetve saját bőrünkön példát állni - ha figyelnek jól, ha nem. A béke egyéneken múlik, nem elhozható. "Ha a szívedet te is kitárod, igen" - folytatja másutt a dal. Így, itt korrektebb, csak úgy, ott nem volt pontosan az.

Ebből is az a képzet tűnik fel számomra, hogy bár egy bizonyos nagy részt Ákos is tudatosan átgondolt, megfontoltan bánik vele, kitűnik mi az, amit kapott információként, mintegy feldolgozatlanság látszatával ad tovább, ha csak nem a dalszöveg alkotása alatt ő maga sem vélte éppen könnyebben kifejezhetőnek, akár saját mellékíz-ellenérzését lenyelve is inkább kiadta így. Mondhatjuk is magunknak, hogy a lényegen nem változtat, legfeljebb a jól odafigyelőknek, akik értik enélkül is, de nekik viszont ugyanez a feladatuk, hogy felhívják mások figyelmét a pontatlan szemrevételezésekre, tudást hozva, átadva, a jól értés: béke kedvéért, pontosan. Akárhogy is, átgondolása, intuíciói, fogalmi és fogalmazási készségei mellett, ilyenkor érzi azt az ember, hogy még talán van mit tanítani, neki is tanulnia, és jórészt csak egy felkarolt történetet dolgozott fel javarészt - ami nyilvánvaló is, sőt, még ránk nézve lenne rosszabb, ha a referenciákat sem értenénk tisztán. Például van a 16 éves időugrás a dalban*, ami szintén nyilvánvaló referencia, de én nem ismerem évekre lebontva a történetet, hogy éppen melyik pillanatról melyik pillanatra ugrik, melynek tanulsági jelentőssége is lehet, ha fontosnak tartotta így kiemelni, lehet aktualitása, bár ez csak egy lehetőség, tudatlan magyarázkodás a részemről. (*Szerk: ez valóban tudatlan magyarázkodás volt a részemről - de legalább nyíltan felkészültem rá: valójában nincs 16 éves időugrás a dalban a "16 éve telt" azt jelentette, hogy "betöltött 16. életév", a referenciát nem ismerve, ezt a kifejezést magamtól nem értettem meg. Csak a referencia tényében voltam bizonyos.) Tudni kell, mikor hírt akarunk továbbvinni, újra adni másoktól származó, tanulható tudásokat, hogy egyszersmind nem érdemes vakon kijelentéseket tenni, magának a mesélés, elbeszélés, feldolgozás, újraközlés szerzői idegenségének ténye mellett sem, vagyis vakhitet adni tovább, ami lehet teljesen igaz dolog hite is, de az átadó részéről nem éppolyan átéltnek, átérzettnek mondható, mint a többi sora. Ez főleg ilyenkor, részletkérdésekben lehet igazán fontos, amikor az eredeti üzenet továbbadása egyszer-egyszer rosszul választott szavakon sikkad el. Én is így hallottam, tanultam tehát, hogy békét hoz, bár értelmi és tapasztalati mintáimra támaszkodva nem ezt mondanám, fent hát átírtam nektek.

Én így tartom magam ehhez: fontos, hogy tudjuk az aktuális helyzetben, hogy a hallgatóság tipikusan mire figyel, és a szemléletmódját ismerve, hogyan fogja a lényeget is félreérteni apróságokon elbukva. Ezt akartam helyesbíteni.

Szerk.:
Spontán születéssel elmaradt 2019-es bejegyzésnek lenni, a zavaros, túlrészletes fogalmazási stílusomat viszont nem vagyok hajlandó máris kiegyengetni, mert az külön munka lenne; örülök, hogy másfél óra gyors meghajtással írtam másfél év után, tapasztaltabban, jellemváltozások tükrében is. Mert ugyan más egy kiadásban érvényesülő dal szövegével készülni, mint egy spontán gondolatfuttatást hagyni magunk után, szabadjon ezt mondanom. Mindegy..., jobb lesz majd holnaptól!


2018.04.07. 19:59

Jó érzés tudni, mit értem el, hová gyarapodtam az idők során, de nem tudom feldolgozni, hogy éveimbe került, amik nincsenek többé. Látom magam előtt, hová érhetek el egy újabb visszahozhatatlan évnyi életidő feláldozásával; mert nem szabadak a napjaim, nem tudom kellőképp magamra fordítani az energiáimat - cserébe a végén lesz X tapasztalatom, és X visszaforgatható ellenérték a tarsolyban. Mindkettő hasznos a jövőre nézve, de mindkettő a jelen (és közelmúlt) megölésén keresztül válik elérhetővé; nem érzem úgy, hogy a Ma már Ma is engem szolgál, hanem majd Idővel Fog, addig a Mát megölhetem cserébe. Ha nem teszem, akkor később ennyi se lesz örökömül-örömömül.

Igaz, iskola mellett még mindig könnyebb volt létezni, mint most, de azoknak az éveknek nem volt akkora kézzelfogható tétjük, mint a munkaéveknek, most viszont már nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy fecséreljem a fogyatkozó szabad időmet eme tét árán sem. Nehezményezek. Mondjuk ha hamarabb elkezdhetne dolgozni az emberfia, annyi sok időrabló iskolaév nélkül, akkor kevésbé emésztene a dolog; vigaszul, általános perspektívaként ajánlják, hogy olyasmiben helyezkedjünk el, ami életcélunk, így munkában is játékos szabadidőnek tűnik. A rekeszesítés rendszerében azért ez sem olyan magától értetődő, szabadjon megjegyezni.


2017.10.14. 21:29

Szerkesztve: Nov-03;

A szólásom utánzatú "Ne hagyjuk szó nélkül"-je mellé a plakátok szerint az a kérdés, hogy "Ön mit gondol erről?", holott a kézhezvett levélben természetesen polkorrekten szó sincs kifejthető álláspontról. Lényegében... Összes kérdés: Ön is rosszat akar? Igen / nem.

(Rököny: hasznos téma, de a levezetéséhez erről az oldalról is tisztább víz kéne a pohárba. (Most én sem hoztam emberi fogyasztásra alkalmasat.))


2017.04.09. 15:44

Akkor kicsit visszavéve a hangsúlyból, fogalmazhatunk úgy is, hogy csak a kíváncsiság beszélt valakiből: "Ákos meg mindig a minőségre törekszik (tudtommal), akkor nem értem ilyenkor, hogy ez mi?" Kárhozott ember, aki egy jó produkcióban helyesel a minőségnek, s ha az a meglévő eszközökhöz képest alábbteljesít, kíváncsiskodni kezd. Mindazon túl, hogy alkotói szabadságként lehet akár szándékos is, valamilyen furmánnyal, akár extra üzenetet rejtve(?), illetve azon túl, hogy senki szerint nem ez a lényeg, csak egy kis kíváncsiskodás a nagy-nagy egészen belül.

Itt merném említeni, hogy az Üzenet és Annak Megoldásai témakörben a grafikai vetületen túl, nekem inkább a nyelvészeti rétegben nagyobb az érdeklődésem, amit nem neveznék senki részéről kívülről türemkedő senkit nem érdeklő egyéniszocproblem nyavajgásnak, tekintve, hogy Ákosnak is fontosak a szavak a dalaiban, nem csak nekem. Szóval megintcsak nem ez az egy szó a lényeg, a nagy-nagy egészhez képest szemet hunyok felette "jobb, mint a semmi" alapon, csak az érző lelkemben valahogy felrezzen az a mellévágódás, hogy például a végszóban nem találtam jónak a "kér" szót. Mivel van egy kis világkép-háttéranyag összegyűlve már személyemben, így is átjött, miről van, illetve akar szó lenni: nagyjából a "kíván" szó szerepét hivatott magárahúzni, mivel a hatalmaskodók nemigen szoktak kérni szép szóval, annál inkább áhítoznak kegyetlenül. Aki annyit kíván, amennyit meg nem kaphat, Azt fogja kapni, amit nem is kíván. Kérést mondani kicsit fogalomzavar ebben a helyzetben, én ezt tartom szerencsétlennek, ha már (és hála az égnek) fontosak a szavak, legyenek azért is fontosak, hogy precízen arra tudjanak figyelmeztetni, amire akarnak, ne vigyenek félre élből senkit, akik még nem rendelkeznek azzal a háttértudással - és jó esetben pont ez a dal vezetné rá a figyelmüket, ha nem csúszna el a precizitásán.

Most tulajdonképpen NEM a "kér" szót elemeztük, hanem behatóbban az egész munkásság került (hepciáskodás nélkül) átízlelgetnivalóra - maradjunk is ennyiben, ha kérhetem, nem mondtam semmi helytelent.

Nincs kedvem bemásolni az előzményeket (lásd kommentek keresztbe-kasul), maradnék az általam felvetetett szemléletrendszer hirdetésénél. Majdnem egy másfél órás előadást tudnék most tartani, olyan kedvem lett, de leírni semmiképp, már ennek a kommentnek a megfogalmazásába is majdnem belerokkantam, hogy az olvasókkal párbeszédképes maradjon (mivel a tipikus sztereó légkörébe fejeltem ezzel bele, ez nagy feltétel volt, és pont ettől váltam előadás-mélységű témaképessé majdhogynem)...

Felvetődés helye:

https://www.youtube.com/watch?v=wJbPS92sa5k


2016.11.04. 06:22

"Önismeretről és Kritikai Gondolkodásról mélyebben" címmel szerettem volna ma a blog öt évvel ezelőtti megindulására tekintettel évfordulós bejegyzést tartani, de a lefáradt hézköznapok miatt az összeszedett, keményvonalas kiállás elmarad, helyébe viszont dátumráolvasást eszeltem ki nektek. Lássuk messzemenő elemzés nélkül, de tételesen, hogy honnét indult a kezdeményezésem, és mi dolgokon hidalt át mostanra!

kg-blog_fejlec2014_minta.PNG
Emlékdarab (a két évvel ezelőtti fejlécből)

A tematikákat a megkezdésük, és nem a részletes lefolyásuk szerint vettem számba, de a példaértékű szeletek ki lettek emelve a sorból. Zömében nem olyan igazi "FŐFŐ" megmondások, mint hivatottak lennének arra, sok esetben csupán az érintőlegességekig mentem el, de nem szándékosan visszafogva magam. Kis szabadossággal az eredeti címeket kiszínezgettem valami más szájíz szerint.

2011 - bejelentkezés

2011. augusztus 1. - Elhatároztam, lesz blog!
2011. október 26. - Regisztráltam az oldalt
2011. november 4. - Bejelentkező bejegyzés 01
2011. november 12. - Szabadkőműves tekintő 02
2011. november 17. - Chemtrails nézőke 03
2011. november 25. - Reklámok világa kezdés 04
2011. december 2. - PirosPirula témaelőjövet 05

2012 - tapogatózások előre

2012. január 20. - "2012 Blog"-találkozón ígéretet tettem, és
2012. január 21. - Bejegyzés a Kritikai Gondolkodásról 06
2012. január 28. - Ákost összefésülő-videó 07
2012. február 16. - Magyar nyelvi kitérő, előszörre 08
2012. február 23. - Egypártrendszer 09
2012. március 26. - Kispesti előadások 10
2012. április 2. - Pirula új projektje Ajánló 11
2012. április 24. - Vonalkód 12
2012. június 19. - Marketing-eszközök 13
2012. augusztus 2. - (NW)Olimpia 14
2012. október 15. - Csatlakozás az Irányítók-wikihez 15
2012. november 5. - 1 éves a blog 16
2012. december 16. - felvállaltam a hangom... 17
2012. december 21. - Nyilvános Autokrácia 18

2013 - kásleres év

2013. január 30. - Régóta tervezett bejegyzések 1 19
2013. február 2. - Megváltozott csíkelőfordulások 20
2013. február 23. - Kásler a színen 21
2013. március 1. - Autósblokád részvét 22
2013. március 9. - "Mega Gyülekező" 23
2013. április 13. - (félig)Nyílt levél 24
2013. április 25. - Kritikusan Káslerről 1/Előzmények 25
2013. április 29. - Kritikusan Káslerről 2/Bekapcsolódtam 26
2013. május 26. - felvállaltam a nevemet 27
2013. június 9. - Régóta tervezett bejegyzések 2 28
2013. június 13. - Kritikusan Káslerről 3/Március9ről 29
2013. augusztus 1. - Hová tűnt Pirula? 30
2013. augusztus 21. - aug20/Astoria blokád környéki dolgok 31
2013. szeptember 16. - Teljesen felébredtem? 32
2013. december 20. - Kásler Nemz.gy. ö.foglaló 33
2013. december 22. - Google összejátszás terve 34

2014 - leszűkölés

2014. január 31. - Tolvajkergetők II. évad 35
2014. február 22. - Dancsó és az Illuminati 36
2014. április 17. - Demokrácia Mo.-n 37
2014. május 16. - Blogköltözés 38
2014. szeptember - Munka mellett beáll a rémlassú üzem, igényes helyett gányos, utánszépített, aprócseprőségekig távolodó írásokba zülled a blog
2014. október 8. - Ákos keresztény mivoltja 39
2014. november 18. - Magyarkodás előképe 40

2015 - rémlassú-üzemmódbéli újfélhangok

2015. január 1. - Régóta tervezett bejegyzések 3 41
2015. február 15. - Dancsó szag 42
2015. március 19. - ÜzenetÁkos Vid 43
2015. július 22. - Migrációs plakátpénz izé 44
2015. augusztus 9. - A reklám káros, Puzsérék 45
2015. szeptember 7. - Reális célok Biz.napja Káslerről 46
2015. szeptember 13. - Biz.napja szept12ről 47
2015. október 11. - Az emberek döntöttek KritikaKritika 48
2015. december 6. - Összetevőkre kacsingás 49

2016 - ürességek és erősségek

2016. március 25. - Ezt írják rá a síromra! 50
2016. október 9. - Érvénytelen plakáthiszti - Hánytorgatás1 51
2016. október 23. - Hatvan év, tíz év - Hánytorgatás2 52
2016. november 4. - 5 éves a blog 53

(Az eredeti ötletet bepótlandó, az alábbi kérdésekre kéne külön bejegyzésben válaszolnom egyszer: "1. Ki vagyok én, mit tudok mondani magamról? (Mennyire lecsupaszítva, elvonva?) 2. Merre tartok, és miért? Kapott-felvett élet(út)szemlélet-mintázódás és annak átadása. 3. Mit csináltam eddig ennek érdekében?" Stb.)


2016.10.23. 01:42

Frissítve: Okt-30 17:47 (illusztráció)

De gondolom ezt nem nagyon fogják feszegetni, talán pár szót azért ejtenek róla. (Talán tévedek, és izgalmas percről-perce *eztörtént* emlékvetítések mennek majd vízoszlatós járművekről, emlék emlékének emléke, feltárás meg semmi - ha igen, akkor következmény nélküli beszédként, a levegőbe foszlóan.)

2006okt23_szabadsaggalszemben2.jpg
Jelentéktelen pillanatok, 2006 - "rólad beszélni sem szabad"

Inkább megizzítják a hatvanas számot, ha már számot adni kell valamiről, legyen az a hatvanas szám, ne a tizes. Pedig jobban izzani a közelmúltibbnak kéne, lévén történelmileg közelebb áll a jelenvalóságunkhoz, és így mégerősebben rányomja a bélyegét az egyébként hatvan évvel ezelőtti helyzetre, szemrehányó válaszul, újra és újra. Még nem történt hivatalból semmi az ügyben? Akkor hivatalból nem is fog. A hivatal-jogállam- és egyéb lázálomszavak pedig érvénytelenek. Lázálom, és szemrehányás: ha CSAK emlékezünk, és nem történik semmi, akkor "mi az hogy, nagyon is"!

* Csak felSZISSZENTEM. Most visszazuh-SZUSSZANOK. Mostépp. Most. most... Nyugodjék békében ---amíg a halál el nem választ, eme megzuhant ittlétemtől. ? . . Megpróbálok nem megvetéssel nyúlni egy szitokká vált fogalomhoz: Én a bir-ka; kicsi vagyok, de sokat bírok. Ebből még akár akármi és nemakármi is lehet... *


2016.10.09. 10:16

Utoljára frissítve: Okt-31 17:30-kor (módosítások vastagon szedve, képek variálás alatt - továbbra sem kész írás!)

"Avagy RE: miért nem mentem el október 2.-án szavazni"

* BEJEGYZÉS ELŐKÉSZÍTÉS, folytatás jóesetben--- ALÁBB *

migranskvota2_kgblogplakat2.png

* VÁZLAT *

Rökönnyel fogadtam az eredeti plakátok nem túl információdús hisztérianövelősségét, és ugyanúgy rökönnyel az ellenplakátok megjelenését, hogy egy ilyen fontos, ezúttal tényleg valósnak mondható (értsd: nem kizárólag belpolitikai, és nem kizárólag politikai) ügyet ugyanolyan információmentességgel képesek a 2018-as választásokra tekintettel belpolitikai választási harccá zülleszteni. Miközben az adott szavazáson nem ez dől el, és márpedig eldől.

Illetve, hogy pont ezaz. A nagy hisztéria ellenére, a sok sugallás mellett az információszegénységben adatott meg, hogy bár fontos lenne erről szavazni, és azt hihetném ezért, hogy a meglévő esetben is fontos, de valójában mégsem, hiszen a téma sokoldalú sejtetése ellenére a konkrét kérdés sunyi és kevés, megválaszolása esetén aligha történik nagy változás emez vagy amaz esetben végeredményben.

Tudjuk egyáltalán - nem azt, hogy mit sugallt a sokhónapos kampányai alatt végig -, milyen kérdést intézett hozzánk a kormány, a nagy migránskvótát illetően?

Szavazzunk nemmel - oké, de a szavazólapon egészen pontosan miféle kérdésre válaszul? Nehogy kettős-beszédet és kiskapukat kapjunk a jog és a politika agyafúrt és tökkel ütött házasságának tájékán!

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Természetesen NEM. De azzal, hogy ezt kimondom egy szavazólapon, semmiben nem érvényesülnek az érdekeim, mert a kérdés bár egészséges kigondolásúnak hat, mégis csalafinta egy ponton. Nem akarom, hogy az EU kész tényként írjon elő bármit is a Kormány, mint EU-tag részére, azonban ezzel nem kapok garanciát arra, hogy a Kormány milyen véleményen van, miként döntene (sugallás nem számít, főleg szavazólapon, ahol az elém tárt kérdés jogi erőre emelkedését tekintve konkretizált). Oké, akkor kell a hozzájárulása is. És lehet, hogy hozzájárul, ugyanúgy, kérdés nélkül, a kész tényhez. Nem kaptunk jogi erőre emelkedő garanciát, Bravó! Tehát, ha így nézzük, még azt is mondani találhatjuk, hogy: nemmel szavazok, és ezzel nem csak azt mondom ki, hogy a kormánynak lehetősége legyen nem hozzájárulni, de egyben kimondom azt is, hogy szabadon hozzájárulhasson ha akar, immáron teljesen egyenes utat adva, a fenti kérdést megválaszoló szavazati felhatalmazásom által, az én további megkérdezésem nélkül, és közben nem kaptam garanciát arra, hogy nem teszi meg.

Tehát, hogy is néz ki az álnépszavazás?

Nemmel szavaztam volna, hogy az országgyűlés nélkül semmi, de vele bármi szabaddá váljon? "A betelepítést legfeljebb a kormány HOZZÁJÁRULÁSÁVAL (!)én személy szerint AKAROM(!)." Mégegyszer, másképp, ugyanaz(!!): "Amennyiben a Kormány hozzájárul(hat), nekem már nincs kifogásom a betelepítés ellen." Jogi erőre emelkedve, EZZEL a kijelentéssel volt egyenértékű az a fenenagy "NEM" szavazat, hát így behelyettesítve már nem is olyan ígéretes, igaz? Afffranc, de rosszul jön ki, nem?... És igen, NEM a betelepítésről, csupán a kényszer(!)-betelepítésről szólt a szavazás: lehet itt telepítgetni, csak nem kényszerítve, hanem hozzájárulva, amihez a szavazókat nem kell már újra megkérdezni, hiszen a sorok között ezen a szavazáson már jogerősen kiadták volna a kezükből a stafétabotot a kormánynak - legalábbis az egyirányúlag felhatalmazó megfogalmazásra rábólintás után, aki szeretett volna, ellengaranciát már nem kapott, sugallás pedig, mint említettem, jogi erőre emlkedően konkretizált kérdésnél nem számít.

ervenytelen_plakathiszti1.jpg

Így nézett ki tehát, amit be is nézhettünk... (Sajnálom.)

Igennel semmiképp, nemmel csak azért nem, mert sunyi és vérszegény a kérdés, semmitérő az egész. A téma nem semmitérő, csak ez a hozzánk intézett kérdés az. Nem a téma súlytalan, hanem ez a szavazás, ami állítólag "sokat segítene". Ha valóban lett volna értelme... Köszönjük a nagy feneket kerítő öngólt, a nagyon látványos fellépkedő-ellenkedést, és a rengeteg sugalmazást, hozzá a nagy nulla konkrétummal. Még csak nem is az a kérdés, hogy én hozzájárulok-e a Kormány bármiféle döntéséhez, nekem továbbra sem számít a valós mélységű hozzáállásom, nesze, morzsa a szemedbe. Hát köszönöm, én ebből nem kérek!

A szavazás bojkottjával (ahol engem, mint bojkottálót figyelmen kívül hagynak a végső százalékkiértékelésekből - érdekes ez a demokrácia) a szavazásra invitálót bírálom el, értelmét kérdőjelezem meg, természetesen - a fentiek fényében, és csak ezért vállalhatóan - tét nélkül. Nem ezen fog múlni a bevándorlás milyensége, a szavazás egy garanciális nulla volt,  kifordítási lehetőséggel. Ha szavazok, önszántamból adok az invitáló alá lovat, amelyre a saját megfogalmazása szerint nyugodtan felülhet fordítva is. Kinek jó ez, kiért tud vagy akar az ilyen felelősséget vállalni?

És egyébként is, milyen dolog plakáthisztit rendezni? (Ez vonatkozik minden résztvevőre.)

migranskovta_plakathiszti.png

Kezdeményezz szavazást, tedd fel a kérdést, add meg a válaszlehetőségeket, és természetesen informáld az embereket a számításba veendő tényállásokról. De ne mondd meg nekik, és főleg ne a mindezeknek teljes hiányában szenvedő plakátokon, hogy mit szavazzanak a te két szép, tv-ben csillogó szemedért! Demokretén halandzsista társulattagok...

Korrekciós lehetőségek, mélyítve:

1. Akarom-e, hogy az Országgyűlés hozzájárulhasson az Európai Unió által előírhatóan nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítéséhez?

2. Akarom-e, hogy az Országgyűlés kifejezett tiltakozása ellenére, az Európai Unió nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését írhassa elő?

Szerintem így több értelme lett volna, nem kifordíthatóan. De csak két példát írtam, abszolút spontán.

Mindazonáltal, az eredeti, kissé ködösített kérdés is maradhatott volna, ha utána lehetőségünk nyílik árnyalni a képen, további kérdések megválaszolásával, különösképp, ha előbb valami fórum is lett volna arról, hogy az emberek milyen részletekre tekintettel szeretnék kikérni egymás véleményét, amely alapján az országgyűlés határozhat a továbbiakról. Így például lehetne olyan szavazó, aki A) eredendő megátalkodottságnak tartja, hogy a kormány hozzájárulására szükség legyen EU-tagként bármily központi döntésre, más B) szorgalmazná a kormány hozzájárulásának lehetőségét, ám szilárdan megkötné, hogy csak a beleszólási lehetőséget kapjuk meg az EU-tól, az márpedig egyértelmű elhatárolódás kell legyen a részünkről, C) szorgalmazná a kormány beleszólási lehetőségét, ám nem korlátozná irányultságát, rábízná. Az október 2.-ára kiírt szavazás A és C embernek adott megnyilvánulási lehetőséget, B-t a sugalmazásaival összemosta C-vel, B-t megszüntetve. D, E, stb. részletkérdésekről nem is beszélve.

migranskvota_kgblogplakat2.png
(Eredeti szöveg: "Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét! Szavazzunk NEMmel! Október 2.")

Továbbvezetve hamar eljutunk addig a kérdésig, hogy akkor nem is a migránskvótáról kéne szavazni, hanem arról, hogy akarunk-e EU tagok maradni (HUNEXIT?), hogy szegények ne szólhassanak csak úgy bele a dolgainkba határon innen és túl. Nyilván ez sem menne hátrányok nélkül, főleg, ha rásegítenek, de akkor végülis a fő kérdés voltaképpen ez, nem-e?

És megkockáztatom, hogy az ellenplakátok megjelenése sem a hazánkban elérni sikerült tébolyultság mértékére bizonyosság, hanem arra, hogy a témán belül, a Kormány által feltett kérdés megválaszolása esetén mennyire súlytalan az úgymond változási lehetőség, nem baj, ha elbukjuk a kérdést, hiszen a témán úgysem változtat, akkor ezt most kockázat nélkül meg lehet lovagolni 2018-ra, hajrá, kergettessük meg kicsit a saját farkunkat, vau!

Amit még szerettem volna, főleg a saját reagáló-plakátutánzatomra tekintettel figyelem elé vetni, hogy bár X-ek messze a legkevésbé, de ténylegesen, SZÓ-SZERINT VEHETŐ szavazások-szózatok sem feltétlenül fognak megfelelő változást hozni, szükség van rájuk, de mindössze beszédtettnyi, attól különálló tettek nélkül, kizárólagosan kevésnek bizonyulnak. Szóval a plakátutánzatom csak egy gyors reakciót tükröz az eredeti példányra, de nem tükrözi teljesértékűen a véleményemet - nem tudná.

* FOLYTATÁS, ÁTÍRÁS várható *


2016.06.17. 18:53

Rengeteg tapasztalatot megélünk, rengetegen, olyan is, mintha nem lenne szükség a továbbadásra, hiszen a lehetőség adott mindenki előtt, hogy értékelje, csaknem bizonyos, hogy mindenki átesik ugyanazokon a dolgokon. A visszaigazolás hamar is érkezik, ha felvetjük egy tudás hiányozását a fejekből, hogy igen, más is pontosan tisztában van a dolgokkal, de ő is úgy érzi, szükség van erre, mert mindenhol ezen tudás hiányát érzékeli a körülötte működőkből. Ilyen tapasztalatokat rengetegen akarnak átadni, egyszerre a felesleges szócséplést, szájtépést, "közhelyet" emlegetve mások szerint, akik azonban rendre bizonyítják is, hogy annak nincsenek eléggé tisztánjában, vagyis a szükség mindig a visszájából mégis kinyerődik. Jó eszköznek tűnik képanyagok, netán egészen összetett vonulatok akár "kitalált", megidéző jellegben újraélesztett közlése. Ez történik például megannyi filmben. És sokan bólogatnak, de a gyakorlatban mégis kibukik a hülyeségük, disszociált képtelenségmélyük, ami segítségre szorul - a már használt eszköz jelenléte ellenére újra felkínálja magát az akarandó, hogy a bőség zavarából meríthető megélt, de kevesek által jól felfogott, tanultan alkalmazott mintaismeret újbóli rágódásra, vetítésre, átízlelgetésre kerülhessen, kerüljön, próbáljon kerülni, kerüljön már, áá-nem?

Csuromra tapasztalt élményfürdőzött életutak és jelentős egyszeri jelenetlezajlások újként felmutatása, fulladásig ismétlése, tekintélyes energiákat, erőforrásokat felbújtó megjátszásra ki tudja már hányszor, és merre, hogy lenne már neki foganatja, és nem csak kipördülne az újtechnikás nyálfolyással az egyébként friss eszméletű újraúj mástértő generációk megtapasztalásain átfolyva, ógenerációk ódon bambulatán megütközve, Rököny E Világon!


2016.03.25. 23:55

Frissítve: Márc-27 | Máj-26

Ilyenkor szokás ilyen rideg-melegségest mondani. Ma éjszaka sikerült letisztítanom azokat az alapvetéseket, melyeket több, mint négy és fél évvel ezelőtt vetettem először papírra azon a szent napon, amikor eldöntöttem, hogy valóban blogot fogok indítani, mert bizony van miért.

KRITIKUSSÁG PILLÉREK:

A logika mindig ugyanarra enged következtetni, de ez adathalmazonként más eredményt szül. Minden részismeretű levezetés ezért eredendően esélyes a hibázásra, nem biztosítja a dolgok teljesen igaz ismeretét. Tehát végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható - feltéve, hogy létezik ilyen. Így jutunk előre a Kritikai Gondolkodással...”

Méghozzá, ha egybeolvassuk a kiemelt részeket, rendkívüli mondatként kapjuk a leglényeget:

A logika adathalmazonként eredendően esélyes a hibázásra, a dolgok teljesen igaz ismeretét végletekig befogadóan kell kipuhatolózni a Kritikai Gondolkodással.

Szerk.: Jótanácsként szokták még mondani, hogy "ne higyjetek el senkinek semmit, mindennek magatok járjatok utána", amivel teljesen egyetértek, mert a fentiekhez igazodik, viszont az az érzésem, hogy sokan ellentétes hasznossággal értelmezik, és csak egy romboló hatású aranyköpésként sajátítják el ezt a sort.

NEM arról van szó, hogy "ne hallgassatok senkire, és legyetek önfejűek", NEM azt jelenti, hogy "mindenkinek pofa be, majd én tudom" - noha e szavak nagyon hasonlatosak, értelmük fordított -, ahogy azt SEM, hogy "mindenki hülyeséget beszél, hazudik, nem érdemes senkit meghallgatni".

Pontosan arról van szó, hogy "végletekig befogadóan kell számítanunk látszólag lehetetlen dolgokra, amelyeket nem egyből elfogadunk, hanem megkérdőjelezve folyamatosan megkíséreljük kipuhatolózni milyen tudás az, ami már esetleg megszilárdítható", vagyis végletekig képesnek kell lenned számodra lehetetlennek tűnő információk befogadására, eltárolására, miközben se nem akasztod rá, hogy "megtaláltam az igazságot", se nem, hogy "ilyen nincs"; tárolod, és majd idővel még több információval együttvéve kilogikázod, mi a legjózanabb állásod vele kapcsolatban mindenkori tudományod szerint. Sosem leszel a teljes igazság ismerője, de legalább arra a szintre eljuthatsz, hogy embertársaidat és környzetedet nem kárhoztatod szenvedésre megannyi meghaladatlan hülyeséged éltetése által, fokozatosan összhangba kerülsz az egyre teljesebb mértékben felfogott és megértett, téged körülvevő világegész jelenségeivel.

Senkinek ne higyj el semmit: amit mondanak, ne vedd azonnal teljesen igaznak, de ettől még hallgass meg másokat, ne légy világtalan önfejű akadály!


2016.03.22. 18:58

Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan veendő írásnak, egyelőre gyakorlatilag csak mint szószerinti pisz(o)k-ozat jelenik meg, ezért javítása várható, de addig is több, mint a semmi. (A bejegyzés ezen fele a blog.hu-ra való átköltözéskor "lecsípődött", most, 1 év 9 hónap késéssel pótoltam a hiányt.)

Link az ELSŐ RÉSZhez

 

Kásler ismét belekezdett: "Egy kis türelmet, és figyelmet kérek! Azt mondták, hogy mindkét szöveget teljes terjedelemben az MTI-n közzéteszik, és a három órási hírekben, abból a szövegekből, amit mi beadtunk, egy összefoglalót fel fognak olvasni. Emberek türelmet, türelmet, és figyelmet kérek! Katonás csendet kérek! Figyeljenek emberek! El lehet dönteni, arra kérem Önöket akkor, hogy legyen demokratikus döntés, rendben? Akik elfogadják ezt a feltételt, azok álljanak erre az oldalra [az épülettel szemben jobbra], akik nem fogadják el ezt a feltételt, azok álljanak ide [az épülettel szemben balra]!"

Tovább... »

2016.03.20. 09:41

Jelen bejegyzés az eredetileg 2015. július 26.-án 12:11-kor megjelentetett, "További böngészéshez: Címkerend, kanásztalanítás" c. bejegyzés újraközlése, folytatása.

- A blog szerkesztés alatt! -
- Átmeneti rendetlenségek előfordulhatnak! -

Ismételten belenyúlok a blog kinézetébe, és a jelenlegi 1168 pixelnyi szélességét visszatömörítem 1008-ba (1024 mínusz görgetősáv), hogy az 1024-es felbontással rendelkezőknek ne lógjon ki a képéből. Néhány stíluselemen is változtatnék, de csak ha az eredmény is magáért beszél; nem biztos, hogy az oldal három hasábját meg tudom rendesen oldani ekkora területen a jelenlegitől nem eltérő módon. Továbbá folytatom a célzatosabb böngészhetőségért a blog címkekészletének felbővítését és letisztítását, és rendezgetem az újraírásra vagy törlésre megfontolandó bejegyzéseket.

A tavalyi címke-ötletek a következők (a változás eshetősége fennáll):
közfelfogás - ez egy meglehetősen sarkalatos fogalom, a közfelfogás sokat tehet a közállapotokról
termék - gyüjtőfogalom mindenféle kereskedelmi eszközre, amely vagy önmagában manipuláció (pl. devizahitel), vagy éppenséggel becsapósan kommunikálnak róla (pl. chio randi)
pénzrendszer - ami alapjaiban határozza meg életünket, nem csak pl. banki hitel formájában, hanem a ki honnan mire hogyan mozgatja a szálakat, hogy így működjön az életünk, mint ma - jellegű téma
tudatzavarás - akár ha félrebeszéléssel (lásd még: kettős-beszéd), vagy ha tudatalattihoz szóló üzenettel találkozunk, az a tudat zavarását, bolygatását kezdeményezi
kettős-beszéd - külön kiemelve, hogy kicsit jobban odafigyeüljünk, ki mikor mivel próbál megvezetni minket
filozófia - mondhatnánk kritikai gondolkodást is, összefüggések mélyszántó feltárása
emlékezés - felidézésre illő eseményekhez, pl. kásler árpáddal kapcsolatban aktuális évről-évre visszanéázni a mi lett-mi volt összefüggésében
előzetes - a távlatiságra utaló "jövőkép" címkétől eltérően, időben közeli előképekhez
egészség - betegségipar, táplálkozás, miegymás
blogüzemmód - blog életében történő ideiglenes, vagy maradandó változások
történelem - történelmi események, múltidéző, az "emlékezés" címkétől eltérően gyakrabban nem személyes tapasztalatomhoz kötve
levelezés - nyílt levél káslernek, és ilyenek
ideiglenes - mint ez is, de van ami ennél azért tovább tartott, gyakorlatilag technikai címke, hogy könnyebben visszaellenőrihessem magamat...

Ezen felül a...
"mozgolódás" címkéből "tevékenykedés" lesz (tágabb fogalom),
a "lényegtelen_apróság?"-ból "lényeges-apróság" (nem kérdés),
a "magyar", "angol", "szlovák" alkategorizáló és "nyelvészkedés" főkategória címkékből pedig lesz csak simán "nyelvezet". A személyneveket is ki fogom írni teljesen, egységesen, "vukics, postaimre, Ákos" helyett "vukicsferenc, postaimre, kovácsákos"-ként. Eltűnik a "2012blog", "tóthbálint"-tá, és a "chemtrailsbudapest"-et felszámolom, ami csak annyit takart, ha egy adott videó a saját csatornámról származik. Ennek elégtelen értelme volt.

További formaságok is izgatnak, nagyon elkanászodtak az oldalsávok, még nem tudom hogyan, de megpróbálom visszafogni a terjengéseket, jobban szem elé rakni a dolgokat, akár az oldal kinézetét is megpiszkálni. Számomra ez legalább annyira fontos, mint jó írásokat közzétenni. A rémlassúzáshoz illő, gyászos fekete háttér is jobban tetszik az eddigi világosbarnás témánál. Ezután mással fogom jelezni a rémlassút, ha lesz később is. Mondjuk vörössel. Ezt is megpiszkálom, mert még előre láthatólag eltart egy darabig ez az üzemmód.

Mennyi kínlódás, semmi látszatért, de valóban működőképesebb lesz ez a kihalt hely. Aztán pár hónap, és hirtelen rátokdöntök egy halom új írást. De addig semmit a szemnek sem. Kevesebb élettépelődést, több élettápolódást addig is!


2016.01.29. 23:09

- VÁZLAT -

"Dehát én kedves vagyok mindenkivel, miért bántanak?"

Nem kedvesnek kell lenni az emberekkel, hanem életrevalónak; látni, hogy ki milyen szerepet hord magán, és akként viszonyulni hozzá egy értékrend, valóságfelfogás szerint. És nem bántás, ha valaki nemtetszését fejezi ki ez (a kedveskedés) ellen, mert nem a kedveskedő személyt támadja, hanem önmagát védi előle, hiszen az nem hozzá illő módon állt hozzá, hanem a köztük fennálló viszonyra és helyzetre, a körülvevő tényezők sokaságára, a valóságfelfogásra és értékrendre* tekintetlenül, elkezdett behatolni a szféráiba, nyomulni, valami szeretetrezgéses** mánia okán, és tódulni, képbemászó képmutatással. Ez sok, egy feltartó viselkedésforma, ami nem elfogadható.

*Nem értékrend az a fajta kettesszámrendszer-gondolkodásmód, hogy kedvesség=1, minden más=0; ez képmutatólag alkotott túlegyszerűsítés. **Ezt most nem fejtem ki, de nem a hitgyülis rángó alapverzióra gondolok.

No, a barátságosság. Ott már akad némi körülménytekintet, olyankor az ember nem mászik senkinek a képébe, csak azzal kedves, aki kimondottan hozzá jött, kezdeni vele valamit, és a barátságos ember észleli is, ha a jó hangvétel inkább árt, mint használ az adott helyzetben, csak fenntartja a lehetőségét egy kedves viszonyulásnak, de nem akarja azt mindenáron beletüremkedtetni mindenbe. A barátságosság sem szükséges jó, viszont az ilyenfajta viszonyulás sokkal elfogadhatóbb, közérdekeűbb tevékenységi mód - és a gyakorlóját sem érheti "indokolatlan" "bántás". Indokolatlan bántás érheti - (!) -, csak "indokolatlan", és "bántás" nem. (Utóbbit feljebb már értelmezhettük, előbbit is hasonlóan illik megfejteni.)

- FOLYTATÁS NÉLKÜLI ELŐVEZETÉS VÉGE -


2015.12.06. 14:27

Utoljára szerkesztve: dec-16;

Ma ismerkedtem meg egy újabb mérföldkővel az Összetevők-olvasásában:

"Epres krémmel (55%); rostos eperpor (0,1%);"

rostos_eperpor_413x310.jpg

Ez az Urbán & Urbán Töltött ostya Epres termék.

Egy dolog az arányok részvétele a képletben (ez bevett gyakorlat mindenhol). A másik viszont, hogy még a por is rostos lehet? Vagy vegyítve van a kettő? Nem kis pofon, de legalább a hangzása jó... Akár egy zeneműé.

Szerk.:

Közben bepillantást nyertem a valóságba is, hogy ne a gondolataimon hörögjek, azt ugyanis nehezen képzeltem el, hogy rostos por. A látottak szerint valóban van** egy pirosszemcsés anyag beszórva, ami olykor annyival nagyobb darabkákat is magáénak tud, hogy abban már helyet foglalhat akár rost is.

Tovább... »

2015.11.01. 11:16

Utoljára firssítve: 11 óra 42 perckor

https://www.youtube.com/watch?v=00rlQI-wsuA )

Kommentárok innen-onnan:

- - -
Norbert D

Komment szekció tartalomjegyzék
-"Első" - 2-56. oldal
-"Ne elsőzzé' k*csög" -57-80. oldal
-"Ez már nem az a Dancsó mint..." - 80-124. oldal
-"Én nem erre iratkoztam fel még..." 125-210. oldal
-"Eladta a lelkét.... -nak/nek" 211-340. oldal
-"Önmaga paródiájává vált & társai" 341-500. oldal
-"Zene címe?" 501-532. oldal
- - -

- - -
maztro

Nem erre iratkoztam ugyan fel, de nem adta el a lelkét, és még ugyanaz a Dancsó. Szerintem nagyon is tisztában van a pályájával, amire kezdettől ráált, és csak azért nem maradt ott az elején érvényes játékszabályoknál, hiszen ez egy pálya, ami ide vezet. Az eleje egy kifinomult eszköz volt, amit kifinomult, apró módosításokkal lehetett átkonvertálni ilyenné. Hogy világosabban mondjam: az eleje nélkül sosem lett volna ennyire népszerű, híres. Vége nélkül sosem lett volna Nethuszár. Aztán vagy észreveszik a nézők, vagy nem, és sodródnak. Engem nem lep meg, elérte a céljának a kezdetét. És eléri a Viasat is a célját. Jó lenne például mondani, hogy csak az előzetes miatt lett ilyen rossz a képminőség, de gondolom a "szakma" velejárója, hogy kvázi telefonnal vették fel, és a műsoridő fele azzal fog elmenni, hogy valaki rosszul ugrik, beveri, és tíz percig röhögnek (ennek kivágása és tartalomközlés helyett). Ez a "tartalom-minta" már elég régóta megvan, semmi új. Persze degradálóan hangzhat a feltételezésem, elvégre ez csak egy nyomorult jelenet a félórás műsorból, csakhát olyan jelenet, amelynek még előzetesben sincs helye. Tükrözi, milyen tartalmat fognak közvetíteni, betűzdelve (nem láttam egyébként a tegnapi első részt, e videót is csak most). És itt is érvényes az apránkénti átalakítás. És nem azt mondom, hogy Dancsó egy tehetségtelen ingyenélő celeb. :) Díjazom a képességeit, és a munkáját, csak a pályát nem, amit választott. Ez van.
- - -

- - -
Zsuzsanna Bori

Csak abba gondoljatok bele, hogy ez neki mekkora szakmai előrelépés. Mindenki változik, Dancsó se lehet örökre ugyanaz. Ha meg soha nem változna, akkor sokan unalmasnak tartanák.
Nem kell ezt az egészet elbulvárosodásként felfogni, inkább csak kiterjeszti a látókörét, és kipróbál új dolgokat. Nem élhet meg élete végéig youtube videókból. :D Tanulság: bármit csinálsz, úgy is lesz, aki elégedetlenkedik. :)
- - -

- - -
Boróka Bereczki

De régóta ez az álma, és most valóra váltja. Nem adta el magát nem a pénzt látja , csak azt csinálja amit szeretne. Nem értem h ez miért baj
- - -

- - -
maztro

Az a baj, amit csinál. És ha ezt szereti, akkor az is baj. A pénz, és a lélekeladás ezen a téren nem elsődleges fogalmak, de szerepet játszhatnak mellékesen. Én tisztelem a jó képességei miatt, és elhiszem, hogy sokat dolgozik a videókon. De amit szeretne csinálni, az (legalábbis ebből a műsorból is kiindulva) közérdeket sért, mert elősegíti a társadalmi szintű butulást. Hiába látja át nagyon jól a dolgokat, és dolgoziik professzionálisan, ha eközben az át nem látást, és a professzionálatlan gagyiságokat képviseli vele. Paradoxon, de igaz.
- - -


2015.10.11. 11:41

Egy hónap telt el 2015. szeptember 12.-e óta, kb. két hete semmit nem foglalkoztam a dologgal, mindennapjaim sodródnak másfelé, de még nem zárult le ez a lelki heg, ami újabb mulasztásom befejezésének lehetőségével kínoz, ha teheti, jót célozva.

Közben Kásler honlapja is 404 lett, és bár fb-n nem vagyok jelen, és nem tudom külső megtekintő nézheti-e, valószínűleg senki sem, mert úgy fogalmaz az oldal, hogy "jelenleg nem elérhető". Persze szeptember 18.-án elhangzott, hogy annyira nem vagyunk meghatározói az eseményeknek, hogy minden megmozdulás a kezdeti stádiumban véget ér Magyarországon - így ez előzetes kiszólás is lehetett a 404-re, de fogalmam sincs, szándékos-e, avagy mivan. Szégyenlni (sic!) való lassúságom ellenére viszont továbbra is aktualizálhatónak tartom az írásban még mindig meg nem fogalmazódott 'lehetőleg eléggé teljeskörű' kritikámat, ami e szó sejtetése ellenére nem egy 'helybenhagyó megaszondás' lenne (legalábbis én még mindig nem határolódom el, csak a mindenkori tisztes távot élem tovább).

Szóval 12.-ével kapcsolatos történések, megnyilvánulásokkal kapcsolatos meglátásaim, véleményem kinyilvánítása továbbra is késik. Egyéb kinyilvánítás, amin gondolkoztam, csak a 404 miatt már nem tudom szó szerint idézni, hogy Kásler is írt az orbáni "Az emberek döntöttek" plakátokról, nekem meg erre csak annyi reakcióm volna, hogy hát, a Nemzet Akarata és további 'kiáltványok' is pontosan ugyanilyen "az emberek döntöttek" jellegű ügyködmények voltak. És ezt nem azért írom, hogy legyen elhatárolódás, hanem hogy legyen önvizsgálat. Mert még ha van is jó indok, attól még ez a helyzet és az a helyzet lényegében ugyanaz, így az Orbánt illető kritika az íróra is szegeződik. Ez már Kásler kritikája előtt is feljött bennem, de így, hogy reagált rá, így még hivatkozni is tudok.

Tudom, kuszásan írom a soraimat, de érti, aki tudja miről van szó, nem akarom végigmagyarázni. Még egy illusztrációt beszúrnék ide, nem hátbadöfési céllal, hanem mint fentebb írtam, önvizsgálat, önkritikusság, megújhódási képkialakítás gyanánt. Ha ez lehetséges, és a jelen helyzetben még lenne bármi értelme, ott, ahol újabb mozgalom esett túl a hanyatláson. (Nem mintha ezt nem lehetett volna látni 2013. április 22. utáni összes rendezvényen, szóval nem tudom mi ebben a nagy furcsaság, dehát akkor sem volt minden ínyrevaló. De most ebbe nem akarok belemenni, messzire megy, és túl szerteágazóan. Inkább összeszenvedem szept. 12.-i állásfoglalásomat, vagy nem, ahogy sikerül.)

Magábanézetős illusztráció (megsejlik belőle, mi nem tetszhetett sokaknak ezelőtt sem - de itt nem az mondatik ki, hogy akkoris egyénileg kell csinálni, sokakkal nem fog működni, csak az, hogy így nem is működhetett sokakkal, hogy a sokak csak formailag voltak jelen, ténylegesen meg nem, és itt nem a számosságra gondolok, hanem a fizikálison túl nem annyira nyilvánvaló valónkra, ha már ugye 'Akarata'):

forradalmikonzultacio.jpg

(Ezt a bejegyzést könnyebb volt összehányni, mint személyreirányzott céltudatos elemezést tenni, elnézést érte, ha ez sérelmeződne.) :/


2015.09.29. 20:45

Frissítve: Szept-30;

ÁKOS - MÉG EGYSZER :: Official 360 video

(A beágyazott videó jelenleg nem pásztázható ténylegesen 360 fokban, hanem a teljes képet mutatja egyben. Nagyobb hatásért itt a link az eredeti élményhez: https://www.youtube.com/watch?v=cVS7i9TyqSE )

Minden tekintetben nagyon jól össze van rakva, mondanivaló szempontjából viszont kicsit sajnálom, hogy a létbe életet lehelő vágy lett ilyen rituálisan megnyáladzva itt, ami sokkalta felszínesebb megközelítésekben is meg tudná tartani a súlyát. Tán ha csak nem nagyon de nagyon az élmények megszállottjai vagyunk, de egyébként nekem ebben a témában ez a mélység sok lett, hiába nagyon jó a szöveg. Persze másrészről visszatekintőnek is olvashatjuk e sorokat, főleg a klip végén visszatekintett Ákos-karakterekkel, de túl az Előkelő Idegenen, most a régi vágyat akarjuk a valóságban is megtapasztalni Még Egyszer. Ebből a szempontból rendben van, bár a rituális nyáladzást fenntartom. A zene is meglehetősen rituális, és bár magam is jószerivel élvezem az efféle alkotásokat, valahol a tömegzizegtetési aspektusai miatt - amibe beletartozik a legvadabb újtechnikák eszeveszett villogtatása, akár szeretetből, akár nem - elveszi számomra a maximális élvezet lehetőségét. 'Xosolar-i' szinten még akár más magyarázatot is tudnék erre, a klip szimbolizmusáról nem is beszélve. Azért természetesen nagyot alkottatok, és remélem nem sértő, hogy cserébe mégis szó érhette a ház elejét. :)

Szerk.:

Szöveg szerint, a tartalmasságról annyit, hogy az "én adok testet a vágyaknak" (Persze Hajnal Van Megint - Bonanza Banzai, 1992) egyszeri kiszólásában is gyakorlatilag már benne van ez, hogy a vágy áldoz fel téged az oltárán. Ez az öt szó - névelőt is beleszámítva - takarja a teljes dalt, csak most tágasabban, szebben lett megfogalmazva, és hozzáteszi, hogy akarja is az áldozást. Persze Ákos is bevallja, hogy még mindig ugyanarról énekel, mint régen. (Igaz, én néha ellentmondást is látok, nevezetesen az Ébredj mellettem "Életed, fogd már fel, tényleg egyetlen"-jével jól rákontráz az egy évvel korább még töretlenül hangoztatott, húsz éves "Örök átutazó" lényegére. Vagy én tévedek. De ezt nem bírom feldolgozni.)


2015.09.29. 00:43

Itt: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQuC0dHfl9Oc_VMj4X50Xqskd4y93Xx6F

Ami késik, késik, aktualitása meg kimúlik. Van amúgy bárki, aki végigvette, és meg is jelentette? Nem erről szólt az elmúlt másfél hetem se'. Most sem fogok összefoglalót írni. Meg főleg nem ilyenkor (éjjeli egy felé).




süti beállítások módosítása